Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Sokan utálják a Covid-verte tavalyi évet. Ön milyennek látja a magyar film szempontjából?
A magyar mozgóképágazat szempontjából nagyon fontos év volt. Január elsején felállt a Nemzeti Filmintézet. Ez igen fontos irány, mert így lépést tartunk a nemzetközi trenddel, amely egyre kevésbé tesz különbséget a mozifilmes, a televíziós és a streamingtartalmak között. A világban körülnézve azt látjuk, hogy ezek a terjesztési felületek kiegészítik egymást, illetve a tartalmak igen nagy része átment a streamingszolgáltatókhoz.
Mi lesz a magyar mozikkal?
Nem engedjük el a mozik kezét. A közösségi filmnézés, a hagyományos moziélmény pótolhatatlan. Tavaly már támogattuk a mozikat 300 millió forinttal.
Az egyszeri gyorssegély volt, mi lesz 2021-ben?
Az év elején ismét tervezünk egy kampányt, ami őket segíti.
Ismét a magyar filmekkel kapcsolatosan?
Igen. Amikor újra megnyílnak a mozik, nagyon nagy lesz a harc, hiszen ott állnak betárazva a legnagyobb amerikai stúdiók visszatartott filmjei. Szűk lesz a rés, amin be tudunk férni a magyar filmekkel, erre kell megoldást találnunk.
Milyen lehetőségeken gondolkoznak?
Egyrészt tervezünk valami hasonlót, mint a tavalyi karantén utáni magyar filmekre fókuszáló támogatási kampányunk volt. Ez sikeresnek bizonyult.
Gondolkodunk olyan alternatív támogatási irányokon is, mint például a filmklubok támogatása.
Sokszor elmesélem, hogy a nyolcvanas években végeztem a Műszaki Egyetemen, ahol három filmklub működött. Azért lettem filmrendező, mert megnéztem a Luis Buñuel retrospektív sorozatot. Amikor erről meséltem egy amerikai újságírónak, nem értette az összefüggést.
A filmklub és a rendezés, vagy Buñuel hatását illetően?
Azt nem értette, hogy közvetlen a párhuzam a Buñuel-filmek logikája és a kelet-európai szocializmus között.
Mind a két esetben reális elemekből épült fel egy szürreális világ.
Mi ezt a nyolcvanas évek Magyarországán hétköznapi valóságként éltük meg.
A jobbfajta filmeket régen a cenzúra miatt hagyták ki a nagy mozik, most gazdasági okokból.
A nagy mozihálózatok hollywoodi hátterű forgalmazási felületek. Készen kapják a jól eladható, professzionális termékeket világsztárokkal, marketinggel, zenével, játékkal stb. Ezzel nehéz versenyezni.
Mit tehetnénk Felliniért?
Javíthatunk a filmmel kapcsolatos oktatáson. A filmklubhálózat támogatása mellett sikerült elérnünk, hogy a filmes oktatás választható legyen a középiskolákban. Az is segítség lesz számukra, hogy a nemrég indult streamingszolgáltatásunk, a FILMIO révén lehetővé válik, hogy a filmklubok lehívhassanak bizonyos filmeket. Én nagyon bízom a vidéki egyetemekben is, illetve általában azokban a helyekben, ahol nincs mozi, de rendelkezésre áll egy kultúrház vagy bármilyen hely, ahol meg lehet oldani a vetítést. A szabadtéri mozik szintén fontosak ebből a szempontból is.
Adnak nekik pénzt is?
Most dolgozzuk ki, milyen támogatással tudjuk őket a leghatékonyabban segíteni. Egyébként nem mindig a pénz a kérdés. Ez részben szándék kérdése, illetve lényeges, hogy legyen ember, aki a filmklubot tartja.
Korunkban a vizuális információ szinte minden másnál fontosabb. Csakhogy a gyerekek egy csomó mindent nem értenek, mert kihagyták az előzményeket. Egyszerű példa: ha valaki nem ismeri a hollywoodi film történetét, nem érti, mitől vicces Tarantino utolsó filmje. A másik, amire nagyon nagy hangsúlyt fektetünk, az a koprodukció kérdése, amiben hatalmas lehetőség rejlik.
Ez már a gyártásra vonatkozik?
