Máris túladnának a Vajna-árverés forgatókönyvein

2019.12.10. 09:08

Nem sokkal a szombati Vajna-árverés után, máris az interneten próbálnak túladni a budapesti Nagyházi Galériában elárverezett holmik egy részén. Több bőrkötéses forgatókönyvet is a kikiáltási ár sokszorosáért kínálnak az e-Bayen, írja a Blikk.

A skarlát betű forgatókönyvének kikiáltási ára 50 ezer forint volt, kilencvenezerért kelt el, az eBayen pedig több mint fél millió forintért kínálják. Eladók még a Hajszál híján, a Reneszánsz ember, a Jákob lajtorjái és A hold hegyei című filmek forgatókönyvei is.

Andy Vajna özvegyének rosszul esett az új tulajdonosok leleményessége, a lapnak azt nyilatkozta:

Szomorúan veszem tudomásul, hogy a forgatókönyveken így adnak tovább. Az aukciót részben jótékonysági célból szerveztük meg, abban reménykedve, hogy Andy tisztelői és a filmrajongók licitálnak majd. Már csak abban bízhatok, hogy a sokszoros áron meghirdetett forgatókönyvek végül tényleg olyan gyűjtőhöz vagy rajongóhoz kerülnek, aki értékelni tudja azokat.

Ahogy az Index is beszámolt róla, szombat délután tartották Andy Vajna magángyűjteményének aukcióját a budapesti Nagyházi Galériában, ahol több mint kétszáz tárgyat kínáltak eladásra, köztük egy Munkácsy-tanulmányt, fényképeket és egy 40 darabos videókazetta-válogatást.

Kapcsolódó
Vajna-árverés: 20 milliót nem értek a Rambo-kések

Vajna-árverés: 20 milliót nem értek a Rambo-kések

Legalábbis senki nem akart ennyit fizetni értük. Bezzeg a fecskében pózoló Schwarzenegger dedikált képéért óriási licitháború dúlt. Szombat délután Andy Vajna magánvagyonából több mint kétszáz tételt árvereztek el, megnéztük.

A producer "máig szivarszagú, Malibut idéző" Bentley Continental GTC-jének a kikiáltási ára 10 millió forint volt, végül csupán 15 millióért ment el. A 20 millió forintért kínált Rambo-kések, amikért Geszti Péter is odáig volt, végül nem keltek el, csak tévedésből licitáltak rájuk.

Kapcsolódó
Innen a legjobban Andy Vajna hiányzik

Innen a legjobban Andy Vajna hiányzik

Geszti Péter végre Rambo-késeket markolhatott. Nemsokára elárverezik a filmbiztos gyűjteményét, ami filmes relikviákból, Munkácsy-festményből és luxuskabrióból is áll.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait

A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.

március 22., 21:22

  • Kultúr
Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ha szerelembe esel, elveszítesz két közeli barátot

Ez a könyv megmondja, mi az élet értelme. Tényleg.

március 23., 11:10

  • Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt

Philip Zimbardóra emlékezünk.

március 23., 06:42

  • Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla

Új dalokkal készül Vincze Lilla

Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.

március 23., 08:51

  • Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Bíróság elé áll Gerard Depardieu

Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.

március 23., 07:05

  • Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Gyilkosság rózsaszín graffitivel

Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?

március 23., 07:35

  • Kultúr
Rejtély övezi az ötszörös Nobel-díj jelölt halálát

Rejtély övezi az ötszörös Nobel-díj jelölt halálát

Az őrzője gyilkolhatta meg.

1 órája

  • Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.

március 23., 06:41

  • Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.

1 órája

  • Kultúr
Meghalt Muskát László

Meghalt Muskát László

A színházi szakember 77 éves volt.

március 23., 16:54

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Kultúr
Meghalt Kadlott Karcsi

Meghalt Kadlott Karcsi

A mulatós énekes 80 éves volt.

március 23., 17:26

  • Címlapon
Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban

Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban

Az öt topligából négyben már csak a lefújást várjuk, a La Ligában viszont még bármi lehet.

1 órája

  • Címlapon
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.

1 órája

  • Címlapon
Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Az orosz elnök az együttműködés híve az Északi- Sarkvidéken.

31 perce

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Kultúr
Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

Új korszak kezdődött a Disney-nél, ingoványos talajra léptek

A vezérigazgató szerint óvintézkedéseket tesznek a felelősségteljes működésért.

március 24., 05:49

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete

A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.

március 21., 13:28

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02