Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTúrarekorder lett a színművész, ötvenhét nap alatt 2600 kilométert gyalogolt
Az Országos Kékkör Európa leghosszabb egybefüggő túraútvonala, amely három, önmagában is kiadós szakaszt, az Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát és az Alföldi Kéktúrát foglalja magában.
Az útvonal hossza – 2573 kilométer – nagyjából megfelel a Budapest és az Egyiptomi Hurghada közötti távolságnak, igaz, légvonalban ennyi.
– Az eddig csúcstartó is több mint két hónap alatt vándorolta végig. Ön miért vágott neki? – kérdeztük Csutka Istvánt. – Már régóta rajta volt a listámon – válaszolta a Debreceni Csokonai Nemzeti Színház volt igazgatója.
Az elhivatott túrázó augusztus 13-án indult útnak Budapestről, Hűvösvölgyből, és 57 nap elteltével érkezett vissza ugyanoda. Napi ritmusát a természet határozta meg. Napfelkeltével kerekedett fel, és napnyugtakor verte fel a sátrát. Fedett menedéket csak akkor keresett magának, ha már a nem látta az esőtől az erdőt, illetve a túra dél-dunántúli részén kényszerült időnként vetett ágyban aludni, mert arrafelé sok az ismerőse, barátja, aki megsértődtött volna, ha elkerüli őket.
A napi táv és az időnkénti jelentős szintkülönbségek leküzdése neki nem jelentett gondot, hiszen az elmúlt öt évben többek között Grönlandon, Korzikán és az Amerikai Egyesült Államokban gyalogolt meglehetős távokat, sokszor igen embert próbáló körülmények között. Ezek között érdemes megemlíteni az Appalachian Trailt és a Pacific Crest Trailt, amelynek a Mojave-sivatagon átívelő szakaszát is teljesítette.
Kondícióját jellemzi, hogy amerikai túratársai az általa diktált iram miatt az animaL (állat), illetve a monster (szörnyeteg) úti nevet adományozták neki. Az El Caminón a Flying Steve (Repülő Pista) „trail name” ragadt rá, ami Camino Steve-re változott, miután bensőséges barátságot kötött egy kanadai zarándokcsaláddal.
– Nemcsak a természet, hanem az útközben átélt emberi találkozások miatt is megéri túrázni. Itthon én is elszomorodom, amikor azt látom, hogy szinte állandóan egymásnak feszülünk, és a túra egyik legnagyobb élménye volt, hogy útközben ennek nyomát sem tapasztaltam. Kedvességet, segítőkészséget, bizalmat viszont annál inkább – mondta magyarországi vándorlásai után Csutka István.