- Kultúr
- monty python
- monty python repülő cirkusza
- graham chapman
- john cleese
- eric idle
- terry jones
- michael palin
- terry gilliam
50 éves a Monty Python Repülő Cirkusza

További Kultúr cikkek
Napra pontosan ötven évvel ezelőtt a brit közszolgálati tévé adásában egy szokatlan stílusú műsort vetítettek le, amelynek elején hosszan, majdnem egy percen keresztül látunk egy vízben fuldokló, a part felé evickélő embert, aki összeroskad, amikor kijut, és már várnánk, hogy valami nagyon lényeges kijelentés fog következni, de mindössze csak annyit mond: „Ez a”. Majd éles vágással, cirkuszi zene kíséretében bemondja a narrátor, hogy „a Monty Python Repülő Cirkusza”. Ez a jelenet, a széria első képsorai rendkívül jól jellemzik a csoport humorát/világszemléletét:
nem félnek attól, hogy bárkiből és bármiből viccet csináljanak.
A hétköznapok kisembereit éppúgy kifigurázzák, mint a hatalmas géniuszokat, művészeket, filozófusokat. Ezzel azt üzenik, hogy csak a látásmódunkon múlik, hogy a körülöttünk történő eseményeket hogyan dolgozzuk fel, rajtunk múlik, hogy őrjöngünk és puffogunk rajtuk, vagy inkább iróniával és humorral szemléljük őket.
Elitegyetemekről jött mókamesterek
A Monty Python öt brit és egy amerikai tréfamesterből állt. Terry Jones és Michael Palin az Oxfordi, Graham Chapman és John Cleese pedig a Cambridge-i Egyetemen tanult, ott találkoztak először. Eric Idle szintén Cambridge-ben tanult, egy évfolyammal alattuk. A műsorok szerves részét képező asszociációs montázsok, animációk kreátora, Terry Gilliam pedig amerikai származású.
Gilliam a tudatfolyamokhoz hasonlóan szürreális, gyors, stop-motion-szerű animációinak egyike, egy hatalmas láb a sorozat egyik védjegyévé vált. A bármit – bármilyen komoly dolgot – eltaposó láb motívumát Bronzino Allegória Venusszal és Cupidóval című 16. századbeli festménye ihlette, amelyen a több más alak mellett szereplő Cupido lába úgy látszik, mintha éppen eltaposna egy galambot.
Nem kell feltétlenül csattanó
A Repülő Cirkusz kitalálásakor ihletet merítettek a '60-as évek brit szatíráiból is, de látták, hogy a legtöbb erőltetetté válik, mert a sztorikat mindenképpen valamilyen csattanóra futtatják ki az alkotók, emiatt pedig veszítenek az erejükből, viccességükből. A Repülő Cirkuszban – és más Monty Python-filmekben is – ezért a jelenetek többségét lezáratlanul hagyták.

Egy felvázolt vicces szituáció után egyszerűen csak egy másik jelenetre, animációra váltanak, vagy a szereplők csak úgy kisétálnak a képből. De olyan is előfordul, hogy egy ezredes bejön a képbe, és elrendeli a jelenet berekesztését, nehogy a dolgok „túlságosan ostobává váljanak”. De van olyan is, hogy egy 16 tonnás súly rázuhan valakire, vagy egy váratlanul feltűnő páncélos lovag fejbe kólint valakit egy gumicsirkével, és aztán megyünk is tovább egy teljesen más, az előzőekhez nem is kapcsolódó jelenettel.
A vázlatosság és a csattanó hiánya azonban egyáltalán nem zavarja a nézők többségét, ettől inkább még bátrabbnak és egyedibbnek érezni a filmjeiket.
Ráadásul nemcsak, hogy nincs csattanó, de a legkomolyabb, legtragikusabb dolgokat is bohózattá alakítják. Az első széria első részében például egyszer csak megjelenik Mozart, aki egy rövid klimpírozás után felkonferálja, hogy most a híres haláleseteket bemutató sorozat folytatása következik, amelynek mai részében Dzsingisz kán „csodálatos” halálát mutatják be. És már látjuk is, ahogy Dzsingisz sétálgat a sátra mellett, majd hirtelen feldobja a talpát. Ezután éles váltással mintha egy sporteseményre csöppennénk, ahol egy másik műsorvezető bemutatja az eddig meghaltak pontszámait, amelyek alapján látszik, hogy például Jeanne d' Arc, Marat és Lincoln magasabb pontszámot kapott, mint a mongol vezér.
Hülye járások minisztériuma
A Repülő Cirkusz legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik például a „hülye járások minisztériuma” jelenet, amelynek emlékezetességét igazából csak az a rendkívül egyszerű megoldás adja, hogy mulatságosan járnak benne a szereplők.
Vagy a papagájos jelenet, amelyben azon különbözik össze egy kisállat-kereskedés eladója és egy visszatérő vásárló, hogy él-e, vagy már meghalt a korábban megvásárolt papagáj.
De a spanyol inkvizícióból sem féltek viccet csinálni az alkotók.
A Repülő Cirkusz utáni filmjeikben sem ódzkodtak a kényes témáktól, hiszen az 1979-es Brian élete például egy olyan férfiról szól, aki pont akkor és pont ott született, és halt meg, ahol Jézus Krisztus. A komédia alaphelyzetét Brian anyja foglalja össze találóan:
Ő nem a Messiás, hanem egy nagyon haszontalan fiú!
A filmet sok támadás érte például azért, mert egyes vélemények szerint két beszédhibás emberből is gúnyt űznek. Emellett azzal is vádolják őket, hogy a vallásosságon is élcelődnek, ezért vannak, akik a filmet szentségtörőnek, istenkáromlónak tartják.
Az 1975-ben bemutatott Gyalog galoppot rendkívül kis költségvetésből forgatták. Annyira nem volt pénz, hogy a statiszták egyetemisták, illetve a forgatási helyszíneken feltűnő turisták voltak. A társulat minden tagja több karaktert is játszott a filmben, Michael Palin például tizenkettőt. A történet alapja Artúr király és a Kerekasztal lovagjainak legendás küldetése, amelynek célja, hogy megtalálják a Szent Grált. A szereplőknek valószínűleg a pénzhiány miatt kellett ló nélkül lovagolniuk, mindenesetre ez a megoldás is a rajongók kedvencévé vált.
50 év után
Az ötvenedik évfordulót egyébként már csak Michael Palin, John Cleese, Terry Gilliam és Eric Idle ünnepelheti a tagok közül, mert Graham Chapman 1989-ben meghalt, és a 2015-ben súlyos demenciával diagnosztizált Terry Jones sem lehet már ott velük aktívan.
Az egy hónapos ünnepi időszakban a BFI Southbank nevű londoni moziban leadják a Repülő Cirkusz összes epizódját, az összes játékfilmjüket és a tagok egyéb sorozatait és filmjeit is, mint például a Waczak szálló és A hal neve: Wanda. Sőt, forgalomba hoztak egy ünnepi sört is, a Monty Python „very silly” IPA-t. Az évfordulóval kapcsolatos további információk a csapat hivatalos Facebook-oldalán találhatók.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
2 órája
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
2 órája
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
1 órája
- Kultúr
Nyáron kezdik forgatni Mel Gibson Passiójának folytatását
A régóta várt folytatásra 22 évet kellett várni.
2 órája
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal és akkor mindennek vége
3 órája
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
2 órája
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka
A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.
március 21., 12:13
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Címlapon
Már 191 milliárd forintnál jár a Magyarországot sújtó bírság
Az összeg naponta egymillió euróval emelkedik.
35 perce
- Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
2 órája
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52