Nem örülnek a párizsiak a furcsa tulipánszobornak

Felavatták Párizsban azt a tulipánszobrot, amit egyik leghíresebb és egyben leghírhedtebb, botrányok sokaságával övezett kortárs művész, Jeff Koons készített a városnak a 2015-ös terrortámadások áldozatainak emlékére. Koons részben onnan ismert, hogy ő volt az 1990-es évek elején Cicciolina férje, de egyébként jelenleg a legdrágább kortárs alkotónak számít, Nyúl című művét nemrég 91 millió dollárért vették meg.

A párizsi szobor azonban kezdettől fogva viták középpontjában állt, és nagyon sokan szerették volna megakadályozni a fölállítását. Koons 2016 novemberében ajánlotta fel, hogy „emléket állít az elmúlt két évben Franciaországban történt rettenetes tragédiák áldozatainak”, és azt is mondta, hogy a mű célja, hogy reményt adjon a túlélő családtagoknak, és segítsen a városnak feldolgozni a tragédiát. Ezzel elsősorban a 131 áldozatot követelő 2015-ös iszlamista terrortámadásokra utalt. 

A 10 méter magas, 33 tonnás, rozsdamentes acélból és alumíniumból készült emlékmű megalkotására az amerikai nagykövet kérte fel a művészt. Anne Hidalgo főpolgármester üdvözölte az ötletet, de sokaknak kezdettől fogva fenntartásaik voltak, mivel Koons sajátosan harsány, bombasztikus stílusa általában erősen megosztja a közönséget, sokan egyszerűen ordenáré giccsnek tartják az alkotásait – legyenek akármilyen keresettek a műtárgypiacon.

A szobor egy csokor élénk színű tulipánt ábrázol, amit egy óriási kéz tart. Koons azt mondja, a New York-i Szabadság-szobor jelentette számára az inspirációt, amelynek nőalakja hasonló mozdulattal emeli magasba a szabadságot jelképező fáklyát. Ugyanakkor a földből kinövő, teljesen élethűen megformált és színezett óriáskéz – körmöket és ráncokat is beleértve – meg az egyáltalán nem természethű, inkább lufira emlékeztető virágok együttállásában van valami Koonsra egyedülállóan jellemző undorítóság.

A Tulipáncsokrot eredetileg a Palais de Tokyo, a város legjelentősebb kortárs művészeti múzeuma előtt akarták felállítani, de az ötlet nagy felháborodást váltott ki, mivel a nemesen méltóságteljes art déco épülethez a bírálók szerint egyáltalán nem illett az alkotás. Tavaly 23 neves francia értelmiségi és művész – köztük két volt kulturális miniszter – tiltakozott a Libérationban közzétett nyílt levélben a helyszínválasztás ellen, és arra is felhívták a figyelmet, hogy a Palais de Tokyónak semmi köze nem volt a terrortámadásokhoz – inkább csak arról van szó, hogy az erőszakos Koons kinézett magának egy frekventált helyet Párizs szívében, amit a saját képére szabhat. Szerintük Koons valójában opportunista és cinikus figura, aki az adományával csak egy reklámhelyet akart megszerezni saját magának a világ egyik legkiemeltebb pontján.

Az valóban kiderült, hogy a Tulipáncsokornak csak a koncepciója volt ingyenes felajánlás – a szobor elkészítése 3,5 millió euróba került, amit francia és amerikai adományozók adtak össze. Állítólag a költségek elszabadulását látva a multimilliomos Koons a saját pénzéből is beleadott egymilliót.

A művész egyébként is nagyon megbántódott az ellenséges fogadtatáson. A Le Figarónak azt nyilatkozta, hogy fájdalmas számára a vita, és

a tiltakozás rengeteg félreértésen és téves információn alapul.

Az elmérgesedett légkörben az önkormányzat megpróbált új helyet keresni a kínos ajándéknak. Christophe Girard kulturális tanácsnok 2018 őszén mutatott egy új helyszínt Koonsnak: a Petit-Palais művészeti múzeum kertjét. Ez is elég frekventált hely, de mégiscsak egy park, ahol a szobor kevésbé tudja eluralni a látképet, és a fák is valamelyest enyhítik a látványát. Koons állítólag olyan boldog lett a tervtől, mint „egy gyerek, akit fagyizni visznek”, és beleegyezett a kompromisszumba.

Az október 4-i megnyitóra már mindenki összeszedte magát, Anne Hidalgo főpolgármester arról beszélt, hogy Párizs hozzászokott ahhoz, hogy a művészeti kérdések viharokat váltsanak ki, de ha „az ember ajándékot kap, azt el kell fogadni, különösen, ha szívből adják, és ha az életet, az optimizmust ünnepli”. Koons pedig azt mondta, a Tulipáncsokor az emlékezés, az optimizmus és a gyógyulás jelképe, ami reméli, hogy részévé fog válni Párizs utcaképének.