Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBudapesten is lesz idén Comic Con
2020-ban először tartanak Magyarországon először Comic Cont, derül ki az IGN cikkéből. A Budapest Comic Cont augusztus 15-16. között tartják majd meg, és állítólag világsztárok is jönnek majd, ahogyan az a tengerentúli eseményeknél is szokás.
Ha valaki esetleg nem tudná, Amerikában és a világ számos pontján évek óta nagyon népszerűek ezek az úgynevezett képregényes expók, amelyek voltaképpen hatalmas popkulturális események a képregények, rajzfilmek, tévésorozatok, videójátékok vagy franchise filmek rajongóinak. A New York-i vagy a San Diegó-i Comic Conok ma már annyira fontosak, hogy a legnagyobb szórakoztatóipari cégek és stúdiók gyakran ezeken az eseményeken jelentik be a következő nagy dobásaikat.
Itthon is voltak már eddig képregényes, animés és más hasonló rendezvények, de az amerikai – vagy éppen a szomszédos bécsi – események ezekhez képest jóval nagyobb horderejű rendezvények rengeteg exkluzivitással. A magyar verziót a PlayIT és Mineshow eseményeket szervező Meex Agent Kft. szervezi, és az ígéretek szerint lesznek hazai filmsztárok, illetve nemzetközi cosplay és anime hírességek is a szokásos videójátékos, kártyajátékos, előadásos és beszélgetésős programokon kívül.