Hegyi Barbara öreg hölgynek fiatal

„Az öreg hölgy látogatása egy minden romantikát nélkülöző, tébolyult és hátborzongató szerelmi történet, ugyanakkor izgalmas krimi is, mely egy hideg fejjel kitalált és óraműpontossággal, engesztelhetetlenül végigvitt bosszúhadjáratot beszél el, egy negyven évvel korábban elkövetett és tragikus következményekkel járó árulás kegyetlen megtorlását” – emeli ki a rendező.

Az öreg hölgy szerepét eredetileg Börcsök Enikő játszotta volna, végül Hegyi Barbara vitte színpadra. Gonoszsága kiegyensúlyozott, de nincsenek árnyalatai, játéka korrekt, mégsem kiugró, hangja nem zengi be a színházat. Ennél is nagyobb baj, hogy Hegyi minden, csak nem öreg, gonoszságtól eltorzult arca sem simogat rá évtizedeket a lényére.

Emiatt meglehetősen kontrasztos Hegedűs D. Géza mellett, aki olyan, mint a jó bor: az idő múlásával egyre kiválóbb színész. Jelen esetben ráadásul elég nagy terhet cipel, jóformán ő viszi el a hátán az egész darabot. Alakítása kidolgozott, cizellált, partner nélkül is működőképes.

A darab fő mondanivalója, hogy kilóra gyakorlatilag minden és mindenki, egy komplett város a benne élőkkel együtt megvehető. Az öreg hölgy bőkezűen bánik a helyiekkel, hogy elégtételt vegyen régi szerelmével megélt sérelmeiért. Mentőövet dobna az elszegényedett városnak és polgárainak, ha elítélnék egykori szerelmét. Eleinte persze mindenki az erkölcs bajnokát adja, tiltakozik, de van az a pénz, amiért ugye korpásodik a haj. Hiszen nem is olyan kínosak a készpénzes adományok, az ágrólszakadt ruhatárból pedig nem is olyan rossz valami igazán trendi maskarába bújni.

Szép metafora a darabban a szakadt ruhák csillogóvá válása és az egyensárga cipők megjelenése a városlakók lábán, ami diszkréten, de jelzi: mindenki beállt a sorba, a megvesztegetési hadjárat sikerrel zárult.

Hegyi egyébként egy divatlap nagyasszonyát idézi. Kemény, mint Anna Wintour, a Vogue vezéregyénisége Az ördög Pradát viselben, és legalább olyan csinos, igaz, a jelmezzel üzent erőteljes és direkt túlkapások, mint a combcsizmák, bőrszerkók, a vörös póthaj inkább csak a szereplő kellemetlen lényét erősítik fel, meglehetősen hatásosan – Füzér Anni jelmeztervező munkájáért jár is a gratuláció. 

Itt érdemes említést tenni a díszlettervező munkájáról is, akinek egymásra hányt székekből álló installációja tökéletes hangulati eleme a városban zajló rendetlenségnek és a lelkekben dúló harcnak.

Kiemelésre érdemes továbbá Kőszegi Ákos, a polgármester, Fesztbaum Béla, a tanár, illetve Seress Zoltán, a plébános játéka, akik kitűnnek a városka lakói közül.

Rudolf Péter rendezése a régi iskolát viszi. A darab békésen csordogál, ami jó, mert nem ébreszti azt a kellemetlen érzést a nézőben, hogy a vágtató történetmesélésben elsikkad egy részlet fölött, és kezdi nem érteni az egészet. Rudolf erénye továbbá a darabválasztás: olyan moralitásdrámát kínál a nézőnek, ami kellően sötét képekkel operál, és elég nyomasztó végkicsengéssel szolgál ahhoz, hogy a rendezés végül nehezen felejthető legyen.

(Borítókép: Czerkl Gábor / Index)