Szaró Lenin lóbálja felettünk a lábát

Soha nem szoktam indokolatlanul csúnya szavakat használni cikkekben, pláne nem a címben, de most nincs mese, elkerülhetetlen. Volt egy szobor ugyanis Hódmezővásárhelyen, amit évtizedeken át úgy hívott a nép: a szaró Lenin. Erről lesz most szó - és nem nagyon lehet másként nevezni.

Csongrád megyébe utazásunk előtt is kikértem a köztérképes Pál Tamás tanácsait, milyen köztéri alkotásokat érdemes felkeresni a környéken. A sok szép és különös szobor között pedig egyértelműen ez volt a legérdekesebb. Vagyis ez, és egy ikertesója, mert hogy ha még önmagában nem lett volna elég abszurd az alkotás: szaró Leninből kettő is van Vásárhelyen. Kezdjük a történetet az eredetivel.

A szocializmus idején szinte minden városban kötelező volt legalább egy Lenin-szobrot állítani (a felszabadulási, munkásmozgalmi stb. mellé). Ezeken a nagy gondolkodó általában gondolkodott, jövőbe mutatott vagy csak szeretettel nézte a népet.

Ám a vásárhelyi Leninnél az alkotó, Szabó Iván csavart egyet a megszokott formán. Három nagy tömböt helyezett el hátterül, amelyeken természetesen a korra jellemző témákat ábrázolta: boldog ifjakat és rettenthetetlen katonákat. Azonban ezek megmagyarázhatatlan okból az ó-egyiptomi domborművek stílusában jelentek meg. Ehhez igazodott Lenin is, mint egy rezzenéstelen arccal ülő fáraó.

Csak hát, ahogy az 1970-ben felállított szoborról már a nyolcvanas években is óvatosan fogalmazva írták:

a testtartás megformálása nem szerencsés.

Az ökölbe szorított kézről, az összeszorított szájról, meg az enyhén előre dőlő felsőtestről a legtöbbeknek nem egy ókori istenkirály jutott az eszébe, hanem egy székrekedés. (Valami lehet a környéken a levegőben, mert Csongrád városkában a munkásság, a parasztság és az értelmiség szövetségbe forrását jelképező oszlopról jutott a helyiek eszébe a bélcsavarodás.) Ráadásul nem csak a vásárhelyiek hívták szaró Leninnek a művet, hanem az egész ország.  

Hódmezővásárhelyen ugyanis előfelvételis laktanya működött, ami azt jelentette, hogy azoknak, akiket felvettek egyetemre vagy főiskolára, a kötelező sorkatonai szolgálatból egy évet itt kellett lehúzniuk. Mivel divat volt akkoriban kiszúrni az emberekkel, ritkán mehetett valaki a lakóhelyéhez közel katonának. Így aztán az ország távoli vidékeire is elkerült a szaró Lenin híre.

És hogy hogy került föl ennek a háznak a hegyébe? Sehogy.

Amikor 2006-ban megépült a kommunista korszakot bemutató Emlékpont - a budapesti Terror Háza kistestvére - a városban, azt tervezték, hogy felültetik a homlokzatra az ikonikus szobrot. Ám az alkotó jogutódja erről hallani sem akart. Sőt a végén még azt is megtiltotta, hogy a másolata kerüljön oda. 

Mivel az F. Kovács Attila tervezte (amúgy remek) épület külső megjelenésének központi eleme volt a legendás szobor, kénytelenek voltak egy újat készíteni, ami azért kicsit más, de mindenkinek, aki ismeri az eredetit, az jut róla eszébe. Ez tehát a második szaró Lenin, amely alighanem

Megvan persze az eredeti is, amit a rendszerváltás után természetesen eltávolítottak, mint múzeumi tárgy, elcsomagolva.

Ha valaki átautózik (vagy hamarosan átvillamosozik, ha tényleg lesz egyszer tram-train) Hódmezővásárhelyen, az egész biztos felkapja a fejét a hatalmas, ezüst színű homlokzatra, és a vakablakában ücsörgő hasonló színű figurára. Vajon mit keres ott fönn, lábát lóbálva? 

Egyértelmű megoldás nincs, de rengeteg klassz megfejtés lehetséges. Tessék gondolkodni!

Borítókép: a hódmezővásárhelyi Emlékpont homlokzata, fotó: Bődey János / index.hu. További információk és képek a két szobor Köztérkép-adatlapján, az 1970-es eredetién, és a 2006-os másolatáén.