Diszkó, rap, metál – Beethoven ma is menő

A dzsessztől a hiphopig máig inspirálja a zenészeket. Ludwig van Beethoven valamit tudhatott.

Nem nagyon szokás emlegetni, de a 18. században a hangszeres zene a művészetek lesajnált mostohagyermekének számított. Afféle félkész produkciónak, hiszen ének és szöveg nem társult mellé. Az ilyen muzsika legfeljebb „kellemes” lehetett, de tartalmas és drámai sosem.

– jellemzően így tartották akkoriban. Emlékezzünk csak „az opera a művészetek királya” közhelyére, mely szintén azt sugallja, hogy vokális és szcenikai elemek tehetnek csak igazán teljessé egy kulturális élményt.

Dúdolom, dúdolom

És ekkor jött Ludwig van Beethoven, kinek kimondatlan küldetése az elmondottakból következően hármas volt. Először is megtanítani a közönségnek, hogy igenis a hangszerek is képesek dalolni. Elődei, ihletői persze voltak (Bach és Mozart a két legkézenfekvőbb példa), de akkor és ott ő kellett az ízlésforradalomhoz. Amely egyébként permanensnek bizonyult, hiszen a legtöbben ma is a vokális zenét kedvelik jobban.

És nem csupán a kezdő zongoristák kedvence, hanem a harcedzett dzsesszistákat is megihleti:

Mint minden jó történetnek, ennek is van csavarja: Beethoven írt dalokat és egy operát is (Fidelio), ám ez utóbbi munkafolyamatát annyira gyűlölte, hogy soha többé eszébe sem jutott hasonló. Kései műveiben (Missa solemnis, 9. szimfónia) viszont megjelennek a kórusok, ötvenéves kora körül tehát láthatóan elkezdte mélyebben érdekelni az emberi hang kifejező ereje.

Az említett 9. szimfóniából való Örömóda hangszeres verziója az Európai Unió hivatalos himnusza, az énekes változat pedig közismerten remekül működik Whoopi Goldberg karvezetésével gospel és hiphop stílusban is:

Pa-pa-pa Pamm

A zömében énekmentes fogalmazásmód nem csupán azt jelentette, hogy immár hangszerekkel lehetett és kellett emlékezetes melódiákat alkotni, hanem egyben ajtók sorát is megnyitotta a

előtt. Hiszen a fő szabály szerint egy hangszerből ritkábban fogy ki a szufla, és kevéssé zavaró az is, amikor többen „beszélnek” egyszerre.

Az egymásból következő, egymásra épülő zenei motívumok építőkockáiból komplett óriáspiramisokat lehetett végre felhúzni. Mindehhez azonban egy tervezőzseni kellett, és a nyugati civilizáció nagyobb szerencséjére éppen akadt is kéznél egy. Beethoven 5. szimfóniája kiváló példája annak, miként lubickolt a mester a szigorú rendszerbe illesztett variációk tengerében.

A legenda szerint Beethoven egyszer maga mondta, hogy a mindenki által ismert nyitómotívum az ajtón kopogtató végzet hangja. 

A kopogósan ütős szerzemény a hetvenes évek kultuszfilmjében, a Szombat esti lázban is felbukkan. Hisz egy ilyen dalnak a diszkóban a helye:

Egy menthetetlen romantikus

Legvégül Beethoven frappáns választ adott arra is a kétkedőknek, hogy az instrumentális zene vajon lehet-e valaha is olyan felkavaró, mint a szöveges. Az érzelemgazdag zenei közlések teljesen új formanyelvét és textúráit alkotta meg, selymesen átvezetve a nyugati világot a zenei romantika korszakába – ahol aztán a vérmesség és könnyfacsarás pedálját tövig nyomják majd a szintúgy kitűnő követők.

A Holdfény szonáta első tétele híres példa erre. Bár

a darabrészlet andalítóan ábrándos-borongós hangulatát hallgatva igen találó. Temérdek egyéb ok mellett azért is érdemes éppen a legendás Claudio Arrau tolmácsolásában meghallgatni, mert 

• ő Martin Krause tanítványa volt;
• aki Liszt Ferenc tanítványa volt;
• aki Carl Czerny tanítványa volt;
• aki pedig Beethoven tanítványa volt.

Ennél közelebb sosem juthatunk tehát a titokhoz:

E felvétel ugyan fekete-fehér, egyhamar mégsem kell félni attól, hogy Ludwig van Beethoven életműve vitrinben porosodó emlék lesz csupán. A Holdfény szonáta viharos futamairól híres harmadik tétele például

És neoklasszikus metálra átdolgozva is nagyon üt:

Aki pedig eredetiben szeretné Beethoven muzsikáját hallgatni, az holnap hangolódjon az Index tematikus napjára, ahol is a Concerto Budapest három időpontban (11.00, 18.30, 21.00 óra) tiszteleg a mester zsenialitása előtt. A zenekar Indexen közvetített koncertsorozata Fischer Annie emléke előtt is fejet hajt.   

(Borítókép: Illusztráció Beethovenről, amint zongorázik barátainak Bécsben 1790 körül. Fotó: Blank Archives / Getty Images Hungary)