Hatalmas mennyiségű kokaint csempésztek egy konténerben Belgiumba
Belga nyomozók 11,5 tonna kokaint foglaltak le Antwerpen kikötőjében – közölte csütörtökön a belga helyi hírügynökség az ügyészségre hivatkozva.
A tájékoztatás szerint az akció része volt egy bűnszervezet felszámolásának, amely nagy mennyiségben csempészett kábítószert Dél-Amerikából Belgiumba.
A mostani kokainszállítmány hajóval érkezett egy Guyanából származó konténerben Zeebrugge, majd Antwerpen kikötőjébe, ahonnan eredetileg egy Hollandiában lévő vállalatnak küldték volna tovább.
A drogot még múlt hét kedden fedezték fel a konténerben. A Belgiumban és Hollandiában ezzel összefüggésben tartott házkutatások nyomán szerdán három gyanúsítottat vettek őrizetbe.
Belgiumban már hosszabb ideje nyomoztak a kábítószercsempészek ellen. A nyomozás alatt eddig csaknem 15 tonna kokaint foglaltak le. Korábbi házkutatások során pedig 22 gyanúsítottat vettek őrizetbe és hárommillió eurót (egymilliárd forint) foglaltak le a hatóságok.
A belga ügyészség október elején közölte, hogy sikerült leleplezni nemzetközi kábítószercsempész-hálózatot – tájékoztatott az MTI.