Rendkívüli turnéra indítják Olaszország egyik legféltettebb gyűjteményétSétálóutca Debrecen belvárosában, sok zölddel, délceg fák nőnek ki a földből és karcsúbbak csinos dézsákból, modern bevásárlóközpont bejáratánál hullámzik a tömeg, odébb szökőkutak között sétálgatnak családok. Itt áll a Tankcsapda debreceni fellegvára is, a dobokhoz és az üzlethez is jó érzékkel nyúló Fejes Tamás romkocsmája.
– Nézd már, Norbi Update van a Roncsbár mellett!
– kiált fel a klippremierre érkező két ex-Playboy-főszerkesztő közül a régebbi, Radnai Péter. Bus Pista, a másik nyuszis múltú lapirányító újságíró elismeréssel nyugtázza a megfigyelést. Amellett, hogy mindketten ősi Tankcsapda-rajongók, szeretik az abszurd humort.
A klub bejáratánál kifüggesztették a koncertprogramot. Sűrű. Sok banda lép fel a Roncsbárban. A tulajdonos megjegyzi, hogy egy csomó együttes és előadó panaszkodik az ötszáz főre maximalizált nézőterek miatt.
– Ok, vannak, akik háromszor is megtöltik az itteni max négyszáz embert befogadó koncerttermet, de pár nagy névnek sikerült már félházat csinálni
– mondja Fejes, majd szó esik a Tankcsapda országjáró turnéjáról, melynek során egészen kis településeken is játszanak, és élvezik. A klubot amúgy bővíteni szeretné, hogy külföldi bandákat is meghívhasson.
Míg körbejárom a formatervezett romkocsmát, felfedezem az egykor dobfelszereléshez tartozó cinekkel borított mennyezetet, a kibelezett vitorlázógépet, a kádári időkből kimentett hirdetőoszlopot korabeli hirdetésekkel, és a többi steampunk dizájnelemet, megtelik a nézőtérré alakított koncertterem. A klipben szereplő, nagyjából ezer debreceni polgár közül hívtak meg nagyjából kétszáz kiválasztottat a zenés film bemutatójára, melyet az interneten a nyilvános premierrel egy időben lehetett először letölteni.
Nagy taps, öröm, torta, mert ráadásul harmincegy éves a Tankcsapda. Szép nem kerek szám.
Meglepődöm, amikor meggyújtják a gyertyákat, mert a közönség és a tankerek együtt zendít rá arra a bizonyos Boldog születésnapot című dalra, mely hazánkban Halász Judit előadásában forrt össze szétválaszthatatlanul a rózsaszín tortagyertyák lángjának szívmelengető látványával. A szólamot Tilla vezeti, a szövegtudást illetően is ő a legmagabiztosabb, ami egy háromgyerekes apától el is várható.
A tankerek szeretik Debrecent, a város is szereti őket, Tilla meg Debrecent és a Tankcsapdát. Mindez a klip előtt levetített mintegy harmincperces kisfilmből is kiderül, melyet a forgatásról készítettek. Utána beszélgetés következik, ahol az ország legsikeresebb punkrock triója: Lukács László alapító énekes, szövegíró és basszusgitáros, Fejes Tamás dobos, Sidlovics Gábor (Sidi), valamint a rendező Tilla válaszol a moderátor kérdéseire.
Fejes többek között elárulja, hogy régóta szerettek volna Tillával forgatni, de a filmrendezőként is sikeres műsorvezető „kicsúszott a kezünk közül, mint a szappan.” Szerencsére a Roadmovie program segítségével végül létrejött a nagy találkozás.
Tilla is izgul, hiába rendezett eddig három nemzetközileg is sikeres nagyjátékfilmet, ez az első klipje. Akkor se nyugodott meg igazán, amikor megmutatta a klip főszereplőinek a kész munkát, és a dobos két betűvel üzente meg véleményét: Ok.
– Pedig ez nála a legnagyobb dicséret – fejti meg a „Fejes-szótárt” Sidi, az optimista gitáros. – Ha azt írja: 8, akkor tök mindegy, felőle akár mehet is, a tanya szó viszont azt jelenti, hogy nagy a baj.
Az ünnepség után hosszas dedikálás és telefonos fotózkodás veszi kezdetét. A tankcsapdások egy idő múlva eltűnnek az öltözőben, Tilla viszont hősiesen és mindenkivel igen türelmesen állja a sarat. A „sztárral szelfizni” sajátos műfaja miatt sajnos meglehetősen kevéssé tud ragaszkodni a Covid-kompatibilis, tehát maszkos képekhez. Senki se állítja, hogy veszélytelen játék a rock and roll.
A program a Paripa csárdában folytatódik, immár zártabb körben. Evés-ivás, kötetlen beszélgetés. Sztorik, melyek többségét nem szánják a nyilvánosságnak, tehát az olvasó ezúttal sem értesülhet róluk. De ne bánják, nem derülnek ki falrengető titkok, nem dübörög a punkrock, nem folyik patakokban a whiskey, és nyoma sincs furcsa poroknak.
Sidi, a zenekar gyakorlatilag absztinens tagja, valamint Tilla végig üdítőzik. A gitáros húszéves korában rúgott be utoljára, azóta csak nagyon kivételes alkalmakkor gurít le maximum egy pohár alkoholtartalmú italt. Ez nem ilyen alkalom.
