Magyar kísértetek és vámpírok a spanyol rémfilmfesztiválon

408
2020.10.08. 18:00
Bergendy Péter bemutatás előtt álló Post Mortem-, és Bodzsár Márk tavaly októberben bemutatott Drakulics Elvtárs című filmjét is meghívták az október 8-án kezdődő Sitges-i filmfesztiválra, amely a „borzongató” mozik legnagyobb presztízsű nemzetközi seregszemléje.

Az 53. Sitges-i Nemzetközi Fantasztikusfilm Fesztivál tematikáját – melyet a vírushelyzetre való tekintettel idén online bonyolítanak le – a fantasztikus- és horrorfilmek határozzák meg. Az idei zsűriben helyet foglal többek között Mary Jo Marky, a Csillagok háborúja: Az ébredő Erő és a Lost – Eltűntek sorozat vágója is.

Bodzsár Márk, a Drakulics elvtárs rendezője lapunknak elmondta:  filmjük tavaly októberi magyarországi premierje után egy indiai fesztiválra kapták az első nemzetközi meghívást.  Ezután egy kis szünet következett.

Idén ismét felfedezte a nemzetközi filmvilág a Drakulics Elvtársat. Nyáron elhozták a legjobb filmnek járó díjat a brazíliai Porto Allegrében rendezett nemzetközi fesztiválról, október elején Odesszában járt a film, utána Monte Carlóban vetítik le. Ezt követi a spanyolországi Sitges, majd egy luxemburgi és egy belga filmes seregszemlén is a meghívottak között lesz.

Bodzsár Márk szerint külföldön is értékelik a film humorát, egzotikusnak tartják a kádárkori magyar szocializmus világát, miközben értik és ismerik a vámpír zsánert.

A Nagy Zsolt, Nagy Ervin és Walters Lili főszereplésével készült vámpír-retró-kém-vígjáték a 70-es évekbeli Magyarországra látogató vérszívó és a nyomába eredő titkosszolgálati ügynökök humorban gazdag története. Ez volt 2019-ben az egyik legnézettebb hazai film a magyar mozikban.

A forgatókönyvet Bodzsár Márk írta Jakab Juli és Tasnádi István közreműködésével. Az operatőr Reich Dániel volt, a látványtervező Ágh Márton, a jelmeztervező Füzes Eszter, a vágó Kovács Zoltán, a zeneszerző Keresztes Gábor, a producerek Pék Csaba és Tőzsér Attila.

A spanyol fesztivál másik magyar meghívottja Bergendy Péter új filmje, a Post Mortem

témája ijesztően aktuális; a történet az első világháború után, a világon végigsöprő spanyolnáthajárvány idején játszódik.

A horror műfajban eddig nem kifejezetten erős magyar filmvilág legújabb ígérete egy halottakat fényképező vándorfotós fotós vérfagyasztó kalandjain alapul, akinek egy természetfölötti erők uralta faluban gyűlik meg a baja az agresszív kísértetekkel.

Bergendy Péter horrorja várhatóan 2021 elejétől lesz látható a hazai mozikban. A főszerepeket Klem Viktor és Hais Fruzsina alakítja. A szereposztás valódi sztárparádé. Olyan művészek neve olvasható a stáblistán, mint Schell Judit, Anger Zsolt, Ladányi Andrea, Reviczky Gábor, Hámori Gabriella, Kiss Diána Magdolna. A filmet meghívták az A-kategóriás varsói filmfesztiválra is, tehát Lengyelországban kerül sor a világpremierre október 9-én.

A Post Mortem forgatókönyvét Bergendy Péter és állandó alkotótársa, Hellebrandt Gábor ötletéből Zánkay Piros írta. Bergendy Péter ezúttal is több olyan alkotóval dolgozott, akikkel korábbi filmjeit – Állítsátok meg Terézanyut! (2004), A vizsga (2011), Trezor (2018) – is együtt készítette. A film operatőre Nagy András, díszlettervezője Hujber Balázs, jelmeztervezője Breckl János, vágója Király István. A Post Mortem a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült, producere Lajos Tamás és Köves Ábel.

Borítókép: Jelenet a Drakulics elvtárs cimű filmből - Fotó: InterCom