Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMIsmeretlen ötvenhatos képek kerültek elő egy Forte-dobozból
Ma már szinte közhely, hogy 1956-ban nemcsak hivatásos fotóriporterek, hanem amatőr fotósok is járták Budapest és a vidéki városok utcáit, és dokumentálták a forradalom történéseit. Így tett az akkor 26 éves fiatal mérnök, műegyetemi tanár, Pálfalvi István is, akinek a képei az elmúlt hetekben bukkantak fel egy hagyaték mélyéről, és kerültek a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe. A ma már ikonikusnak számító Forte gyár fotóspapír-dobozába rejtett 31 fénykép néhány eredetijét és a nagyítások digitális másolatait a hét végéig bárki megnézheti a Múzeum Rotundájában.
Pálfalvi István jó fotós volt, több kompozíciója is kifejezetten erős. Bár alapvetően ő is a legemblematikusabb helyszíneket és jelenségeket fényképezte a forradalom alatt, a Corvin-közt, a józsefvárosi utcákat, a Sztálin-szobor csonkját az egykori Felvonulási téren vagy a szobor feldarabolását a Blahán, cirill betűs feliratokat, kiégett harckocsikat és romos épületeket, a forradalom sűrűjében észrevett olyan érzékeny jeleneteket, témákat is, amik ritkaságnak számítanak. Az amerikai zászlóval letakart autó és körülötte a felszabadult emberek látványa vagy a még a második világháborúban felrobbantott Erzsébet-híd árválkodó pillérjéről készült kép a dokumentum jellegen túlmutató jelentéssel telítődtek.
Pálfalvi István ugyanakkor nemcsak jó fotós, hanem előrelátó ember is lehetett. A képek sajtóbemutatóján testvére, Pálfalvi György a hatvanhárom évvel ezelőtti napokról azt mesélte, testvére legalább száz felvételt készített a forradalom alatt. Rákospalotai konyhájukból rögtönzött sötétkamrájában maga hívta elő és nagyította a képeit. Arról, hogy bátyja a fotózás mellett részt vett-e tevékenyen a forradalomban, az öccs szerint sosem beszéltek. Mint ahogy az elkészült képekről sem november 4-e után. Pálfalvi György elmondása szerint abban a hiszemben élt az elmúlt hat évtizedben, hogy bátyja megsemmisítette az összes 1956-ban készült képét. Reális forgatókönyv lett volna ez is, hiszen ami nekünk ma vizuális történeti forrás, a forradalom utáni megtorlás idején bizonyító erejű dokumentummá válhatott. Legtöbben elégették, de legalább rejtegették a forradalomban készült fényképeket, nem beszéltek róluk. Pálfalvi István öccse úgy látja, bátyja azokat a képeket tüntette el, amelyen beazonosítható figurák voltak láthatók. A képek egyharmadának szerencsére megkegyelmezett, és remélhetőleg egy jövőbeli kutatás a történetükkel kapcsolatos fehér foltokat is eltünteti.
A Nemzeti Múzeumban e mikrohistória vizuális emlékei mellett olyan háromdimenziós ötvenhatos relikviákkal is várják a látogatókat, amelyek szintén magánszemélyek felajánlása révén kerületek a Múzeum birtokába. Amerikai adományként érkező fém vöröskeresztes doboz, egy ritkaságnak számító, különböző élelmiszerekből összeállított vöröskeresztes adomány papírdoboza és egy ötvenhatos harckocsi gránáthüvelye is látható a kiállításnak nem tekinthető ünnepi tárgybemutató egyetlen vitrinjében.
A borítóképen egy amerikai zászlóval letakart autó látható