Tilla négy éve tette le a söröspoharat, és azóta se nyúl hozzá. Lukács László és Fejes Tamás nem határozott el ilyesmit, de ők se rúgják ki a ház oldalát.
Kihasználva az alkalmat, gondolom, beszélgetünk egy kicsit a klipről és egyéb dolgokról. Fejes Tamás, a zenekar ügyeit is sikerrel igazgató dobos elmondja, hogy szerettek volna egy átlagostól eltérő, mozis szemléletű klipet készíteni a tavaly megjelent Liliput Hollywood lemezükről kiválasztott dalhoz. Az Ülj le mellém pontos választás egy lokálpatrióta üzenethez.
– A történetet is szeretjük, mert nem erőltetett módon, izzadságszag nélkül mutathatjuk be a várost – teszi hozzá Sidi. – A sztori szerint a főszereplő srác talál egy szemüveget, amit feltéve egy másik valóságban találja magát. Debrecen sötétebb, izgalmasabb oldalát látja, miközben lázasan keresi a szemüveg gazdáját, egy gyönyörű lányt. Miközben kutat, bejárja a várost, szép és furcsa dolgokat lát, attól függően, hogy rajta van-e a varázslatos okula. A zenekar mindeközben megvalósítja a legnagyobb rajongói álmot: Bárcsak a nappaliban játszana a Tankcsapda! Ellentétben sokunk vágyaival, ezt a csodát valóban átélhette néhány debreceni rajongó a klip forgatása alatt.
Amikor arról kérdezem, vajon ez a szelídebb üzenetet hordozó Tankcsapda szám azt jelzi-e, hogy harmincegy év után kevésbé fontos a hangos lázadás, Lukács László egyértelműen tiltakozik, majd a dal szövegének egy részletével válaszol:
– „Néha a zaj, néha meg a csend esik jól.” Ezzel szerintem elmondtam mindent arról, hogy miért ezt választottuk, miért születnek bizonyos dalok, szövegek bizonyos korokban. Nem gondolom, hogy régen nem születtek vidám dalaink, vagy most csak szomorúakat írunk.
Valamibe beletalálok, mert Fejes Tamás is csatlakozik:
– Nálunk mindenkit bedobozolnak. Nem csak minket. Azt mondják, hogy te ilyen vagy, ennek felelj meg, ne csinálj mást. Ez hülyeség. Ha valaki kimozdul a komfortzónájából, azonnal számon van kérve. Ez szánalmas. Egy igazi művész, egy jó zenekar akkor tud igazán alkotni, ha mindig azt csinálja, amire az adott pillanatban gondol. Amikor ezt a számot írtuk, mi pont ezt gondoltuk. Amúgy meg szerintem semmi ellentét sincs a legkorábbi Tankcsapda számok és e között.
Sidi, aki 2012-óta a Tankcsapda tagja, előtte többek közt a Zanzibárban gitározott, a saját történetével egészíti ki Lukács és Fejes mondandóját:
– Már rég zenéltem, még nem ismertem Lukács Lacit, viszont rajongó voltam. Kívülről fújtam a legtöbb számukat, és a haverokkal teli torokból énekeltük: „Ha nincs szeretet, nincs béke, Az a civilizáció vége.” Ez ugyanaz az üzenet. Lehet, hogy a következő lemezen meg azt fogja kiabálni a Laci, hogy rúgd szét az összes kukát.
Ezt a gondolatmenetet folytatja Fejes Tamás, mondván, ez a dal is, mint az összes számuk, mindenkinek pont azt üzeni, amit meghall belőle:
– Az a nyolcéves kislány, akit a szülei hoznak el a koncertre, biztosan egész másra gondol a refrént énekelve, mint az anyukája, vagy az apukája. Ez a zenekar mindig nagyon széles rétegeknek szólt. Az egészen fiataloknak és a felnőtteknek, az értelmiségieknek és a csöveseknek ugyanúgy. Még az értelmi fogyatékosok is kedvelnek minket, mi meg támogatjuk őket, amire büszkék vagyunk. Nagyon fontos, hogy mióta játszik, a Tankcsapdának alapvetően az az üzenete, hogy ne húzzunk szét, tartsunk össze. Ez van a legdurvább punk nótáinkban is. Senkit se különböztetünk meg, se politikai, se vallási se semmilyen szempontból. Senki mellé sem állunk oda, viszont mindig mindenről elmondjuk a véleményünket. Ha jó ügyet találunk, támogatjuk. A Road Movie sorozat jó ügy, mert Magyarország szeretetéről szól.
Mi büszkék vagyunk Magyarországra, magyarul beszélünk, magyarul zenélünk, Amerikában is magyarul játsszuk a számainkat. Persze, hogy odaállunk egy ilyen ügy mellé. Amúgy meg mindig az mondjuk, amit gondolunk, azt cselekedjük, amit akarunk.
A kérdést végül Lukács László zárja, majd elvegyül a forgatagban:
– Ez egy elég egyszerű üzenet egy harmincegy éves zenekartól.
(Borítókép: Derencsényi István / Tankcsapda)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
