Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- színház
- fekete péter
- földes tamás
- kaszás attila-díj
- csiky gergely színház
- csankó zoltán
- bán teodóra
- hevesi sándor-díj
- árkosi árpád
- monori lili
- országos színházi évadnyitó
Földes Tamás az idei Kaszás Attila-díjas
Földes Tamás, a Budapesti Operett Színház színművésze kapta a Kaszás Attila-díjat a közönségszavazatok alapján – jelentette be Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a kaposvári Csiky Gergely Színházban, az Országos Színházi Évadnyitón. A díjra idén jelölték Csankó Zoltánt, a Győri Nemzeti Színház és Vlahovics Editet, a szombathelyi Weöres Sándor Színház művészét is.
„Amikor elvégeztem a főiskolát, a Rockszínházba szerződtem a Nyomorultak című előadásra, ahol együtt játszhattam Kaszás Attilával. Akkor én még egy nagyon kezdő színész voltam, ő viszont egy elismert művész. Az a találkozás nagyban hozzájárult, hogy olyan emberré váltam, amilyenné mindig is szerettem volna. Attila rendkívüli tehetségű színész volt, emellett egy igazi nagybetűs ember, tele szeretettel”
– idézte fel Földes Tamás.
A Kaszás Attila-díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl a névadó szellemi hagyatékának ápolását szolgálja.
Az idei Országos Színházi Évadnyitó gálán adták át a Hevesi Sándor-díjakat is, amit idén Bán Teodóra kulturális menedzser, Árkosi Árpád rendező és Monori Lili színésznő vehetett át.
Az Országos Színházi Évadnyitó gálán készült felvételt szeptember 15-én 21 órától műsorra tűzi az M5 csatorna – számolt be az MTI.