Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMDrámai helyzetben a könyvszakma a járvány miatt
Egy újabb iparág lehetetlenült el a koronavírus-járvány miatt: a hazai könyvesboltok már márciusban 65-70 százalékos forgalomkiesést szenvedtek el, ami miatt a teljes magyar könyvszakma drámai helyzetbe került, mondta el az InfoRádiónak Kocsis András Sándor, a Kossuth Könyvkiadó igazgatója.
Mivel a könyvesboltok várhatóan egész áprilisban zárva tartanak majd, csak az online értékesítésben bízhatnak, de abban is csak addig, ameddig lesz, aki vállalja a kiszállítást. Kocsis szerint a teljes forgalomnak még csúcsidőszakban is csak 30-35-38 százalékát adják az online rendelések, vagyis minimum 60-65 százalékos forgalomvesztés következik be a bolti értékesítésben.
Már látjuk, hogy márciusban – mert az online egy nagyon picit most megerősödött – 65-70 százalékos volt a forgalomkiesés
– mondta Kocsis András Sándor, aki szerint most minden kiadónak és terjesztőnek el kell gondolkodnia azon, hogyan fogja túlélni ezt az időszakot.
Mint mondja, a kiadók most online csatornákkal, és árkedvezményekkel próbálnak túlélni, de úgy véli, állami segítségre is szükségük lenne. "Nagyon remélem, hogy az április 6-án várható kormányintézkedések tartalmazni fogják a bérekkel kapcsolatosakat is" – mondta Kocsis.
Ha és amennyiben igaz az, amit a miniszterelnök úr mond, hogy minden erővel arra kell törekedni, hogy egy működőképes gazdaság az létezzen, akkor elkerülhetetlen lesz a bérek megtámogatása 50-60-70-80 százalékig
– tette hozzá.
Kocsis András Sándor szerint az iparág helyzetét nehezíti az is, hogy rengeteg illegális tartalom van fent a neten, állítása szerint az elmúlt hetekben "drámai módon megszaporodtak" azok az oldalak, amelyek jogszerűtlenül osztanak meg e-könyveket és hangos könyveket az internetezőkkel.
Az igazgató elmondta: a kiadó honlapjáról elérhető Multimédiapláza kizárólag jogtiszta tartalmakat kínál, 30-40 százalékos engedménnyel próbálják segíteni az otthon tanulókat, és a több mint ezer letölthető kiadványból 250 ingyen beszerezhető. Az ingyenes kiadványok között a kötelező olvasmányok mellett többek között Dragomán György, Kollár-Klemencz László, Gárdos Péter és Kondor Vilmos könyvei is elérhetőek.
A Könyvfesztivál már biztosan elmarad, veszélyben a Könyvhét is
"Már lemondtuk az április végi 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. Szomorúan kell hozzátennem: az az érzésem, hogy a hagyományos júniusi Ünnepi Könyvhetet sem tudjuk megrendezni az adott időpontban" – mondta Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke a Fidelio.hu-nak.
Az áprilisi rendezvényre 140 kiállító jelentkezett be, kétszáz új könyvvel készültek a kiadók, Spanyolország lett volna a díszvendég. Már indultak a nyomdába a prospektusok, amikor a járvány terjedése miatt leállították a szervezést.
Gál Katalin elárulta: azt tervezik, hogy szeptember második hétvégéjén rendeznek egy könyvünnepet a Millenárison, a helyszínt már le is foglalták arra az időre. "Nyilván fogalmunk sincs még, milyen lelkiállapotban, milyen pénzügyi, gazdasági helyzetben kerülünk ki a járványkrízisből. Gyanítom, semmi nem lesz olyan, mint előtte, s ez vélhetően a könyves szakmára is kihat majd" – tette hozzá.
Demeter Szilárdhoz fordultak
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésnek elnöke csütörtökön levélben fordult Demeter Szilárdhoz, a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztoshoz, aki felé a magyar könyvszakma kéréseit közvetítette.
Magyarországon a könyvkiadás és -kereskedelem a hozzá fűződő egyéb tevékenységekkel a nemzeti kreatív ipar egyik legjelentősebb zászlóshajója. A szakma által kitermelt áru, a könyv eszmei értéke messze meghaladja a pénzben kifejezhető értékét. (...) A szakmát érintő 2008-as gazdasági válságból és néhány nagy cég csődje miatt éppen feltápászkodóban volt, amikor lecsapott a járvány. Jelenleg valamennyi könyvesbolt bezárt, bár az online értékesítés még korlátozott mértékben folytatódik. A könyviparban dolgozó 20 000 körüli munkavállaló – alkalmazott és vállalkozó – élete pillanatok alatt megváltozott. A munkaadó vállalkozások szinte mind a kkv kategóriába tartoznak, nagyon sok a családi mikrovállalkozás
– idézi a levelet az MTI.
Gál Katalin tíz pontba szedte a magyar könyvszakma kéréseit az állam felé, ezek a következők:
- Mindkét oldalt (munkaadó és -vállaló) érintő közterhek, adó fizetésének felfüggesztése az év végéig.
- A nettó minimálbér biztosítása valamennyi alkalmazott munkavállaló részére. Ugyanennyi támogatás biztosítása a katás, ekhós formában dolgozó munkavállalóknak az év végéig.
- A munkaadó vállalkozások kiesett árbevételének kompenzálása, a tavalyi év mindenkori időszakát bázisként tekintve legalább az egyéb rezsiköltségek fedezésére elegendő mértékben a veszélyhelyzet végéig. A becsült bevételkiesés volumenének felmérése tagszervezeteink körében jelenleg zajlik. Az árbevétel kiesés 40-90 százalékos csökkenése várható.
- Kiemelt mértékű gazdasági mentőöv összeállítása a könyvszakmában legalább 5 éve működő mikrovállalkozások – ezek legtöbbször családi vállalkozások – részére. Ennek tartalmaznia kellene egy vissza nem térítendő támogatást is.
- Az újrakezdéshez jó hitelekre lesz szükség, illetve a meglévő hitelek "átprogramozására"; állami garanciavállalás, 3-5-7 éves futamidő, kamatmentesség, az első évben törlesztési moratórium, forgóeszköz, működési költségek kiegészítése, fejlesztés egyaránt legyen a felhasználási célok között.
- Az e-könyvek áfáját csökkentsék 5%-ra, ezt szinte folyamatosan kértük az elmúlt években. A veszélyhelyzet a digitálisan hozzáférhető tartalmakat értelemszerűen felértékeli. Európában az utolsók között kaphatna az e-könyv a papírkönyvével azonos mértékű áfát.
- Az állam vásároljon a könyvkiadóktól közvetlenül az általuk felkínált könyvekből 50%-os engedménnyel közművelődési hasznosításra, köz- és iskolai könyvtárak, rászoruló családok részére 1 milliárd forint keretösszeg erejéig. Az akció folyamatban van, a MKKE leadta a címlistát – kb. 10 000 cím –, döntésre várunk.
- A pedagógusok, diákok kaphassanak könyvvásárlási kedvezményt.
- Kérjük a nyílt könyvkiadási pályázati lehetőségek bővítését, a pályázható támogatás összegének jelentős emelését, pl. NKA.
- Kérjük a MKKE bevonását a döntéselőkészítési fázisban a szakmát érintő tervezett intézkedések kidolgozásába.
Gál Katalin a levele végén arra kéri Demetert, hogy a kéréseket juttassa el Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárhoz és Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárcanélküli miniszterhez is.
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást,
hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk!
Kattints ide!