Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Kultúr cikkek
Három évvel azután, hogy először Magyarországon lépett fel, újra Budapestre jön a magyar származású humorista, Louis C.K. A humorista december 3-án lép fel a Budapest Kongresszusi Központban.
Az eseményben kiemelik, hogy
- kizárólag felnőttek számára szól az előadás,
- a telefonok, okosórák és más okoskütyük, illetve kamerák használata tilos,
- ezeket már az előadás elején egy erre kifejlesztett tárolózsebbe teszik (itt lehet erről olvasni bővebben), ami a nézőnél marad, de csak akkor használhatja, ha lecsippantja egy adott helyen a kijáratnál
- aki megszegi ezeket a szabályokat, azt kivezetik.
Louis C.K. legutoljára 2016-ban járt Magyarországon, akkor a teljes magyar standup közösség elájult tőle. Aztán a MeToo-hullám elsodorta őt is, amikor kiderült, hogy több nő is arra panaszkodott, hogy a humorista az akaratuk ellenére maszturbált vagy legalább megpróbált a jelenlétükben.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, a humorista egy időre visszavonult, egyik készülő filmjét lelőtték, de aztán alig fél év után újra színpadra állt sokak őszinte megdöbbenésére. Nem véletlen, hogy a hivatalos esemény leírásában is megjelent a szerzői jogi nyilatkozat, ami alapján úgy tűnik, hogy a humorista védeni szeretné magát a későbbi ügyek elkerülése érdekében.
Eszerint Louis C.K.-t illeti meg az elhangzott anyagok minden joga, azokat lemásolni, publikálni, lefordítani, bármilyen módon és formában megjeleníteni és használni tilos, jogi következményeket von maga után. A jogsértéshez külön kiemelik, semmilyen mostani vagy későbbi technológia nem vehető igénybe, C.K. bármilyen megnyilvánulása csak írásos engedéllyel használható
- írtuk még tavasszal.