A Miniszterelnökséget vezető miniszter később csak szimplán „viccnek” nevezte ezt a megjegyzését, de az egyszerű budapestiek alighanem egyre növekvő gyanakvással fogadnak már minden hasonló megszólalást.
Valószínűleg többekben felmerül a kétely, hogy nem a közvélemény szondáztatása zajlik-e éppen, és nem a költöztetés irányába mutatnak-e az olyan kormánydöntések, mint a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) Debrecenbe telepítése, vagy a hajdú-bihari megyeszékhelynek júniusban megszavazott, szokatlanul nagy mértékű támogatás (bő 29 milliárd forint a 2021–2023 közötti időszakra).
Észszerűtlen, költséges, értelmetlen és történelmietlen tett volna a főváros elköltöztetése
– véli Ráday Mihály Kossuth-díjas filmoperatőr, rendező, tévés szerkesztő, a Budapesti Városvédő Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke, bár azt ő is elismeri, hogy egy egyszerű kormánydöntéssel, kétharmados parlamenti többséggel a terv különösebb jogi csűrcsavarok nélkül, viszonylag könnyen kivitelezhető lenne.
„Sokszor hallottam már az éppen aktuális országvezetőket Széchenyi Istvánra hivatkozni, miközben a tetteikkel épphogy semmibe vették azt, amit megalkotott. Hagyni kellene, hogy ez a József nádor, Széchenyi István időszakában kifejlődött nagyváros, a kis német településből Magyarország magyar nyelvű fővárosává vált Budapest megmaradhasson a szerepében, és a mindenkori kormányzat innen irányítsa az országot” – teszi hozzá a hajdani tévés városvédő műsoráról is ismert szakember.
Mi tesz egy várost fővárossá? Elsősorban az, hogy ott találhatók az ország irányításában kulcsszerepet játszó hivatalok. Nem mindig a legnépesebb, leghíresebb település kerül ebbe a megtisztelő szerepkörbe (elég csak Washingtonra gondolni, amely eltörpül New Yorkhoz képest), ilyenformán tehát Debrecen sem lógna ki a sorból, de azért nem árt figyelembe venni a nemzeti tradíciókat, a történelmi előzményeket sem.
(Videó: A Magyar Turisztikai Ügynökség legfrissebb turistacsalogató videója Budapestről.)
Buda már a középkorban többször szolgált királyi székhelyül, Pesten pedig idővel kialakult a hivatali negyed, majd a millenniumra megépült az Országház, nem véletlen tehát, hogy Széchenyi István már úgy beszélt a két településről, mintha azok egybetartozóak lettek volna. 1834-ben írt Buda-pesti por és sár című könyvében nemcsak a főváros urbanizációs hiányosságait és az ebből következő teendőket foglalta össze, de Pest és Buda együttes fejlődését is szorgalmazta, és ennek a törekvésnek a két részt összekötő Lánchíd vált a legfőbb jelképévé.
„Mindig igyekszem konkrét ügyeket szolgálni, és elkerülni a direkt politikai állásfoglalást, de itt most kétségtelenül a kormánypártokat leszavazó Budapest fenyegetése, megbüntetése lehet a cél. Szakmailag semmi nem indokolja, hogy országos intézményeket vidékre, például Debrecenbe költöztessenek” – mondja Ráday Mihály.
Amikor pedig azt kérdezzük, szerinte mely települések lehetnének még alkalmasak az új főváros szerepére, ironikusan Pozsonyt, Nagyszombatot, Bécset említi meg – véleménye szerint ebben a témában érdemesebb volna paródiát írni, semmint hagyományos újságcikket.
A Magyar Természettudományi Múzeum (nyáron elhatározott) Debrecenbe költöztetése szintén nehezen támasztható alá szakmai érvekkel, legalábbis ez a véleménye annak a 34 nemzetközileg is elismert tudósnak, akadémikusnak, akik júniusi nyílt levelükben tiltakoztak a döntés ellen. „Tényleg valódi fejlődés és fejlesztés-e az, ami a közvélemény mellőzésével, egy pótolhatatlan nemzeti kincs épségének kockáztatásával, az ország érdekeinek sérelmére történik?” – teszik fel a kérdés a sajtón keresztül.
Szakemberek szerint az MTM egyébként jó helyen van, de ha más célra akarják használni az épületét, akkor átkerülhetne például a múzeumi negyedbe. Az Iparművészeti Múzeum körül is számos üres telek vagy kiüríthető épület található, az egykori Kilián laktanyáról nem is beszélve, amely öt belső udvarával remek közlekedési helyen áll. Ha az a cél, hogy a gyűjteményt minél többen láthassák, akkor hol találni ehhez ideálisabb helyszínt az ország közepénél?
Politikai döntéseknél nem mindig számít az észszerűség
– summázza Ráday Mihály, aki nem híve a hivatalok földrajzi elkülönítésének sem. Már 2014-ben felmerült, hogy néhány tárcát vidékre telepítenek (a Honvédelmi Minisztériumot Székesfehérvár kapta volna meg, az Agrárminisztériumot Debrecen), ám ebből csupán egy költöztetés valósult meg, 2015-ben a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárságát Kecskemétre „száműzték”.
Az internet világában már nem fontos, hogy a futárok gyorsan átrohanhassanak egyik épületből a másikba, de akkor is okosabb, ha a parlament, a miniszterelnök hivatala, a kormányhivatalok egy településen vannak, elérhető távolságban. Meg vagyok győződve ugyanis arról, hogy az egymás szemébe nézve beszélgetés, a másik fél személyes meggyőzése a jövőben is fontos szerepet kaphat az emberi-politikai kapcsolatokban – zárja Ráday Mihály.
Akárhányszor felmerül a főváros vidékre költöztetésének terve, a Budapest pótlására alkalmasnak tűnő települések listájának élére mindannyiszor Debrecen kerül. Mit kínál ma ez a város a lakóinak?
Bár Debrecen lélekszáma a rendszerváltás óta 11 ezerrel csökkent (tavaly 201 432 fő szerepelt a KSH adataiban), mindettől függetlenül az elmúlt három évtizedben kétségkívül dinamikus fejlődésnek indult a hajdú-bihari megyeszékhely.
A főtér és környéke 2001-ben újult meg, a Kossuth teret szökőkutakkal díszített sétálóövezetté alakították át, így a fiatalabb generáció már el sem tudja képzelni, milyen volt, amikor csuklós buszok fordultak el csikorgó kerekekkel a Nagytemplom előtt, de ők már arra sem emlékeznek, amikor a Piac utcán való átkelés felért egy dzsungelkalanddal.
A főutca forgalmát immár a keleti és nyugati kiskörutakkal is megpróbálják csökkenteni, bár utóbbit – az arculatra utalva – éppen Gábor István debreceni főépítész nevezte „a város szégyenének”.
2001-ben indult meg a repülőtér átfogó fejlesztése, és ez valódi sikertörténetté is vált, hiszen tavaly a megyeszékhely már 600 ezer utast fogadott, és ha nincs a koronavírus-járvány, idén a 700 ezres számot is elérhették volna.
A vasúti és távolsági buszpályaudvart összeolvasztani kívánó főpályaudvari fejlesztésbe viszont egyelőre beletört a városvezetés bicskája: immár nem az első tanulmányt és látványtervet készítik el hozzá, az intermodális központ végleges formája viszont csak nem akar összeállni.
2014-ben átadták a 2-es villamos pályáját, idén pedig Debrecen bekapcsolódott a Zöld Busz Programba is, így a cívisek középtávon elbúcsúzhatnak az öregedő Volvóktól, amelyek kiváltására már jövőre 10-12 elektromos busz érkezik.
A 21. század első évei a hajdú-bihari megyeszékhelyen is a sportberuházások jegyében teltek, 2002-ben átadták a Főnix Csarnokot (ahol ha minden jól megy, 2022-ben férfi kézilabda Európa-bajnokságot rendeznek), 2006-ban a város sportuszodát kapott, aztán egy nagyobb lélegzetvételnyi szünetet követően 2014-ben birtokba vehették a Nagyerdei Stadiont az idén a másodosztályban vitézkedő focisták.
Debrecen jócskán áldozott a kultúra és turizmus oltárán is. 2006-ban valódi multifunkciós épületegyüttes készült el a Nagytemplom közelében, magában foglalva a Kölcsey Központot, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központot, valamint a négycsillagos Hotel Lyciumot.
A 2020-ban 161 milliárd forintból gazdálkodó település vonzza a technológiai befektetéseket is,
a British Telecom, a T-Systems, a National Instruments évek óta fontos munkaadói a városnak, akárcsak a Teva, amely 1995-ben vásárolta fel az állami tulajdonú Biogal Gyógyszergyárat, míg a Richter 2012-ben hozta létre biotechnológiai üzemét.
Ezek a vállalatok elsősorban abban bíznak, hogy a 25 ezer hallgatót pallérozó Debreceni Egyetem folyamatosan biztosítja majd számukra a jól képzett munkaerő-utánpótlást.
Debrecen a közlekedési infrastruktúra szempontjából sem áll ma már rosszul, rég volt, amikor Polgárig kellett elkocsikázni, hogy autópályát találjunk a környéken. A várostól elérhető távolságban van az ukrán határ felé tartó M3-as autópálya, valamint a Románia felé futó M4-es autóút, és az ezeket összekötő M35-ös autópálya.
Alighanem jó hasznát veszi majd mindezeknek a mostani slágerberuházó, a valójában Kismacs és Nagymacs között építkező BMW, amely jelentős kormánytámogatással 2023-ban kezdi meg a termelést Debrecenben.
Alkalmas lenne egy ilyen település fővárosnak? A hajdú-bihari megyeszékhely a történelem során kétszer is betöltötte ezt a szerepet – igaz, mindkétszer kényszerűségből, földrajzi és hadügyi okok miatt.
A városra mindig nagy volt ez a cipő, és életidegenek a sebtében ráaggatott funkciók
– emeli ki Papp József debreceni helytörténész, akinek munkásságát Kós Károly-, Podmaniczky- és Csokonai-díjjal is elismerték.
Elmondása szerint 1849 első felében Debrecen még csupán a városháza körüli 1 kilométer sugarú körben elhelyezkedő házakból állt, és 27 ezres lakossága nem feltétlenül lelkesedett azért, hogy a kormány és az országgyűlés ideiglenesen hozzájuk költözött (sőt Kossuth Lajosék a Szent Koronát is magukkal hozták).
A népesség pár hónapra megduplázódott, a megnövekedett kereslet felverte az árakat, és a nyakasnak tartott cíviseket beszolgáltatások, különadók is sújtották. Jópáran persze szép summát kerestek, mert az állam tisztességes bérletet fizetett, hiszen a Pest-Budáról érkezett hivatalokat (és hivatalnokokat) valahol el kellett helyezni. Közben a debreceni intézmények java működésképtelenné vált, a híres Református Kollégiumot például szőröstül-bőröstül (a könyvtár kivételével) átadták az államigazgatásnak, de ugyanígy járt az 1844-re felépült városháza is.
Debrecen mégsem sínylette meg különösebben az ideiglenes fővárosi létet, túlélt már ennél nagyobb katasztrófákat is
– jegyzi meg Papp József.
Bár a cívisváros nem tűnt eleve alkalmatlannak arra, hogy valamikor fővárossá váljon, hiszen hatalmas birtokokkal rendelkezett (övé volt a 42 ezer kataszteri holdas Hortobágy is), és kiváló földrajzi pozícióban volt (az akkori Magyarország közepén), ám ez a szerep valahogy mindig idegen volt tőle – talán a nyitottság, a befogadó attitűd hiányzott belőle.
1849-ben is borzasztó körülményekkel várta az ország vezetését, a pesti komfortnak még a töredékéhez sem jutottak hozzá a potentátok, nem véletlen, hogy nem is tartott mindenki Kossuthtal. Debrecennek akkor még egyetlen centiméter kövezett útja sem volt, fúrott kútja alig, hiányzott a vasút is, és ha éppen nem fagyott volna, a Pest-Budáról menekülők aligha juthattak volna be a városba.
Jellemző, hogy még a koronát szállító szekér is felborult egyszer a hepehupás úton.
A központnak számító Piac utca elvileg az 1820-as évektől csatornázott volt, de hiányoztak a házakhoz való bekötések, így a lakosok az utcára löttyintették a trágyalevet. Amikor pedig beiszaposodott a terület, homokot szórtak rá, hogy valamelyest felszárítsák.
1944–45 fordulóján lényegesen jobb körülményekkel szolgálhattak volna a 100 napig ott tevékenykedő Ideiglenes Nemzetgyűlésnek és Ideiglenes Nemzeti Kormánynak, ám az októberi „felszabadítás” alaposan rajta hagyta a nyomát Debrecenen.
Az amerikaiak, britek, szovjetek és németek megújuló légicsapásai miatt a lakások fele le volt bombázva, a víz- és elektromos hálózat, a közlekedés romokban állt, a 100 ezer fő körüli lakosság nagy része még nem tért vissza, és összességében elmondható, hogy a város arányaiban nagyobb veszteségeket szenvedett még Budapestnél is, így aligha lehetett méltó fővárosa az újjáéledő országnak.
(Borítókép: Budapest nappal. Fotó: Michal Fludra/NurPhoto via Getty Images)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
