Eszenyi Enikő: Határozott vezető vagyok, minden döntésemet a Vígszínház érdekében hozom meg

2020.03.11. 11:49

A napokban többen is azzal vádolták meg a Vígszínház igazgatóját, hogy kíméletlen, agresszív és diktatórikus vezető. Fenyvesi Lili volt rendezőasszisztens és Néder Panni volt rendező is nyilvános megaláztatásokról és elviselhetetlen, megfélemlítő légkörről számolt be, beszámolóikat pedig nyílt levélben több kolléga is megerősítette. 

Eszenyi Enikő az ATV-ben reagált a személyét ért vádakra. Mint elmondta, ugyan nem bocsátkozna találgatásokba arról, hogy miért született meg ez a levél, de furcsa egybeesésnek tartja, hogy egy nappal azelőtt jelent meg, hogy a szakmai bizottság döntött arról, hogy a három pályázó közül kit javasolnak a Vígszínház élére, ráadásul olyan kollégák kritizálták nyilvánosan, akik már nem a társulat tagjai. Hozzátette, ő soha nem tenne ilyet, és soha nem is tett. 

Határozott vezető vagyok, de minden döntésemet a Vígszínház érdekében hozom. Soha nem vezetett semmi más. 

– nyilatkozta. 

Természetesen az az igazság hogy én mindig mindenkivel mindent szeretek megbeszélni, az én irodám nyitott mindig, akkor jöhet be valaki, amikor akar, és én szívesen meghallgatok bárkit, akinek ilyen problémája van. Az elgondolkodtató hogy az elmúlt években erről miért nem beszéltek nekem

– válaszolt arra a kérdésre, hogy leülne-e beszélgetni bárkivel azok közül, akik a levelet aláírták. 

Hogy miért távozott az elmúlt években 47 ember a színházból, azt azzal indokolta, hogy a fluktuáció bizony világjelenség. Hozzátette, nem tudja, készült-e összehasonlítás arról, hogy melyik teátrumból arányaiban mennyien mentek el, de nem is biztos, hogy ennek lenne értelme. Ami konkrétan Fenyvesi Lili és Néder Panni állításait illeti, azt mondta, nem kívánja ezeket kommentálni, majd hozzáfűzte:

..az alkotókkal mindent meg szoktam beszélni. És ha olyan probléma van az előadásban, akkor nekem az a feladatom, hogy ott helytálljak, és úgy koordináljam a dolgokat, hogy azt az előadást a nézők aztán nagy szeretettel fogadják. 

Mészáros Máté színész is hosszabban beszélt a Vígszínházban kialakult helyzetről. A HVG-nek adott interjújában azt mondta, többek között az zavarta, hogy a problémáiról nem tudott beszélni a főnökével, hozzá nem lehetett csak úgy bekopogni, és hogy amikor Eszenyi Enikő instrukciókat adott, azt olyan stílusban tette, hogy attól összeszorult az ember gyomra, sőt konkrétan egyszer pánikrohama lett tőle.

Erre nem tudok reagálni

– kommentálta Eszenyi Mészáros nyilatkozatát.

Arról, hogy a főváros vizsgálatot kezdeményezett a Vígszínház helyzete miatt, a sajtóból értesült.

Állok a bizottság elé tiszta szívvel, és segítek a munkájukban 

– tette hozzá. Szerinte egyébként a színházban most jó a hangulat, minden megy a maga útján. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Kultúr
Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Han Kang új regényében Csedzsu szigete kerül a középpontba.

február 7., 14:29

  • Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.

február 8., 06:09

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Kultúr
Egy vulkánkitörés hozza el a reményt

Egy vulkánkitörés hozza el a reményt

És némi meleg érzést a szívtájék körül.

február 7., 14:58

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Kultúr
Az ország, ahol az önkormányzatok bezárnák a könyvtárakat, de az állam nem hagyná annyiban

Az ország, ahol az önkormányzatok bezárnák a könyvtárakat, de az állam nem hagyná annyiban

A kulturális államtitkár sem nézi jó szemmel a javaslatot.

február 6., 06:05

  • Kultúr
Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában

Ezt rejti az időkapszula, amit megtaláltak Gábriel arkangyal szobrában

Most bárki fotózkodhat Budapest leghíresebb angyalával.

február 6., 06:48

  • Kultúr
A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában

A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában

Többen is elismerően nyilatkoztak Leslie Mandokiról.

február 7., 13:39

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

9 perce

  • Kultúr
Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

Meghalt Tony Roberts, az Annie Hall színésze

A Broadway-sztár 85 éves volt.

február 8., 13:51

  • Kultúr
Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész

Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész

Tapasztalatairól vallott a Jászai Mari-díjas művész.

február 7., 12:50

  • Kultúr
David Lynchre emlékeztek az Amerikai Filmintézet díjátadó gáláján

David Lynchre emlékeztek az Amerikai Filmintézet díjátadó gáláján

A Los Angeles-i tűzoltók előtt is tisztelegtek.

február 7., 12:46

  • Kultúr
Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor

Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor

Vidnyánszky Attila és Eperjes Károly neve is felkerült a listára.

február 6., 21:02

  • Kultúr
Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson

Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson

Igazán rendhagyó PickUppal indul az év.

február 6., 17:09

  • Kultúr
Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról

Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról

Az orvosai bizakodóak és pozitív kilátásokkal kecsegtetnek.

február 6., 10:24

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

44 perce

  • Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.

2 órája

  • Kultúr
Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához

Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához

Több mint félmilliárd forinttal támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság.

február 6., 11:26

  • Címlapon
Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki

Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki

Hatalmas segítség lehet, ugyanis új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethet.

35 perce

Neked ajánlott