Arra is, de az igazi lehetőség a disztribúcióban, tehát a terjesztésben van. Elkészül egy koprodukciós film, játszik benne egy külföldi sztár, és ettől náluk is érdekessé válik a mi filmünk. A magyar mozgóképes termékek tízmilliós piacra készülnek. Ha nyitunk, sokkal erősebben gondolkodunk a régiós partnerségben, és sikerül együttműködnünk a közvetlen szomszédainkkal, akkor ez a szám 65 millióra nő, ha a nagy Közép-Európát nézzük az osztrákokkal, észak-olaszokkal, a volt jugoszláv országokkal, máris százmillió fölötti piacról beszélünk. A berlini filmfesztiválon elkezdtünk tárgyalni a V4-es partnereinkkel, és mindenki azt mondta, hogy persze. A válasz természetesen eddig is „persze” volt, de most el kell kezdeni megcsinálni. Ebben a covidos időszakban elindítottunk nyolc koprodukciós filmet.
Például a Mrs. Harris Goes to Paris című produkcióban veszünk részt. Vicces, mert 1991-ben dolgoztam ennek az angol verziójában. Ez a változat angol, magyar és francia koprodukcióban készül, Lesley Manville és Isabelle Huppert főszereplésével.
Mi hogy veszünk részt benne?
Ebben kisebbségi koprodukciós partnerként, de mivel egy világsztárral készülő produkcióról van szó, ez sem kis lépés.
Mivel szálltunk be?
Például mintegy 170 magyar szakemberrel. A Covid miatt halasztott nagy nemzetközi munkákat kellett pótolnunk olyan produkciókkal, amelyek rövid távon beindulhattak. A magyar mozgókép kapcsán főleg a rendezőkről, színészekről, jó esetben az operatőrökről beszélünk, miközben dolgozik a területen legalább húszezer ember, akik bámulatosat produkálnak. Az elmúlt tíz év alatt hatalmasat fejlődött a magyar filmipari szolgáltatótevékenység,
jelenleg London után Budapestet teszik a második helyre, évi 100 milliárdot, 2019-ben 164 milliárd forintot termelt Magyarországon ez a szektor.
Ez már a GDP szintjén is komoly összeg. Az itteni szakemberek a legmagasabb minőségben dolgoznak, amit az is mutat, hogy a legnagyobb sztárok is szívesen jönnek ide. Most fejezték be a Dűne című filmet, és mindenki el volt ájulva a színvonaltól. Azt mondták, hogy isteni itt forgatni.
Amikor elkezdtük idecsalogatni a külföldi produkciókat, komoly kedvezményeket adott az állam, tehát azért jöttek, mert nálunk sokat spórolhattak.
A 30 százalék visszaigényelhető filmes adókedvezmény tényleg erős szempont volt, de azért elmondanám, hogy Románia már 35 százalékot ad, sőt helyenként 40-et is, mégis hozzánk jönnek szívesebben.
Tehát leginkább forgatási helyszínként nyílik számunkra koprodukciós lehetőség?
Szeretnénk elérni, hogy közösen fejlesszünk forgatókönyveket, illetve projekteket is. Ez megint egyszerű matematika: minél több bevételünk van koprodukcióból, annyival több jut a magyar filmekre.
Mennyi pénzről van szó?
Az összes bevételről. Az első támogatott koprodukciók még csak most készülnek, de a magyar mozifilmek külföldi eladásából például bejött tavaly 400 millió forint, ennek egy része megy a jogtulajdonosoknak, a többi marad az NFI-nél.
Nem ez teremti meg a magyar filmgyártás pénzügyi alapjait.
Tavaly január 1-jén indult ez a folyamat, majd közbeszólt a Covid. Ez egy nagyon komoly terület, amivel eddig nem foglalkoztunk igazán. A disztribúció kérdése nemcsak magyar, hanem európai szintű feladat.
Főleg, amikor hónapok óta nincsenek mozik.
Ezért nagyon lényeges a streamingszolgáltatásunk. A FILMIO is kezdeményez együttműködéseket a közép-európai országokkal. Egyelőre archívumszinten tárgyalunk filmcserékről a csehekkel és a lengyelekkel. Ez működik, hiszen jobban értjük a cseh, lengyel, akár román filmeket, mint egy francia, pláne amerikai. Ha itt történelmi filmet forgatunk, nehéz kihagyni a szomszédokat, mert mindig mindenki mindenbe belekeveredett.
