Igazi Bauhaus-kincseket rejt a szegedi belváros

A fenti képen hosszan el lehet gondolkodni, vajon miért is érdekes. Mit kell rajta nézni? Mi a fenét akart lefotózni Bődey Janó kollégám? Nos, bármilyen meglepő, ezen a képen a ház az izgalmas. Ez az ütött-kopott, szocializmusból itt ragadt orvosi rendelőnek, esetleg iskolának kinéző épület egy védett kincs. Egész Magyarországon egyedülálló, sőt simán felkerülhetne az építészet világtérképére is.

Ez azon kevés házak egyike ugyanis, amelyet nem csak úgy konyhanyelven, hanem teljes joggal nevezhetünk Bauhausnak, hiszen egy ott tanult mester alkotása. Ráadásul ennél az alkotásánál Molnár Farkas teljesen hű maradt az ottani elvekhez.

Molnár Farkas nem csak nálunk elismert építész, a weimari Bauhaus Museumban hatalmas maketten mutatják be a Vörös kubusként ismerté vált háztervét. Idehaza még fontosabb szerepe van, hiszen a magyar Bauhaus-mesterek és tanítványok többsége nem jött haza, vagy ha igen, nem kapott munkát (mint például Breuer Marcell, aki kénytelen volt Amerikában sztárépítész lenni).

Két magyar Bauhausban tanult építésznek épültek csak meg házai Magyarországon. Forbát Alfréd elsősorban szülővárosában, Pécsett alkotott, Molnár Farkas pedig Budapesten. Ezen a két városon kívül alig találni valamit. Éppen ezért üdítő kivétel ez az épület Szeged Belvárosában, a Berzsenyi utcában. 

A ház természetesen nem orvosi rendelő vagy tanterem. Eredetileg nem is társasház volt, hanem családi ház. Mégpedig Schwarcz Manóéké. 

Mint arra Ferkai András felhívta a figyelmet, az épületnek eredetileg sárga színű volt a homlokzata. (A korai modern épületeket, a fekete-fehér képek miatt sokan egyszerűen fehérnek gondolják. Pedig sokuknak egészen vad színei voltak.) A házban ma amúgy három lakás van, az emeleten egy, lent kettő, a bejárattól jobbra-balra. Hátul saját kiskert, ez - is - egyedülálló a belváros közepén. Könnyen lehet, hogy a nyílászárók is mind eredetiek, pedig ilyen klassz korabeli szalagablak kevés helyen maradt fenn.

És hogy mit jelent a korabeli? 1933-at!

El sem tudjuk képzelni, mennyire meghökkentő lehetett ez a ház akkor, egy magyar vidéki városban (pedig az eredeti terv a pergolás előkerttel, meg a járható teraszos tetőemelettel nem is kapott engedélyt). Gondoljunk bele, a város jelképeként ismert, teljesen hagyományos neoromán stílusú

Divatot mindenesetre nem teremtett. Bár egy utcával odébb, a Horváth Mihály utcában, van egy másik gyönyörű modern épület, az Iparcsarnok (1934). A szomszédos Ipartestület kiállítótermének épült. Ez ugyan nem ilyen merészen modern ház, de igen takaros.

A tervező, Sebestyén Endre tett egy kis engedmény a konzervatívabb ízlésnek: a homlokzat szigorúságát két gyönyörű, Bakonyi Viktor Géza tervezte art decós domborművel oldotta fel. Egyikük a mezőgazdaságot szimbolizáló koszorúval, másikuk az ipar fogaskerekével repül.

A feliratot a szocializmus idején leverték, csak az angyalok maradtak meg furcsa módon. Az elmúlt években helyreállították, s bár nem az eredeti szöveg került vissza, az új elnevezés is a korabeli betűtípusokat idézi meg. A kompromisszumok ellenére szép lett.

Idén ünnepli 100. évfordulóját a Bauhaus. Az ehhez hasonló modernista épületeket a világon mindenhol büszkén mutogatják. Ha Szeged Belvárosában sétálunk, a szecessziós házak közt tegyünk egy kis kitérőt e két épület kedvéért is - megéri.

Aki szívesen kommentelné a cikket, itt megteheti. További izgalmas építészeti alkotások a Facebookon és az Instagramon.