Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMLemondta a raktárkoncertjét az Omega, bukta a támogatást is
Lemondta a raktárkoncertet az Omega. A zenekar azt állítja, tagjai most nem tudnának teljes erőbedobással zenélni – értesült a Blikk. Összegzik is a veszteségeket is: eddig 27 koncertjük maradt el a világjárvány miatt, és habár az elsők között kérték fel őket raktárkoncertre, most visszamondták a lehetőséget és azzal együtt az anyagi támogatást is.
A főpróba után beláttuk, sem technikailag, sem fizikailag nem tudjuk produkálni mindazt, amit a közönség az Omegától elvár. Nem szeretnénk, ha az Omega együttesről ez lenne az utolsó felvétel, és erre emlékezne a közönség
– fogalmazott Trunkos András, a zenekar menedzsere, aki kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy személyzetük anyagi helyzetét a szívükön viselik, de csak ezért nem akartak engedni a színvonalból.
Remélik, hogy mindenki megérti, hogy egy garázsbuli most végképp nem lenne az Omegához méltó – summázta a menedzser és célzott arra is, hogy a rákbetegségből felépült billentyűs állapota is kényes, ennek ellenére nagyon szeretett volna ismét színpadra állni a zenésztársaival.