Erhard
2 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Évszázadok után térnek vissza a Sixtus-kápolnába Raffaello falikárpitjai

2020.02.17. 19:30 Módosítva: 2020.02.17. 20:55

Évszázadok után visszatérnek rövid időre a Sixtus-kápolnába azok a falikárpitok, amelyeket Raffaello tervezett X. Leó pápa megbízásából a pápai magánkápolnába. A különleges kiállítással ünneplik a reneszánsz festőművész és építész halálának 500. évfordulóját a Vatikáni Múzeumok.

A 12 falikárpitot „erre a helyre tervezték, és ezért úgy gondoltuk, hogy ez lesz a legjobb módja az ünneplésnek” – idézte az MTI Barbara Jattát, a Vatikáni Múzeumok igazgatóját a Reuters brit hírügynökségnek adott nyilatkozata alapján.

A falikárpitokat Brüsszelben Pieter van Aelst híres műhelyében szőtték Raffaello vázlatai alapján, jeleneteik az Apostolok cselekedeteit ábrázolják, köztük Szent István megkövezését és Szent Pál imádkozását Athénban. Ezek most visszakerültek a Sixtus-kápolnába, ahol már akkor is ott voltak, amikor a kortárs Michelangelo befejezte a kápolna mennyezetének freskóját, majd megkezdte az Utolsó vacsorát a főoltár mögötti falon.

Mind a 12 falikárpit selyemből, gyapjúból és arany-, valamint ezüstfonalból készült, és az elmúlt 10 évben a Vatikáni Múzeumok restaurátorai aprólékos munkával helyreállították őket.

2020-02-17T124133Z 12988638 RC2C2F9BHCXT RTRMADP 3 VATICAN-RAPHA
Fotó: Governatorato Scv Direzione D / Reuters

A falikárpitok közül hetet 1519. december 26-án, Szent István napján függesztettek fel a kápolna falára. Raffaello valószínűleg jelen volt, és látta őket, ám négy hónappal később, 37 éves korában meghalt. Öt másik falikárpitot már a halála után fejeztek be.  „Az összes falikárpitról meglévő utolsó feljegyzésünk szerint az 1500-as évek végén valamennyi a kápolna falán volt” – mondta Alessandra Rodolfo, a kiállítás kurátora.

Korábbi kiállításokon, amelyek néhány órán át vagy csupán egy napig tartottak, csak 10 falikárpitot mutattak be. Ezek 5x6 méteresek voltak. Két falikárpit keskeny, így azokat vertikálisan függesztették fel, egyfajta szegélyként.