Nehéz egy román–magyar koprodukciós történelmi filmet elképzelni.
Inkább a lehetőség érdekes, azt kell kibontani. Nagyon nagy potenciált látok Közép-Európában. Visszatérve a FILMIO-ra, szerintem kultúrtörténeti pillanat, hogy közkinccsé tesszük a magyar mozgóképgyártás archivált vagy felújított, jó minőségű alkotásait. De nem az a cél, hogy filmmúzeum legyen, új produkciókkal is bővül a kínálat.
Folyamatosan bírálják el a kiírt filmes pályázatokat. Hogyan dől el, hogy ki nyer, melyik rendező dolgozhat? Sikeres alkotók is panaszkodnak, mert dobálják vissza az ötleteiket, és nem értik, miért.
Bár ennyi pénz még soha nem volt mozgóképes pályázatokra, annyi igényt nem lehet kielégíteni, amennyi beérkezik.
Ha minden pályázó megkapná, amit szeretne, az legalább tízszeresével múlná felül a költségvetést.
Hányan pályáztak tavaly, és hányat támogattak?
2020-ban háromszáz mozifilmes pályázat jött be, ideszámolva a filmterveket és fejlesztés alatt álló produkciókat is, ebből száznyolcvanöt kapott támogatást. Nagyjából harminc produkció el is készül idén. A nem mozifilmes pályázatokra összesen 1700 filmtervvel pályáztak az alkotók, 158 produkció kapott már támogatást, és több pályázat még folyamatban van.
Idén hány magyar film kerülhet a nézők elé?
Ebben a pillanatban harmincnyolc olyan mozifilm van, amit még nem mutattak be. Egy részüket befejezték, másoknál még az utómunkák zajlanak. Folyamatosan érkeznek majd a tévére és streamingre készülő tartalmak is.
Olvastam, hogy a gyermek– és ifjúsági mozikat, a magyar irodalmi alkotások megfilmesítését és történelmi filmet támogatják legszívesebben. Azt sem titkolja, hogy személy szerint több humoros forgatókönyvet is elviselne.
Ami az adaptációkat illeti, Szász János az Utas és holdvilág megfilmesítését készíti elő, és már nagyjából el is készült Enyedi Ildikó filmje, amit Füst Milán A feleségem története című regényéből adaptált. Nagyon-nagyon lényegesnek tartom irodalmunk filmes adaptációját. A magyar irodalmat egy szűk réteg olvassa a világon. Ha egy jó adaptáció után megnézik, hogy ki volt az a Füst Milán, akkor valószínűleg találnak angol, spanyol, francia vagy német fordítást, és el is olvassák. Van egy csomó írózsenink, Márai, Karinthy, és még sokan. Az angolok szenzációsak ezen a téren, az összes írójukat felépítették a nemzetközi porondon is.
A történelmi filmekkel kapcsolatban azt gondolom, hogy semmit sem tudunk jobban elmesélni a saját történeteinknél, ráadásul más nem is tudja és nem is akarja elmesélni azokat. Fontos, hogy kibeszéljük azokat a dolgokat, amikről régóta hallgatunk. Hasonló a humor kérdése is. Gyerekkoromban az apám humorba csomagolva adta át nekem az életbölcsességeket. Azóta is sokszor idézem őt.
Mennyire szól bele a politika a munkájába?
Semennyire. A politika azért áll pozitívan a filmgyártáshoz, mert, mint már említettem, ez egy 164 milliárdos iparág, plusz ott van a nehezen megbecsülhető járulékos költés, amit a filmipar generál. Okos döntés volt, hogy megtartották a 30 százalékos adókedvezményt, illetve nem limitálták az igénybe vehető összeget. A pandémiás helyzet kapcsán az állam támogatta azt a kezdeményezést is, hogy keressünk menekülő útvonalat, és kezdjünk további stúdiófejlesztésekbe.
Londonban gyakorlatilag bezárt a Pinewood Studios. A Marvel bérelte ki tíz évre, tehát mások számára eltűnt a képből. A magyarországi filmgyártásnak ez egy hatalmas lehetőség.
