Lezárják a turisták elől a Vatikán nagy turistalátványosságait
Kedden a koronavírusra hivatkozva a Vatikán bejelentette, hogy lezárja a turisták elől a Szent Péter teret és a Szent Péter-bazilikát.
– ismertette a CNN az egyházi állam sajtóközleményét. Az 1000 fős miniállam dolgozóinak fenntartott menza is bezár, de a vatikáni vezetés megszervezte az ételkiszállítást. A gyógyszertár és az élelmiszerbolt továbbra is nyitva tart.
A Vatikánból egyébként múlt csütörtökön jelentették az első koronavírusos megbetegedést, Ferenc pápáról pedig kiderült, hogy bár megfázott, és emiatt pápasága során először nem vesz részt a nagyböjti lelkigyakorlaton, negatív lett a koronavírustesztje. Azonban a koronavírus miatt az egyházfő nem volt ott személyesen a Szent Péter téren a vasárnapi Úrangyala imádságán, ami így a Vatican News nevű híroldalon és a térre kihelyezett kivetítőkön volt követhető.
![Ferenc pápa videoüzenetként elmondott Úrangyala (Angelus) imádságát nézik egy óriáskivetítőn a hívek a vatikáni Szent Péter téren 2020. március 8-án. A római katolikus egyházfő a tüdőgyulladást okozó új koronavírus járványa miatt nem jelent meg személyesen vatikáni dolgozószobájának ablakában](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3198/31984/319840/31984035_6ce5bd09a52fdf603459dba47abce1d1_wm.jpg)