Ismert francia írót vádolnak pedofil erőszakkal

Megdöbbentő pedofilbotrány rázta meg a francia irodalmi és művészeti életet, miután a neves Julliard könyvkiadó vezetője, a most 47 éves Vanessa Springora a héten megjelenő, Le Consentement (Beleegyezés) című önéletrajzi könyvében beszámol róla, tizennégy éves korában hogyan csábította el a neves író, Gabriel Matzneff. Matzneff most 83 éves, amikor az eset történt, 1986-ban 50 volt, vagyis 36 évvel idősebb a lánynál. Franciaországban 15 év a beleegyezési korhatár, vagyis az író egyértelműen bűncselekményt követett el, amennyiben Springora igazat mond. A párizsi ügyészség kiskorú elleni erőszak miatt indított vizsgálatot a könyvben megjelent állítások nyomán, bár maga Springora nem tett feljelentést.

Matzneff a Le Parisien című lapnak tagadta a vádat, „igazságtalan és túlzó támadásról” beszélt, és azt állította, kapcsolatának alapja a lánnyal a „szépség” volt.

Tizennégy évesen nem kéne, hogy egy ötvenéves ember várja az embert az iskola után, szállodába vigye, ahol az ágyában találja magát a péniszével a szájában uzsonnaidőben

– írta könyvében Springora, aki arról is beszámolt, hogy az abúzus mély lelki nyomokat hagyott benne, és depresszióssá tette. 

A vád abból a szempontból egyáltalán nem meglepő, hogy Matzneff korábban is nyíltan beszélt a vonzódásáról a kiskorúak iránt, és a műveinek is ez a fő témája. Az író legelső regénye 1966-ban jelent meg, és a 70-es években a kritikusok nemzedéke egyik legjelentősebb szerzőjének, szókimondó, minden konvenciót elutasító modern Oscar Wilde-nak tartották. Szoros barátság fűzte François Mitterrand köztársasági elnökhöz, aki még akkor is kitartott mellette a nyilvánosság előtt, amikor az írótól a pedofília nyilvános felvállalása miatt elfordult a közvélemény. 1974-ben pont a Julliard kiadó jelentette meg hírhedt esszéjét 16 évnél fiatalabb címmel, amelyben nyíltan érvelt a gyerekek iránti szexuális vágyak megbélyegzése ellen.

Egy adott biológiai nemnél engem sokkal inkább megragad a rendkívüli fiatalság, a tíztől tizenhat évig terjedő életkor, amely számomra – a kifejezés általános jelentésével szemben – valódi harmadik nemnek tűnik. [..] El sem tudnék képzelni szexuális kapcsolatot olyan fiúval, aki betöltötte a tizenhetedik életévét

– írta, és arról is vallott, hogy életében a két legfontosabb szereplő egy tizenkét éves fiú és egy tizenhárom éves lány volt. 

Az író különbséget tett a szexuális ragadozók és a szerinte létező „jó szándékú pederaszták” között, akik közé magát is sorolta, és akik szerinte a gyerekek beleegyezését keresik. Három évvel később aláírt egy nyílt levelet, amely a beleegyezési korhatár eltörlését követelte a francia törvényhozástól annak kapcsán, hogy letartóztattak három férfit, akik „művészi szándékkal” ruhátlan gyerekeket fotóztak, és az így készült képeiket egy párizsi galériában nyilvánosan kiállították.

Mindez óriási felháborodást váltott ki, és a közvélemény – természetesen – egységesen elutasította a legalizációs kísérletet. Mattneff ettől kezdve páriának számított, és saját értékelése szerint „nyilvános karrier-öngyilkosságot” követett el. Ennek ellenére csak 1982-ben tették ki a Le Monde napilapból, ahol addig vezető publicista volt, miután belekeveredett egy újabb nagy pedofilbotrányba. 1990-ben megjelentette a naplóját, amiben részletesen írt arról, hogy milyen szextúrákat tett a harmadik világ országaiba, például a Fülöp-szigeteki Manilába, ahol több más nyugatival együtt 11-12 éves kisfiúkat erőszakolt meg.

Döbbenetes módon mindez még mindig

A naplót a francia kultúra zászlóshajójának számító Gallimard könyvkiadó adta ki, akárcsak a korábbi regényeit, és a kiadó később sem szakította meg vele a kapcsolatot, még tavaly is jelent meg náluk műve, 2013-ban pedig ő kapta meg a neves Renaudot-esszédíjat. A naplókban olvasható cselekedetek miatt a hatóságok természetesen eljárást is indíthattak volna ellene, amint azt több pszichológus és újságíró cikkekben követelte, Matzneff azonban bemenekülhetett a mögé, hogy a művei fikciók, nem ténylegesen megtörtént bűncselekményeket írnak le, még ha „látszólag” a valóságot is rögzítették. 

Ebből a szempontból jelenthet fordulatot Springora vádja, hiszen most először nem egy fikciós műről van szó, hanem egy konkrét áldozat tanúskodik egy konkrét eset kapcsán. Matzneff egyébként a kapcsolatról maga is beszámolt egy korábbi naplókötetében, és csalódott szerelmesként aposztrofálta Springorát, aki „ma a polgári élet és a tiszteletreméltóság iránti vágy jegyében megtagadja kamaszkora rajongását”.