Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Concerto Budapest koncertfilmje nyerte Velencében az Arany Oroszlánt
A Concerto Budapest koncertfilmje nyerte a velencei televíziós fesztivál (Venice TV Awards) Arany Oroszlán díját az előadó-művészeti alkotások kategóriájában.
A filmet a Concerto Budapest és a Kremerata Baltica 2019. december 4-i közös koncertjén vették fel a Müpában. A két zenekar, valamint Keller András és Gidon Kremer főszereplésével készült, mintegy kétórás film megalkotásában a hagyományos koncertfelvételeknél szokásos televíziós felvételi technika mellett külön filmes stáb is részt vett – közölte a zenekar kedden az MTI-vel.
Az olaszországi velencei televíziós fesztiválra a világ minden részéről beküldött televíziós alkotások 16 kategóriában mérkőztek meg ebben az évben, valamennyi kategóriában csak egy alkotást díjaznak.
A zenekar szerint a fesztivál és a mezőny súlyát jól érzékelteti, hogy például a legjobb tévésorozat kategóriában a Paolo Sorrentino által rendezett, a Sky, az HBO és a Canal+ koprodukciójában Jude Law főszereplésével készült Az új pápa című sorozat nyerte az Arany Oroszlán díjat.