Helén
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86%

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1%

Olyat láthatnak, amit 400 éve senki

DSC 6462
2019.09.18. 16:36
A Budapesti Fesztiválzenekar ma este az eredeti formában, a végén egy vad bacchanáliával mutatja be a Müpában Monteverdi Orpheuszát, a legelső, egyben máig talán legtökéletesebb operát. A két előadásra hónapokkal ezelőtt elkeltek a jegyek, viszont a másodikat Indexen péntek este élőben közvetítjük!

Bár nem egyszerű feladat érvényesen megszólaltatni és színre vinni, Claudio Monteverdi 1607-ben bemutatott Orfeója, amely alig néhány évvel az első operai kísérletek után született, éppolyan katartikus élményt nyújthat az operarajongóknak, mint egy Verdi- vagy egy Puccini-opera. Fischer Iván ma este erre tesz kísérletet a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös fesztiválja, az idén az olasz kultúrát középpontba állító Európai Hidak nyitóelőadásán. Mi több,

rekonstruálja a mű eredeti formáját, mert úgy gondolja, hogy az katartikusabb hatást kelt, mint a jól ismert verzió.

Monteverdi nagyjából olyan alakja az operatörténetnek, mint kortársa, Shakespeare a színháznak. Az elmúlt négy évszázadban voltak néhányan, akik megütötték a zenedrámai zsenialitásnak ezt a szintjét, de felülmúlnia senkinek sem sikerült őt. A német filozófus, Theodor W. Adorno az „első autentikus operának” nevezte Monteverdi Orfeóját, és az egész operatörténetet az Orpheusz-mítoszból vezette le.

Az Ovidius és Vergilius szövegeiből ismert eredeti görög mítosz szerint az isteni lantos, Orpheusz beleszeret Euridikébe, akit megmar egy kígyó, meghal és lekerül az alvilágba. Orpheusz azonban nem hagyja, hogy az istenek megfosszák a szerelmétől, lemegy utána a halottak birodalmába, énekével meghatja annak urát, Plutót, aki kivételt tesz: megengedi, hogy Euridiké kövesse férjét a felvilágra, de csak egy feltétellel, ha Orpheusz megy elöl, és nem néz hátra, amíg fel nem érnek.

Mennek egymás mögött, egyre közelebb érnek a célhoz, Orpheusz azonban egy ponton elbizonytalanodik és visszapillant, Euridiké pedig végleg a holtak birodalmába kerül. Az élők közé visszatért Orpheusz meggyűlöli a nőket, ám gyűlölete – miként minden gyűlölet – további gyűlöletet szül: sértett bacchánsnők tépik cafatokra, így leli halálát.

Hogy mi az aktualitása ennek a mítosznak 2019-ben, arra Fischer Iván eredeti választ ad:

Orpheusz nem hős. Túlértékeli önmagát, azt hiszi, vissza tudja a halálból hozni a feleségét.

Nem sikerül, mert elgyengül, és a tilalom ellenére visszanéz rá. Pluto ezt előre tudja. A vágyak és a korlátok története ez. Mindig aktuális.”

Fischer Iván megközelítésének eredetisége azonban a produkció zenéjének befejezésében ölt igazán testet. A mantovai hercegi udvarban megtartott, 1607-es bemutató kottája nem maradt fenn, csak a szövegkönyv, a kottát két évvel később adták ki nyomtatásban, ezt ismerjük. Ennek befejezése azonban más, mint az eredeti változaté, amelyben az ovidiusi-vergiliusi történet szerint Orpheuszt széttépik a bacchánsnők.

„Valami miatt – magyarázza Fischer Iván –, talán hercegi utasításra a szerzők új befejezést írtak, ami lekerekíti és ezzel meghamisítja a történetet. A későbbi változatban Apollón leszáll az égből, és felemeli a szomorú hőst. Ez egy kompromisszum, a kor ízlését vagy elvárásait szolgálja. Az eredeti koncepció a bacchánsnőkkel sokkal jobb. Rávilágít az idealista, zseniális, de világidegen Orpheusz és a világ összeütközésére.”

Ezzel a jobb változattal azonban van egy kis probléma:

nem maradt fenn a zenéje.

Persze a probléma orvosolható, hiszen az eredeti szövegkönyvet ismerjük, és Fischer Iván orvosolta is, megírta a befejezés zenéjét. Amikor azt kérdezem tőle, hogy hallható lesz-e, hogy meddig szól Monteverdi, és mikortól Fischer Iván, azt válaszolja, hogy „remélem, nem lesz hallható”. Rekonstrukcióját úgy kell elképzelni, mint egy Rembrandt-festményét: ugyanazokkal a színekkel és művészi eszközökkel, ugyanazokkal a harmónia- és dallamfordulatokkal dolgozott, mint Monteverdi.

A szereposztás parádés lesz, a barokk éneklés olyan sztárjai érkeznek Budapestre, mint az Orpheuszt alakító olasz tenor, Valerio Contaldo, a több szerepben is feltűnő spanyol szoprán, Núria Rial és lengyel kontratenor, Michal Czerniawski, vagy az Euridikét alakító Baráth Emőke, akivel tavaly kötött exkluzív szerződést az Erato lemezcég, s rendszeres partnere a legjelentősebb barokk karmestereknek és előadóknak (nemrégiben jelent meg Philippe Jarousskyval közös lemeze).

„Monteverdit csak finom érzékenységgel, színesen, deklamálva lehet énekelni – vallja Fischer Iván. – Talán Verdit is, de sajnos nem így szokták. Egy Verdi-zenekar sokkal hangosabb, emiatt nagy (és ezáltal kevésbé differenciált) hang kell Verdihez. Pedig

az igazi jó éneklés az, ahogy egy Monteverdi-operát énekelnek.

Monteverdi műve nemcsak az énekesektől kíván más hozzáállást, hanem a karmestertől is: „A költő, tehát a librettista szerepe a legfontosabb – teszi helyre az alkotói hierarchiát Fischer. – A zeneszerző őt szolgálja, a zene nem öncélú. Az előadók elsősorban a színdarabot, és annak érzelmi hullámzásait adják elő. Karmesterre nincs is szükség, csak zenei vezetőre, akinek színházban kell gondolkoznia, nem zenében.”

Ami pedig a lehetséges befogadói stratégiákat illeti, Fischer Iván óva inti az operarajongókat: „Ne jöjjön senki az előadásra, aki a Verdi- vagy Puccini-operákban megszokott dallamos áriákra vágyakozik. Akit viszont érdekel az antik görög színház reneszánszának kísérlete, nem fog csalódni.”

A produkciót a Müpa után az olaszországi Vicenzában, a Teatro Olimpicóban láthatja a közönség, ahol Fischer Iván tavaly alapított operafesztivált. Mielőtt Olaszországba utazna a társulat, a szeptember 20-i előadást élőben közvetítjük itt, az Indexen, az Index Facebook-oldalán pedig élő szakkommentárral is kísérjük.

A szerző zenetörténész.