Melyik Budapest legöregebb fája?

Budapest legöregebb fájáról beszélni furcsa dolog, hiszen mikor a szóban forgó hárs cseperedni kezdett, nem is létezett ez a város. Sőt, akkoriban Buda határa is igencsak messze volt Hidegkúttól (mely csak a huszadik század elején veszi fel a megye neve után a Pest- előtagot, majd 1950-ben a főváros II. kerületéhez csatolják). Itt áll egy udvaron a hárs a Gazda utcában, utolsó hírmondójaként a Paprikás-patakot kísérő egykori erdőknek. Egyesek szerint 250, mások szerint akár 500 éves is lehet. Megy a vita, hogy valóban ez-e a legöregebb, vagy sem, de mindegy is. Egyike azoknak a gyönyörű famatuzsálemeknek, amelyek emberöltők óta velünk élnek a fővárosban. Őket mutatja be Viczián Zsófia könyve, a Budapesti fák – kéregbe zárt történelem.

Az öreg fákról jóval kevesebb szó esik, mint az öreg házakról. Még az is ismer néhány régi épületet, akit különösebben nem érdekel az építészet. De vajon hány évszázados fát ismerünk a városunkban? Pedig abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy több ilyennel is büszkélkedik Budapest – és amúgy számos más magyar település is. Ezek pedig épp olyanok, mint a házak: mindegyiknek izgalmas története van.

Vegyük például a Vár rondellája mellett a japánakácot, amely egykor a Várkertet díszítette, s mely egy ott tanyázó galeri névadója lett. Még bírósági iratokban is Nagyfa néven emlegették őket. Szörnyű bűnük amúgy az volt, hogy megemlékezést szerveztek Brian Jones halálára, ami a kommunista rendszerben megengedhetetlen volt.

Vagy, ott van az olimpiai emléktölgy Lipótmezőn. Ezt az aranyérmes magyar birkózó, Zombori Ödön hozta haza Berlinből. Megdöbbentő, hogy a korabeli fotón látszik kezében a csöpp csemete, és a fa ma is megvan: azóta hatalmas tölggyé terebélyesedett.

A sort hosszan lehetne folytatni, de tulajdonképpen ezeknek a léte is csodálatos. Hiszen helyenként még élnek ugyanazok a fák, amelyeket eredetileg kiültettek az Andrássy útra, a Margitszigetre, a Városligetbe vagy valamelyik hídfőhöz. Akkor, amikor az a terület megkapta ma is meghatározó arculatát. Ott vannak száz vagy százötven éve, miközben elképesztő dolgok történtek körülöttük. Háború, forradalom, vihar és rengeteg építkezés. Jöttek-mentek az építészeti és városfejlesztési divathullámok, útépítések miegymások. És nekik úgy kellett kiállniuk mindent, hogy nem bújhattak el, egy lépést sem tehetettek arrébb.

A fák hasonlóak mint a házak, de sokkal sebezhetőbbek. A replikaépítészetről lehet vitatkozni, de az biztos, hogy replikafaültetés nincs. Az nem működik, hogy

jó ezt kivágtuk, de sebaj, majd ültetünk ide egy pont ugyanolyat.

Nem véletlen, hogy sokkal reménytelenebb helyzetben érzik magukat, akik a városi zöld megmaradása mellett küzdenek, mint a műemlékvédők (nem mintha, nekik olyan könnyű lenne a helyzetük).

Viczián Zsófia könyve olvasmányosan, néhol regényesen veszi sorra ezeket a fontos fákat. Sőt, ami még fontosabb, nem csak egyedekkel foglalkozik. Bemutat fontos fasorokat, tereket, parkokat – persze mindenhol a fa van a középpontban. Olyan ez mint egy portréantológia:

a szó minden értelmében. Nagy idők tanúi, akik sokat tettek és tesznek értünk, városlakókért. És igen, a legfontosabb díszei is a városnak.

Jó, hogy a könyvben előkerülnek a temetők, az Állatkert, sőt a természetes élőhelyek is, a Tamariska-domb félsivatagos vidékétől a pesti lápokig. Ezekkel lesz igazán kerek a nevezetes fák gyűjteménye - még ha nem is törekszik teljességre a szerző. Külön fejezetet kapnak az emlékfák, a költészet és a híres Nagy-Magyarország alakú erdő is.

A belső borítókon térképek vannak, szerencsére kettő is: a belvárosi területek mellett itt a külső kerületeket is végigjárhatjuk. Ezek épületek tekintetében is igen fontos – és gyakran mellőzött – városrészek, de a famatuzsálemek esetében végképp elkerülhetetlen ellátogatni a végekre.

A remekül megírt könyvnek egyedül a megjelenése hagy némi kívánni valót maga után. Egyrészt egy ennyire hálás, és gyönyörűen illusztrálható téma megérdemelt volna egy profi fotóst, mert fákat fényképezni bizony nem könnyű. Néhol ez azért meglátszik a végeredményen. És talán egy letisztultabb dizájn sem ártott volna, ez a cirádás megjelenés inkább elvesz a könyv szépségéből, mintsem hozzátesz (olvasás közben legalább kétszer előfordult velem, hogy megpróbáltam lesöpörni a hajszálat az oldalszám mellől, melyről mindig kiderült, hogy csak dísz).

Mindezen apróságok ellenére csinos, szerethető és jó könyv a Budapesti fák. Hasznos és szórakoztató olvasmány lesz mindenkinek, akár a természet, akár a várostörténet iránt érdeklődik.

A kötet a Látóhatár Kiadónál jelent meg.