A KISZ-től az ellenállás kultúráján át a mainstreamig

A SZIN második korszaka sokat köszönhet a Rock Klub főnökének, Szurdi Zsoltnak, aki 1968-tól 2017-ben bekövetkezett haláláig szinte az összes SZIN-en kint volt. Mivel őt már nem kérdezhettük meg, így egy 2013-as, Délmagyarországnak adott interjújából idézünk: "Az első ifjúsági napokat a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) támogatásával 1968-ban rendezték a városháza előtt, akkoriban nyílt a Szeged Bár és Étterem, és egy fergeteges sikerű táncestet szerveztek. Ekkor engedtek ki ennyi fiatalt először egyszerre az utcára. 1989 után minden szegedi eltaszította magától a rendezvényt, próbáltak eltávolodni a kommunista, szocialista rendszermaradványnak tekintette SZIN-től. Mi addig sem kevertünk bele politikát, tudtuk, hogy azután sem fogunk. 1990-től 2002-ig a Rock Klub szervezte a fesztivált, akár támogatás nélkül, a Dugonics téren és különböző klubokban, a Vidámparkban és a Laposon is zajlott a SZIN, utóbbit találtuk a legjobb helyszínnek. Egyszer megpróbáltuk lezárni, és belépőt szedni, de ez lehetetlennek bizonyult." (Fotó: SZIN)

Likó Marcell (Vad Fruttik): Arra emlékszem, hogy körülbelül 10 éve, amikor ugyanezen a színpadon játszottunk, volt egy hosszabb áramszünet és töksötét. Idén, ahogy tavaly is, belenéztem a nagyszínpados programokba, de az a benyomásom, hogy ez is olyanná alakult, mint amilyenné általában a nagyobb fesztiválok szoktak. Látható egyfajta átrendeződés az elmúlt években, mert azok a produkciók, amiket egykor csak a "Danubius rádió" - ban lehetett hallani, egyszercsak megjelentek itt. A fesztiválszervezők valamiért úgy gondolják, hogy az embereket ez nagyon érdekli, így az a fajta zene, ami picit is underground, az tényleg újra underground lesz, kisebb helyszínekre kerül: az úgynevezett alternatív szcéna egyre ritkábban kap esti nagyszínpadot, pedig pár éve itt még a Quimby és mi is voltunk headlinerek. Szóval ami egykor az ellenállás kultúrája volt, a fesztivál, meg az amit ez pár évtizedig képviselt, megszűnt. Mi így vonulunk be a történelembe. (Fotó: Szegedi Ifjúsági Napok, 1983. július, Enyedi Zoltán felvétele - Móra Ferenc Múzeum)

Balanyi Szilárd (Quimby): Életemben egyszer láttam fürdőszobában mozgó periszkópot, és azt is Szegeden. Valamikor a késő reggeli órákban, mondanom sem kell, hogy egy hosszú, alvás nélküli és fröccsben gazdag SZIN-en lezajlott Quimby koncert után végre úgy döntöttem, zuhanyzom egyet. Amikor azonban a vízszint megemelte a wc kefét, az önálló életre kelt, ami abban az ultra “friss” állapotban iszonyatosan mókás volt, és nevetőgörcsben rohantam ki szobatársaimhoz, hogy megmutassam nekik is. Azóta is emlegetjük, pedig ez idestova 9 évvel ezelőtt történt. (Fotó: SZIN)

Csepella Olivér és Konsiczky Dávid (Csaknekedkislány): Most jutottunk ki először SZIN-re, fogalmunk sincs, hogy kerültünk ide, de nagyon jó. Szegeden amúgy is szeretünk játszani, jó kapcsolatot ápolunk a klubokkal, van közönségünk is, de nyáron még nem voltunk itt. Szuper, hogy ilyen sok víz volt mellettünk a koncerten, meg anélkül, hogy akarnánk bármi rosszat mondani a többi városról, Szegeden valahogy sokkal szebbek voltak az emberek is. Örülünk, hogy csinál ez a város egy fesztivált, és még jobban örülünk, hogy elég szépek vagyunk ahhoz, hogy idén minket is elhívtak. Valószínűleg a rengeteg plasztikai műtétnek és a sokkal több alapozónak köszönhető. (Fotó: SZIN)

Horváth Kristóf (Esti Kornél): Ami talán a legjobban megmaradt a zenekarnak, az az, hogy amikor tavaly Sean Paul last minute lemondta a fellépését, egy kisszínpadról beraktak minket a nagyszínpadra, méghozzá egyből a Lovasi 50 elé. (Fotó: SZIN)

Lovasi András (Kispál és a borz, Kiscsillag): A SZIN ugye már a ‘80-as években is volt, mi még azon az utolsó egy-két SZIN-en is felléptünk, amit még valami SZEOL stadionban, vagy valami futball-pályán rendeztek meg. Arra emlékszem, hogy talán a Lord együttes előtt játszottunk egyszer és az ő technikusuk odajött hozzánk, hogy “mi van, ti is reszelni fogtok?” Pontosan nem tudjuk, ez mit jelentett, mindenesetre akkor még divatos volt az, hogy az előzenekarnak nagyon rosszul kellett szólnia, nehogy a főzenekar rosszabbul szóljon. Utána amikor elhozták a fesztivált a híd túloldalára, akkor az első SZIN-ek nagyon tetszettek nekünk, ott is maradtunk koncert után, olyankor az egész zenekar ott üldögélt a medencében, mert akkor még be lehetett menni valami régi típusú medencébe. Ezt a szép hagyományt azóta valamiért megszüntettük, azóta nincs már medencés partynk. Ja, viszont amúgy még a Többiektől című egyik utolsó Kispál-dal klipje is a fesztiválon készült 2009-ben, az talán még fent lehet a neten is. (Fotó: SZIN)

Czutor Zoltán (Nyers, Belmondo): Szegediként az egész életemet végigkísérte a SZIN, úgyhogy attól függően, hogy éppen hány éves voltam, a legkülönfélébb emlékeim, benyomásaim voltak, vannak Szeged legvagányabb fesztiváljáról. Gyerekként nagyanyáim morgolódása maradt meg a város egészét igénylő rendezvény látogatóiról, akik - jobb híján - bármelyik padon és alatt aludtak. Valamint nyilván szemeteltek is, de inkább csak vidámak lehettek. Mamikám szerint meg részegek, amire én akkor azt hittem, hogy az egy foglalkozás. Érdekes, hogy a fejemben a mai napig összemosódnak a gyerekként tévében, újságokban látott woodstocki fotók azokkal a képekkel, amiket a ‘70-es évek szegedi fesztivállátogató fiataljai - közöttük hagyományosan sok egyetemista - hagytak bennem. Általános suli vége felé már el-eljárogattam a Sportcsarnokba, meg a Napos úti pályára néhány nagyobb koncertre (Hobo, P.Mobil, Pokolgép), de határozottan emlékszem, hogy az akkori magyar rockra pont ugyanolyan értetlenséggel néztem, mint ma. A popzenén mindannyian röhögtünk, az alternatívok ügyetlensége meg lesújtott bennünket. Tudtam, hogy milyet nem akarok, amikor nem sokkal később a Nyers nevű zenekarunkat összepakoltuk. Nagykamasz koromban azt hiszem volt a SZIN-nek egy tetszhalott állapota, és ha nincs Szurdi Zsolti, a szegedi Rock Klub örökmozgó, minden lében kanál nagyfőnöke, talán sosem támadt volna fel újra. Ebben az időben a lepukkant Szegedi Vidámpark területén (lehetetlen helyeket színpadnak kinevezvén) toltuk pár száz lelkes, belevaló néző előtt. Azt hiszem utoljára ott egy kiszuperált utasszállító repülő alatt játszottunk. Számomra ez volt a hőskorszak, még akkor is, ha talán ebben az időben volt legkevésbé látogatott a SZIN, és még egy sültkolbászt sem lehetett venni, vagy ha igen, mustár már nem volt hozzá. Innentől már főleg fellépőként jártam a fesztiválokra, az idei SZIN-en zárult le az a koncertsorozat is, amin születésünk 50. évéről emlékeztünk meg. (Fotó: SZIN)