Pláza helyett közpark lett, maradhat?

Nagyvárosokban nem gyakran épül új park, ami épül, az pedig többnyire nem olyan, mint amilyet itt láttunk. Parknak sokkal szívesebben nevezik nálunk az új lakótömbök között kifeszített, később mopszlegelőként funkcionáló gyepet vagy épp a városi fák köré ácsolt padokat, melyeket aztán a „betondzsungelek vágyott oázisaként” avatnak fel.

Az, hogy Budapesten a zéró szintről egy megtisztított valamikori gyárterületen, a Széll Kálmán tértől egy kőhajításra park jön létre a semmiből – a városnak egy amúgy is plázákkal sűrűn telerakott pontján –, önmagában is olyan fejlemény, amire az ember felkapja a fejét.

A Széllkapu megnevezése pihenőpark, ami feltételezi, hogy képesek vagyunk kikapcsolódni és feltöltődni egy ilyen zöld környezetbe érve. Míg a világban sok helyen elképesztően lazák az emberek, ha fűben üldögélésről, városi piknikről van szó, itthon inkább csak tanuljuk ezt a műfajt.

Az új park viszont az első benyomások alapján alkalmas helyszín a gyakorlásra, melyet már az első napokban birtokba vettek az ebédszünetre elszabadulók, a környékbeli gimnazisták és a kisgyerekes családok. Ennyi felszabadultan heverésző, tavat bámuló, fűben fetrengő budapestit már rég látott a város.

Ehhez az is kellett, hogy a park már az átadás pillanatában kifejezetten zöld legyen. Az új parkban szerencsére nem vékonyka fák és a „buja növényzet” évekig tartó ígérete között lehet sétálni.

A Széllkapu legtöbb része hozza a sűrű, tömör zöldélményt, és van mire rácsodálkozni a növénykínálatban. A függőkert például nem a semmiből nő ki, hanem épült elé egy minierdő, pihenésre alkalmas, árnyékot adó részekkel. Ehhez biztosan sokat hozzátett a nyár elején esős, később napos időjárás is, de ki kell emelni a tervezők (építészet: TSPC Mérnökiroda Kft., tájépítészet: 4D Tájépítész Iroda, kertépítés: Parkertech Kft.) munkáját is, akik a park minden egyes négyzetméterére elrejtettek egy építészeti vagy tájépítészeti poént, és a lehető legtöbb zöldfelületet zsúfolták be a három dimenzióban megmozgatott, dimbes-dombos parkba.

Ennek a leglátványosabb eleme az a futónövényekkel sűrűn befuttatott hatalmas acélváz, amely jótékonyan kitakarja a kettes számú Mammut oldalfalát, és sok ezer négyzetméterrel megnöveli a környék zöldterületét (a Mammut diszkrét piros feliratának eltakarásáig még nőnie kell a borostyánoknak, hajrá!).

A panorámalifttel és kilátóponttal még látványosabbá tett acélváz egyben Közép-Európa legnagyobb függőkertje is, egy végigsétálható, zöld híd a két Millenáris között.

A park közepén három napelem áll olyan formában, amihez nem igazán vagyunk hozzászokva. Valószínűleg ez is lenne a cél: amellett, hogy a lámpaként és árnyékolóként is funkcionáló, furcsa, gombaszerű építmények áramot is termelnek, jól néznek ki, ezek előtt még egy közepes telefonnal is kellően Insta-kompatibilis fotókat lehet lőni. A hosszabb távú energetikai összefüggések elemzését meghagyjuk a fizikatanároknak, de a napelemekből származó áram arra mindenképp elég, hogy segítse a park energiaellátását.

A kisgyerekes családokat valószínűleg nem a látványos kortárs építészeti elemek kötik majd le, annál inkább az a játszótér, benne egy amúgy egy nagyon izgalmas, átmozgató kötélpálya, amelyet virágok vesznek körbe – ez mindenképp felüdülés a legtöbb budapesti dühöngőhöz képest.

Pluszpont, hogy a zsinóros mászóka közepére egy apahintát is rajzoltak a játszótértervezők: ez az a hintatípus, amit a szülők is büntetlenül élvezhetnek, anélkül, hogy a környékbeli járókelők hülyének néznék őket.

A projekt számokban

• 35 ezer négyzetméter terület,
• 355 fa, 25 ezer cserje,
• 4000 négyzetméter függőleges zöldfelület,
• 850 négyzetméter játszótér,
• 3 óriási dizájnnapelem,
• 1 tó,
• 1 tavirózsa,
• 0 aranyhal,
• 1 mélygarázs.

Ennél az utóbbinál érdemes megállni külön is egy mondat erejéig. Amíg a környék lakói autóval járnak, márpedig egyelőre sokan azzal járnak, ez a mélygarázs lehet a kulcsa annak, hogy a felszínről eltűnjenek a parkoló gépkocsik. Ehhez, mondjuk, az is kell, hogy az önkormányzat minél több felszíni parkolóhelyet számoljon fel, teraszokká, kávézókká, kis parkokká alakítva azokat.

Ha csak egy jó dolgot kellene kiemelni a parkról, az az, hogy nem unalmas, sőt, kifejezetten szórakoztató lett: felhajlik, kisebb dombok jönnek, sétautak kanyarognak, meglepő növények bukkannak elő minden sarokban. A kikapcsolódás valahol ezzel a változatossággal kezdődik, a részletekhez pedig jön egy nagy adag modern építészet a napelemekkel és a függőkerttel.

Megérte-e pláza helyett parkot építeni Buda közepére?

Több száz új fa és sok ezer négyzetméter zöldfelület került egy elhagyott, régi iparitelep helyére és a Millenárissal, valamint a Táncszínházzal együtt létrejött egy erős, értelmes egység.

A Széllkapu jövője most az üzemeltetők kezében van: akkor járunk jól, ha legalább ez a terület elkerüli a bódésodást, a családinak nevezett tömegrendezvényeket, az október végén induló karácsonyi vásárokat, arcfestős-sörsátras pillanatokat, és megmarad annak, aminek épült: parknak.