További Kultúr cikkek
-
Ilyen nagyszerű, amikor Lengyelország és Magyarország újra egymásra talál
- Közösségi szerződés biztosítaná a MOME jövőjét és az egyetemi közösség stabilitását
- Álomnyaralásnak indult, de végül agyoncsapta őket az áram a jakuzziban
- Nyáron újra megnyitnak a Notre-Dame tornyai
- A nő kiléte továbbra is rejtély, barát vagy szerető lehetett
Három nap zárva tartás után szerdán ismét kinyitott a párizsi Louvre. Mint ahogy azt az Index is megírta, a múzeum azért nem fogadta vasárnap óta a látogatókat, mert az alkalmazottak attól tartottak, hogy a naponta több tízezer látogatót fogadó intézmény nem biztonságos a koronavírus-járvány idején.
A The New York Times azt írja, hogy szerda napközben egyszer csak minden különösebb bejelentés nélkül megnyitották a múzeum kapuit, és az órák óta reménykedve sorban álló embereket elkezdték beengedni az épületbe.
Mint ahogy azt Andre Sacristin, a Louvre szakszervezetének egyik képviselője elmondta, a múzeum vezetősége, orvosa és a munkavállalók képviselői kedden találkoztak, hogy megoldást találjanak a helyzetre, és megállapítsák, hogy milyen szintű óvintézkedés szükséges ahhoz, hogy az alkalmazottak ne legyenek kitéve fokozott fertőzésveszélynek. Végül erről szerdán sikerült megállapodniuk.
![mona-lisa2](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3190/31908/319082/31908279_dce2a92ca2097514811317cac80dca72_wm.jpg)
Mint Sacristin elmondta, a dolgozók eredetileg azt akarták, hogy felezzék meg a napi látogatók számát, azonban ezt nem fogadta el a múzeum vezetése. Mint ahogy azt sem engedélyezték, hogy a teremőrök maszkot és kesztyűt viselhessenek, mindössze egy kis üvegnyi kézfertőtlenítőt tarthatnak maguknál.
Azt azonban sikerült elérni, hogy minél kevesebbszer kelljen bármilyen fizikai kontaktusba kerülniük a látogatókkal a múzeum munkatársainak. Ha a látogatók a jegyüket a helyszínen akarják megvásárolni, akkor elsősorban jegyautomaták állnak majd a rendelkezésükre, két pénztár nyitva tart, de
készpénz helyett csak bankkártyával lehet majd fizetni.
A múzeum egyik legnagyobb attrakcióját, Leonardo Mona Lisáját is máshogy fogják védeni az elkövetkező időszakban. A világ leghíresebb portréját bemutató teremben hagyományosan hatalmas tömeg verődik össze, az üvegfallal védett festmény előtt vakuk villognak, a kép előtt nagyon lassan és nehezen cirkulál általában a tömeg.
A Louvre teremőreinek egyik feladata ebben a teremben éppen az, hogy az emberek között sétálva megakadályozzák, hogy teljesen beduguljon a forgalom. Azonban most elérték, hogy a koronavírus-veszély miatt ne kelljen a tömegben körbemenniük és figyelmeztetni a látogatókat, hogy haladjanak tovább.
A Louvre dolgozóit képviselő szakszervezet egy másik képviselője, Christian Galani azt mondta, hogy véleménye szerint további intézkedések lesznek szükségesek, mert ha a reneszánsz remekművet bemutató teremben több száz ember zsúfolódik össze, akkor nem lehet kizárni, hogy egy esetleges fertőzött továbbadja a vírust. Véleménye szerint szabályozni kell majd a terembe beengedhető látogatók számát.