Antal, Antónia
-7 °C
-2 °C

Maga az alapító hamisíthatta a srebrenicai népirtás múzeumának jegyeit

2019.12.17. 09:29
Őrizetbe vették a szarajevói székhelyű Emberiesség Elleni Bűncselekmények és Népirtás Emlékmúzeumának egyik alapítóját, valamint öt munkatársát, mert a gyanú szerint belépőjegyeket hamisítottak, amelyeket valódiként adtak el, az így szerzett pénzt pedig megtartották – írja az MTI a szarajevói sajtóra hivatkozva.

Az elfogottak között van Jasmin Mešković, az egykori fogolytáborlakókat tömörítő szövetség elnöke, valamint Senad Jusufbegović, az emlékmúzeum egyik alapítója.

Azra Bavčić ügyészségi szóvivő tájékoztatása szerint az elfogottak 2017 óta hamisítottak jegyeket, nemcsak a szarajevói, hanem a mostari emlékmúzeumba is, és ezzel törvénytelen módon tettek szert anyagi haszonra.

Azt egyelőre nem közölték, hogy a gyanúsítottak pontosan mekkora anyagi haszonra tehettek szert, egy múzeumi belépőjegy azonban 10 konvertibilis márkába (körülbelül 1600 forint) kerül.

Bosznia-Hercegovina kiemelt figyelmet fordít a srebrenicai népirtással kapcsolatos emlékhelyekre, minden népirtással kapcsolatos negatív tevékenységet szankcionál. Az ország bosnyákok és horvátok lakta országrészében a népirtás tagadását is büntetik.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék több vádlott elleni ítéletben népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják.