Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHangot váltott a világ leglassabb zenéje
John Cage amerikai zenetudós és avantgárd zeneszerző Amilyen lassan csak lehet (As Slow As Possible vagy Organ2/ASLSP) című művét 1987-ben írta, orgonára. Zongorára hangszerelt előadásai általában fél-egy órásak. 2009 februárjában Diane Luchese 14 órán és 56 percen át játszotta a marylandi Towson Egyetem koncerttermében, amivel felállította az egy személy által adott koncert világrekordját.
Egy orgonán – ellentétben a zongorával – egy hang addig szól, ameddig a billentyűt lenyomják. Németországban, a halberstadti St. Burchardi-kolostor templomában 639 évig szól majd Cage szerzeménye, mivel az előadására indult projekt résztvevői így szerettek volna megemlékezni a halberstadti székesegyház 1361-ben elkészült első orgonájáról. A Nicholas Faber által épített híres hangszer egyike volt az elsőknek, amelyen a ma ismert billentyűzet megjelent.
Rohan az idő
A darabot előadó orgonát külön erre a célra konstruálták. Mivel a zene éjjel-nappal szól, plexiüveg dobozzal vették körül.
Az előadás 2001. szeptember 5-én, Cage 89. születésnapján kezdődött. Az első hang 2003 februárjában szólalt meg. Azóta néhány évente áll be változás a zenében. A legutóbbi váltásra 2013 októberében, ezerötszáz érdeklődő jelenlétében került sor.
Az aktuális hangot a mű honlapján lehet meghallgatni.