Vanda, Paula
-2 °C
3 °C

Csodát tettek a hegyoldalban a tétényi svábok

CER 4500
2020.12.14. 18:08 Módosítva: 2020.12.16. 11:18
Tősgyökeres budafokiként ki merem jelenteni, hogy nem sok építészeti látnivaló akad a XXII. kerületben (és még abból is kevés). Van azonban egy utca, ami igazán különleges módon olvasztja össze Budafok-Tétényt – történetesen úgy, hogy eleven időkapszulaként funkcionál.

Kiskamasz koromig versenyszerűen úsztam, a Campona melletti uszodába jártam edzésre. Apukám gyakran eljött értem és testvéreimért, hogy kocsival szállítsa haza megfáradt kölkeit. Általában a főúton – a Nagytétényi úton – vezetett, de kalandos habitusa lévén egyik nap a jelzőlámpánál nem jobbra, hanem a kereszteződésnél inkább egyenesen ment tovább, majd befordult egy mellékutcába.

Így jutottunk el az uszodától alig néhány száz méterre található Dézsmaház utcába, ami aztán a mindennapos útvonalunkká vált, és anyukámnak azóta is a kedvenc utcája.

Az elmúlt időkben épült itt egy modern baptista templom (Rózsakert Közösségi Ház), mellette óvoda is, a házak többségét újrafestették. Ez persze nem jelenti azt, hogy megváltozott volna a hangulata, sőt.

Az apró ráncfelvarrásoktól eltekintve az utca az utóbbi kétszáz évben (elvileg) semmit nem változott. Igazi ékszerdoboz, ami ódon hatású házaival, székelykapuival és mediterrán jellegével, borostyános falaival és kedves lakóival kuriózum a környéken. 

Az utca a XVII. században még nem is létezett, a lakók csak később kezdtek el ideköltözni. A területet a betelepedés előtt bányaudvarként használták, hiszen Budafok hófehér mészkőszikláit a kőfejtés mesterei eladásra termelték ki. Egyes munkások – időt és pénzt spórolva – kivájt üregekben laktak.

A mai macskaköves utcácska egyik oldalán egykor földbe vájt, elsősorban borospincék sorakoztak, ma viszont ezek a telkek inkább lakóházként szolgálnak.

Olyan, mintha Szentendrét házasítottuk volna össze egy pincefaluval, a színes épületek sora nem mindennapi látnivaló errefelé.

Nem meglepő az északi oldalon kialakított pincesor, hiszen a déli lejtőkön szőlőtermesztést folyt. A sváb szőlőtermelők csak a XVII. század második felében kezdték itt a házaikat építeni, az utcában a borászat ekkor vette át a főszerepet. A szüret kezdete régen jeles napokhoz kötődött, a még a XIX. században is meghatározott időpontokban kezdődhetett meg. Ez azért volt fontos, mert az uradalmi járandóságot, a szőlődézsmát, majd az 1860-as évektől a bordézsmát ezen a napon szedték be.

A pincék felett álló egykori hatalmas vaskapuk barokk stílusban díszelegtek, ezeket sajnos megrágta az idő, de nyomai a mai napig látszanak. A díszes kapuk a kor Promontorának nevezetességei voltak.

Titokzatos aranyműves

A legenda szerint a XIX. században lakott itt egy aranyműves, aki a házát erődítményként használta. Az utca pincéibe kutakat vájtak, így ez a mesterember is kifúrta a víznyelőt. Egy lépcső vezetett a kútja aljáig, ahonnan egy titkos járaton keresztülcsónakázva egészen a Dunáig lehetett jutni. Ez volt a mesébe illő aranyműves menekülési útvonala. Hogy mi elől menekült, azt nem sikerült kideríteni.

Radóczy Mária 1994-ben költözött ide. Tőle, pontosabban egykori szomszédján, Hirtling Ferencné „Marikán" keresztül tudtuk meg, hogy az utca a mai nevét – természetesen – a dézsma után kapta.

A mesebeli aranyművestől nem messze, két házzal odébb állt a dézsmaház. Az egykori épület belsejében kőből faragott, meredek lépcső vezetett a lejjebb lévő terem ugyancsak kőből készült szőlőgyűjtő kádjaihoz. Ide szállították a tizedet (vagyis a dézsmát), mégpedig az egri káptalan számára.

S hogy mi köze volt Promontornak Egerhez? Nos, a környék hegyoldala az egri káptalané volt.

Az utcát az 1940-es évek közepén Baucsek utcává torzították, eredeti nevét csak 1990-ben, a rendszerváltás után kapta vissza. A szociáldemokrata Baucsek Ernő 1919-ben, a Kommün alatt a helyi direktórium tagja volt. A Dézsmaház és a Vilmos utca sarkán állt emellett a vendéglője is. Az étel-ital kiadására szolgáló ablak a 21. szám alatti telken a mai napig látható. 

A Dézsmaház utca 27-es szám alatt szőnyegműhely működött. A munkálatokhoz  víz kellett, így ezen a telken is áll egy mészkőből kivájt kút.

A 23 méter mély lyuk alján ma is ott a víz. A szőnyegműhely helyén 1997 óta a Radóczy Mária Galéria várja a látogatókat. A ma sötétlila ház pincéjének oldalfalain és a mennyezetén eredetiben ott vannak a kétszáz évvel ezelőtti munkálatok, a csákányok nyomai, gyönyörű faktúrát képezve. 

Mária amúgy a „barátnőm”, neves tűzzománc-művész, egy okkal több, hogy előszeretettel látogassam családunk kedvencét, a Dézsmaház utcát.

 (Borítókép: Czerkl Gábor / Index)