Alfons Mucha műveiből nyílik kiállítás Kecskeméten
További Kultúr cikkek
-
Ilyen nagyszerű, amikor Lengyelország és Magyarország újra egymásra talál
- Közösségi szerződés biztosítaná a MOME jövőjét és az egyetemi közösség stabilitását
- Álomnyaralásnak indult, de végül agyoncsapta őket az áram a jakuzziban
- Nyáron újra megnyitnak a Notre-Dame tornyai
- A nő kiléte továbbra is rejtély, barát vagy szerető lehetett
Loránd Klára, a Bozsó Gyűjtemény igazgató-kurátora az MTI-nek elmondta: kevés olyan mester van, akinek az életműve ennyire elválaszthatatlanul szervesült korának vizuális kultúrájával. Mucha kompozíciói a francia art nouveau életstílusát szólaltatják meg, és legjelentősebb műveinek születése egybeesik az „új művészet” virágkorával. Párizs a művészetek fellegváraként ebben az időben egész Európából magához vonzotta a tanulni vágyó akadémistákat, a valódi képzőművész prófétákat és a magukat annak vélőket. Rengeteg illusztrációkban gazdag újság, folyóirat, magazin jelent meg megélhetést adva sokaknak, köztük Muchának is – mondta Loránd.
![mucha](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2938/29382/293828/29382811_63ebd9c78dc233a5188141f997997053_wm.jpg)
A Bozsó Gyűjtemény vezetője hozzátette: élénk társasági élet folyt a kávéházakban, számtalan irodalmi szalon, galéria, színház működött, és ekkor terjedtek el az „utca művészetének” nevezett sokszorosított plakátok. Mucha felfedezésében és szárnyalásában jelentős szerepet játszott a kor ünnepelt színésznője, Sarah Bernhardt, hiszen a neves művésznő megrendelésére, a Gismonda bemutatójára készített plakát sikert és további megrendeléseket hozott a képzőművésznek.
A kecskeméti kiállításon a Lorenzaccio és a Medea előadások plakátjai láthatóak, mely kőnyomatok már a kiforrott művész teljes eszköztárát felvonultatják: a szecessziós motívumkincset, a kecses női figura középpontba állítását, a szokatlanul hosszú és keskeny formátumot. Loránd elmondta, Mucha széleskörű ismertségét dekoratív pannói hozták meg. Több változatban jelent meg a Virágok sorozat, amelyből a Szegfű, a Rózsa és a Nőszirom látható Kecskeméten.
Mucha legnevesebb könyvillusztrációi közé tartozik a mindössze 152 példányban megjelent ritkaság, az Ilsée, Princesse de Tripoli, amelynek néhány lapja szintén látható lesz a kecskeméti tárlaton.
A szecesszió meghatározó alakja az iparművészet számtalan területén alkotott időtálló műveket. Luxuspezsgőt, édességeket gyártó cégek megrendelésére csomagolást, étlapot, szóróanyagot rajzolt elmaradhatatlan figuráival. Mucha addigi életműve összefoglalásának tekinthető az 1902-ben megjelent, 172 táblából álló Documents décoratifs kiadvány, amelyben briliáns rajztudással sorakoztatja fel legfontosabb motívumait – mondta az igazgató-kurátor.
![mucha2](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2938/29382/293828/29382873_6b699b0dbcb36b77a5b186d121679a44_wm.jpg)
A 19. század végén a modern képalkotás eszközévé vált a fényképezés. A cseh mester kortársaihoz hasonlóan modellfotók sokaságát készítette el egy-egy kompozíciójához. A Kecskeméten bemutatott felvételek ezek és az önarcképkén készített fényképek közül válogatnak.
Loránd Klára elmondta: a kiállítás kurátorai, Bozsó János és Nátyi Róbert mintegy kétéves előkészítő munka után láthattak neki a Gallery of Art Prague-tól kölcsönzött 62 műtárgyból álló kollekció rendezésének.
A Mucha, a szecesszió vonzásában című tárlat december 1-jéig látogatható a kecskeméti Bozsó Gyűjteményben.
Ne maradjon le semmiről!