Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMSzombaton újranyílik a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria
Három hónap kényszerű zárvatartást követően szombattól ismét látogatható a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum, írja az MTI.
A két intézmény a járványveszély miatt március közepén zárt be, azóta csak online lehetett megnézni a gyűjteményeket.
A megnyitást követően a múzeumok állandó kiállításai mellett a Szépművészeti Múzeumban az erre az alkalomra összeállított, Dürer kora című grafikai kamarakiállítás tekinthető meg.
A Magyar Nemzeti Galéria hétfő kivételével hétköznap 13 és 18 óra között, hétvégén 10 és 18 óra között, a Szépművészeti Múzeum pedig – szintén hétfő kivételével – 10 órától 18 óráig várja a látogatókat. A Galéria esetében ez egyelőre rövidített nyitvatartást jelent a járvány előtti időszakhoz képest, de ha a látogatószám növekszik, az intézmény visszaáll a reggeli nyitásra. (A külföldi turizmus kiesése és a járvány előtt tervezett időszaki kiállítások elmaradása minden hazai múzeumot súlyosan érint, nemcsak az évre tervezett bevételek lettek jóval alacsonyabbak, hanem a megnyitás utáni látogatószám is várhatóan kevesebb lesz a korábbinál.)
A múzeumok óvintézkedések betartása mellett nyitják meg kapuikat: a látogatókat másfél méteres távolság betartására kérik, a múzeumi dolgozók pedig maszkot viselnek a nyitva tartás ideje alatt. Az intézményekben tárlatvezetésekre és kisebb rendezvények megtartására is lehetőség nyílik, megnyílnak a kávézók és a múzeumshopok is – áll a Szépművészeti közleményében.
Az UNESCO májusi felmérése alapján a világ múzeumainak 90 százaléka zárt be a járvány alatt, és 13 százalékukat fenyegeti az a veszély, hogy nem nyitnak ki újra. Magyarországon főként a kisebb, önkormányzati fenntartású múzeumok jövője vált bizonytalanná.