Több évszázados olasz szokást élesztett fel a koronavírus

Firenze utcáin újraéledt egy tradíció, ami a pestis terjedéséhez köthető: újranyíltak az úgynevezett borablakok, amiket először a 17. században kirobbant járvány idején alakítottak ki az épületek földszintjén. Toszkánában nagyjából 300 ilyen borablak, vagyis olasz nevén buchetta del vino (vagyis borlyuk, többesszámban buchette del vino) létezhet, amikről először írásos feljegyzés 1634-ből van, igaz, akkor még sportellóként hivatkoztak rájuk, ami nyílást jelent.

Az ablakokat először a gazdag firenzei családok kezdték el használni, akik a városi palazzókban laktak, és bortermeléssel foglalkoztak a Firenze környéki szőlőbirtokaikon. Egy ilyen ablak pont akkora, mint egy fiasco (ami igen, egyszerre jelent flaskát és fiaskót) borospalack, vagyis a máig használt öblös, magas nyakú üvegek, alul fonással. A családok által megtermelt bort az ilyen, lőrésszerű ablakokkal ellátott épületekben tárolták, ahonnan csak kinyúltak egy üveg borral az eladók, gyakorlatilag a járvány idején kötelező távolságtartást megvalósítva, évszázadokkal korábban.

A nevükkel ellentétben nem kizárólag bort árultak ezekből az ablakokból, adtak ki olajat, lisztet, és voltak olyanok, akik sós ropogtatnivalókat adtak ingyen, hogy a vevők még szomjasabbak legyenek, bár ez akkoriban törvénybe ütközött. Olyan családok árulták így a bort, mint az Antinori, a Frescobaldi és a Ricasoli famíliák, amelyek még ma is foglalkoznak borászkodással.

Ugyan az árusok tényleg kiadták a flaskát, a pénzt nem az ő kezükbe nyomták. Az eljárás az volt, hogy egy fémtálcát adtak a vevőnek, aki rárakta a borért járó érméit. Az eladó aztán az érméket és a tálcát is fertőtlenítette ecettel. A borárusok azt is próbálták elkerülni, hogy hozzáérjenek azokhoz az üvegekhez, amiket a vevők visszahoztak, és mondjuk szerették volna, hogy újratöltsék nekik. Ilyenkor vagy egy vadiúj üveget kapott az illető, vagy feltölthette a saját üvegét egy, az ablakon kilógó fémcső segítségével. A fémcső benti vége egy demizsonban volt, és kifele lejtett, úgyhogy gond nélkül újra lehetett tölteni vele.

Az ablakok legalább annyira jellegzetes firenzei érdekességek, mint a velencei utcákon található, sarkokba épített, kemenceszerű púpok (gobbe vagy pissabraghe olaszul), amik megakadályozták azt, hogy a haramiák el tudjanak bújni a sötét sarkokban, és elriasztották azokat is, akik ugyanezen sarkokban akartak könnyíteni magukon, mert az ívek miatt minden visszafröcskölt rájuk.

Az ablakok nyilvántartására külön szervezet alakult a 2010-es években, a Buchette del Vino társasága jelentette be azt is, hogy újranyitják a legtöbb ilyen ablakot, hogy azokon nemcsak bort, hanem kávét, koktélokat, nassolnivalókat adjanak ki az olasz vendéglátósok.

Először nem is egy bolt vagy egy étterem, hanem egy fagyizó nyitotta újra az ablakát, a Via dell'Isola delle Stinchén található Vivoli. A Vivolit követte aztán az Osteria delle Brache és a Babae, két étterem, ahol tényleg alkoholt dugnak ki járványbiztos módon.

A borablakok az elmúlt évszázadokban fölöslegessé váltak, miután a nagy járványok korszaka véget ért, sokat befalaztak, vagy megsemmisültek az 1966-os árvízben. Vannak olyanok, amikből postaláda lett, van olyan is, ami önkéntelenül street artot keretez be, de akad néhány olyan is, például a Via delle Belle Donne és a Via della Spada sarkán, ami érintetlenül megmaradt, és emléktáblát kapott. A kulturális örökség viszont folyamatosan rombolódik, nemrég például eltűnt az egyetlen olyan ablak, amin volt egy óriási kopogtató is.

A társaság azt tűzte ki célul, hogy feltérképezzék és megjelöljék az összeset, a szervezet elnöke, Matteo Faglia szerint az emberek sokkal jobban értékelik ezeket az ablakokat, ha tudják, hogy pontosan micsodák, és mi a helyük az olasz történelemben.