Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM50 milliárd eurós segélyt ad a német állam a kulturális szférának
Németország 50 milliárd eurót fordít a kulturális, művészeti szféra és a média megsegítésére a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetben. Ezt Monika Grütters német kulturális miniszter jelentette be, írja az Artnet nyomán a dalszerzo.hu (a szövetségi kormány sajtóközleménye itt olvasható).
Ez az összeg átszámítva mintegy 17 billió 640 milliárd forintot tesz ki. A német állam a segélyből
- a kreatív szektorokban dolgozókat a lakbér és a rezsi kifizetésében segítené, valamint kilakoltatási moratóriumot is meghirdetne – mindezt a lehető legkevesebb bürokráciával intéznék;
- és segítenék a kultúra területén működő cégeket is, hogy a kényszerű leállás ideje alatt tudják fizetni a fennmaradásukhoz szükséges kiadásokat, például a helyszínbérletet. Ezen túlmenően rövid lejáratú kölcsönökhöz is folyamodhatnak majd a vállalkozások likviditásuk megőrzése érdekében, a megítélésnél a bürokráciát itt is csökkentik, a bankok kockázatának 80%-át pedig az állam vállalja át. De egyéb jogszabályi könnyítéseket is kapnak majd a kulturális cégek a rendkívüli helyzet miatt.
Németország területén 256 ezer kulturális területen működő cég van, túlnyomó többségük kisvállalkozás.
Az 50 milliárdos összértékű segélyből az egyéni vállalkozók 9 ezer, a 6-10 főt foglalkoztató cégek 10-15 ezer eurós összeget igényelhetnek.
Monika Grütters az intézkedések kapcsán azt mondta:
A kultúra nem egy luxuscikk, amire költhetünk, amikor a bőséges időnkben van rá fölös pénzünk, hanem olyan nélkülözhetetlen emberi kifejezésmód, amire most még nagyobb szükségünk van, mint bármikor máskor. A kreatív emberek bátorsága segít majd kivezetni a demokratikus német társadalmat a válságból.
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást,
hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk!
Kattints ide!