Július 2-án kinyitnak a Cinema City-mozik is

Cinema City terem 3
2020.06.25. 08:21

A legnagyobb magyarországi mozihálózat is újranyit július 2-án a Cinema City csütörtöki közleménye szerint.

A moziműsor majd június 26-án véglegesedik, de az biztos, hogy vetíteni fognak olyan filmeket, amik még műsoron voltak a kötelező bezárás idején, vagy előtte, illetve lesznek új premierek is.

Menni fog a magyar Seveled és a Zárójelentés, a Bad Boys 3., a Bloodshot, a Dr. Doolitle, a Sötét vizeken, és az Úriemberek, és a tervek szerint érkezik majd július végén Christopher Nolan új filmje, a Tenet, és a legújabb Disney-remake, a Mulan is. Olyan júliusi premiereket is fognak majd vetíteni, mint az Jessica Chastain főszereplésével készült Ava vagy a Hogyan legyél jó feleség? című francia film.

A közlemény szerint a jegyrendszer az egyes tranzakciók között automatikusan kihagy majd egy-egy helyet, ezért foghíjasan lehet majd ülni a termekben, a Cinema City dolgozói pedig maszkban lesznek. A mozikban folytatódik majd a közösségi terek, így az előcsarnok, a mosdók és a termek rendszeres takarítása, fertőtlenítése, és a mozik területére kézfertőtlenítőt helyeznek ki, a Cinema City Aréna VIP-ben az önkiszolgálás helyett munkatársak szednek a vendégeknek a felszolgált ételekből.

A Cinema City-hálózat mellett már több mozi is üzemel Magyarországon, a Budapest Film által üzemeltetett mozik (Művész, Puskin, Tabán, Toldi) is nyitnak, a Cirko a mai nappal nyit.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
A negyvenezer éves divat, amit most mindenki megismerhet Budapesten

A negyvenezer éves divat, amit most mindenki megismerhet Budapesten

Történelmi ékszerek és modern divat találkozása a fővárosban.

február 10., 10:56

  • Kultúr
Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével

Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével

Néhány százezer volt a cél, de már az egymilliót is túllépte a végösszeg.

február 10., 10:54

  • Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.

február 10., 07:09

  • Kultúr
Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

Hiába nő a koncertek száma, a csőd szélén a hazai zenészek

A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.

február 10., 09:56

  • Kultúr
Az ország legjobbjai gyűltek össze Debrecenben

Az ország legjobbjai gyűltek össze Debrecenben

Kuriózum a MODEM-ben.

február 9., 15:02

  • Kultúr
Hajnal

Hajnal

Lehetett volna dalmata, de a miénk komondor volt.

február 9., 14:14

  • Kultúr
Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Milyen a hűtőhideg kenyér?

február 10., 06:29

  • Kultúr
Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

A páratlan kincsek mögötti igazság még bennünket is letaglózott.

február 9., 18:39

  • Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.

február 10., 06:52

  • Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.

tegnap, 18:53

  • Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.

tegnap, 17:45

  • Kultúr
Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira

Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira

Az operaház főigazgatója szerint a bíró a miniszter, a bizottság tagjai pedig csupán labdaszedők.

február 10., 11:44

  • Kultúr
A Super Bowlra készült reklám rátolta a nyugdíjasokat a Z generációra

A Super Bowlra készült reklám rátolta a nyugdíjasokat a Z generációra

A cél mi más lenne: a fogyasztás.

február 10., 13:58

  • Kultúr
A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában

A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában

Túlzsúfolt volt az utca, Ed Sheeran az Instagramon reagált.

február 10., 12:00

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak

Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak

A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.

tegnap, 15:20

  • Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.

tegnap, 20:31

  • Címlapon
Ki nem találná, mivel tölti a Valentin-napot Orbán Viktor

Ki nem találná, mivel tölti a Valentin-napot Orbán Viktor

„Ulti ellen ásszal” – mondta a miniszterelnök.

tegnap, 20:15

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Kultúr
A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került

A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került

Jó időre kivonta őt a forgalomból, de felépülése alatt lett ideje „jobban megvizsgálni a dolgokat”.

február 9., 06:18

  • Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.

február 8., 14:05

  • Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.

február 8., 15:06

  • Címlapon
Alekszej Navalnij felesége figyelmeztette Európát, Vlagyimir Putyinban nem lehet megbízni

Alekszej Navalnij felesége figyelmeztette Európát, Vlagyimir Putyinban nem lehet megbízni

Julia Navalnaja szerint aki komolyan veszi az orosz elnököt, az csalódni fog.

tegnap, 20:10