Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAnnyi a vér, hogy Tarantino is megirigyelné
További Kultúr cikkek
- Egy parkolóházban lőtték agyon a híres rappert
- Kétmilliárd forintot csengettek ki egy kődarabért, amit egykor útburkolatként használtak
- Csonka András: Pár éve kussoltam volna, de ez most fáj
- Galkó Balázs súlyos baleseteket szenvedett, közösségi oldalán osztotta meg kálváriáját
- Addig halogatsz, amíg egy kórteremben találod magad, és elmúlik feletted az élet
Már évek óta tudni lehet, hogy a Lars Kepler álnév alatt egy házaspár írja Joona Lima és Saga Bauer történeteit, de az még a hetedik könyvnél is lenyűgöző, hogy ketten milyen egységes stílusban fogalmaznak.
A Lázár a sorozat hetedik kötete, de önállóan is élvezhető és értelmezhető.
Viszont, ha valaki elolvassa, és szereti a műfajt, számoljon vele, nem kizárt, hogy visszamenőleg is át fogja rágni magát az előzményeken. Az élmény elölről hátrafelé olvasva sem csorbul. Az írópáros annyira magáévá tette a krimiírást, hogy sorozatuk lényegében megkerülhetetlenné vált a piacon.
Ritkán tud egy könyv olyan pörgős és dinamikus lenni, mint egy akciófilm, a Lázárnak mégis sikerül. A fejezetek úgy pörögnek egymás után, akár a Marvel-filmek elején lévő montázsok. Nagyon olvasmányos, néha csak azért kell letenni, mert könnyen érezhetjük úgy magunkat, mintha sprinterként futnák a maratont.
A tempó és a rengeteg történés azonban a könyv egyszerre élvezhető eleme és gyenge pontja.
A történet izgalmas és jól felépített, pont ezért nem lehetett lassú tempóban olvasni, így az ötszáz oldalas könyvnél néha pihenőket kell beiktatni. Nem azért, hogy könnyebben át tudjuk gondolni a történteket, hanem hogy az tényleg meg is tudjon bennünk érni.
Az élményt nem csak a pörgős cselekmény teszi filmessé. Rengeteg a brutalitás. De mindez olyan részletes képekkel lefestve, hogy
MÉG AZ IS TISZTÁN LÁTNÁ MAGA ELŐTT, HOGY HOGYAN TEHETŐ KÁR EGY EMBERI TESTBEN, AKI NEM A DEXTER CÍMŰ SOROZATON SZOCIALIZÁLÓDOTT.
A történetet alapja, hogy apró jelekből Joona Lima nyomozó arra a következtetésre jut, hogy a svédeknél évekkel ezelőtt ártalmatlanná tett sorozatgyilkos, Jurek Walter valószínűleg mégsem halt meg. Sőt egy segítőt is talált magának, aki Európa-szerte szedi áldozatait, akiket elég kegyetlen módszerekkel végez ki.
Joonának ez nem a legjobb hír, ugyanis anno ő volt, aki rács mögé juttatta Jureket, aki azt ígérte a nyomozónak, hogy ezért a földbe fogja taposni.
Jureknél ez pedig egyet jelent: elveszi tőle azokat az embereket, akik neki a legfontosabbak.
De nem csak egyszerűen megöli őket. Sokkal kegyetlenebb módszereket alkalmaz. Elrabolja a családtagokat, akiket ugyan élve eltemet, de mégis életben tartja őket borzalmas körülmények között, hogy ezzel a reményt is táplálja. A szenvedő családtagokét, hogy bízzanak a megmentőjükben, és az emberét, aki azzal a tudattal kel és fekszik, hogy szerettei miatta szenvednek, egészen addig, míg nem bírja tovább, és kioltja a saját életét. Ez Jurek módszere.
Szóval adott egy brutálisan kegyetlen sorozatgyilkos és másik, aki bosszút akar állni Limán. Joonának pedig egy motivációja van: megmenteni a lányát. Így lényegében a könyv legelején lelép a karakter, hogy átadja a főszerepet Sagának, a fiatal nyomozónőnek, aki anno három lövést is ejtett Jurek Walter testén, mielőtt azt elsodorta a jeges folyó.
A könyv fejezetenként más karakterekről ír, viszont még a vége felé is vezet be új szálakat és embereket a történetbe, amitől picit nehezen követhetővé válik.
Ezek a karakterek bár sokszor nem élnek tovább pár oldalnál, ez bőven elég ahhoz, hogy megpróbáljunk nekik drukkolni.
az emberek úgy hullanak, mint a legyek.
Ám a sztori végére mégsem jutunk el érzelmileg odáig, hogy már ne izguljunk a karakterekért, és ne várjuk a jóleső elégtételt.
A könyv szinte az utolsó betűig izgalmas, letehetetlen olvasmány, ha az ember mégis szünetet tart, azt az élmények feldolgozása végett teszi, vagy azért, mert néha aludni is kell, illetve munkába járni, nem unalomból.
Mégis, akad itt pár hiányosság.
A rengeteg karakter felsorakoztatása elveszi az időt és a lehetőséget, hogy a főbb szereplők adott lelkiállapota még árnyaltabb legyen. Ez, ahogy haladunk előre a történetben, úgy lesz egyre nagyobb probléma. Ahogy a főszereplők még inkább érintettek a tragédiákban, úgy dobják le magukról ezek súlyát.
Viszont zseniálisan építik fel a feszültséget. Az egész könyv ívét nézve, de a kis fejezetekre levetítve is igaz, hogy remekül tudják fokozni az izgalmat és a feszültséget.
De sajnos itt is érvényes a minta, ami egy remekül megírt krimit is gyengíteni tud. A végét hihetetlenül gyorsan zárják le, nem adnak elég kielégülést az olvasónak az összecsapottnak ható lezárással.
Persze a szokásos sejtetés, ami egy esetleges folytatást jövendöl, az nem maradhat ki most sem.
Voltak problémák a Lázárral. Sokszor keltett olyan érzetet az áldozatok kiválasztása, mint mikor a Gyalog galoppban viszik a hullákat, és mikor a kupac tetején valaki megszólal, hogy ő még él, gyorsan fejbe vágják, hogy akkor ezzel se legyen probléma.
De mindezektől függetlenül ami miatt a Kepler-könyvek élvezhetőek, az ebben a regényben is megtalálható.
A Lázár az Animus Kiadó gondozásában jelent meg.
(Borítókép: Shutterstock)