Most hány helyen lehet Magyarországon világszínvonalú koprodukciókat vagy bérmunkákat gyártani?
Kezdjük a saját gyerekünkkel: ott a MAFILM. Nemcsak a stúdiói miatt világszínvonalú helyszín, hanem mert Fóton van Európa legnagyobb forgatásra épült medencéje is. És ott a díszletfalu is, amit meglepően sokan használnak. Nincs messze a fótitól az Origo, ami jelenleg a legnagyobb stúdiókomplexum. Nagyon komoly bérmunkák mennek oda, a Dűne is ott forgott, illetve fontos helyszín Etyeken a Korda Stúdió és Pomázon a Stern.
Ezeket fejlesztenék?
Új stúdiókra mindenképp szükség van. Nemcsak a külföldi keresletet nem tudjuk kielégíteni, de a magyar produkciók helyzetén is van mit javítani, mert minden kapacitást elvisznek a külföldiek. A MAFILM fóti telepén épül négy új stúdió, kettő-kettő összenyitható.
Erre van szándék, szerződés és pénz is?
Már a tervezési folyamatnál tartunk, és ha minden jól megy, idén belekezdhetünk az építkezésbe. Ráadásul ez csak az állami beruházás, amelyhez társul még néhány magánberuházás is.
A pandémia világjelenség, de mi meg tudtuk fejelni az SZFE-válsággal. Azok a filmrendezők, akik az utóbbi években sorra hozzák a díjakat, sikeresek, szeretjük őket, kivonulnak az oktatásból.
Ez nincs így.
Most állt fel megint több tanár.
Sok tanár meg maradt és tudomásom szerint jönnek kiváló új kollégák. Ez nem ilyen egyszerű.
Biztos, hogy nem egyszerű, mert nem látni a végét. Maga hogy látja?
Kezdjük az én alaptörténetemmel: harminckét évvel ezelőtt Makk Károly volt az osztályfőnököm, Szabó István az évfolyamvezető tanárom, és olyan rendezők tanítottak többek között, mint Fábri Zoltán vagy Bacsó Péter. Mi pedig arról vitáztunk a diákparlamentben, hogy miért nem korszerű az oktatás. Most azt kell eldönteni, mire kell felkészíteni egy filmes iskolában végző fiatalt.
Tehát ön szerint mi a kibontakozás útja?
A kibontakozás útja például az, hogy a Nemzeti Filmintézet - aki egyébként az egyetem korábbi vezetői közül is tárgyalt már néhánnyal - egyezteti a szakmai elképzeléseit a vezetéssel, akik integrálja mindezt az oktatásba. A Filmintézet pedig támogatja szakmailag vagy akár anyagilag is az oktatást, ahogy például jelenleg is segíti a diplomafilmek gyártását.
Mit várnak a támogatás fejében?
Nem arról van szó, hogy a „támogatások fejében” lenne szükség bármire. Itt együttműködésről és egy iparág közös, stratégiai szemléletű fejlesztéséről beszélünk. Össze kell hangolnunk az oktatást a gyakorlati elvárásokkal. Ez a közös érdekünk, a szakmánk érdeke. Elmondtam már az előző és az új vezetésnek is, mit tartok fontosnak. Nagyon lényeges a produkciós szemlélet. A disztribúció oktatását is sokkal komolyabban kell venni, mint eddig. A forgatókönyv-fejlesztés továbbra is olyan terület, ahol még rengeteg a teendő, pedig az a filmkészítés alapja. A nemzetközi kapcsolatok is nagyon fontosak a koprodukciók miatt.
Hol tartanak az egyeztetések? Az új vezetés nem nagyon kommunikál.
Ki látja így? Az új vezetés nyitott, a mozgókép ágazat számára is hasznos és építő jellegű párbeszédre.
Erről nem nagyon lehet olvasni.
Hogy olvasni mit lehet, az egy másik kérdés.
Belső kommunikáció folyhat, de a nyilvánosság felé nem tűnik úgy, mintha bármi történne.
Pedig elkezdődött egy nagyon komoly megújulási folyamat. Én a szakmai építkezésben hiszek, valamint abban, hogy a gyakorlatias együttműködés az egyik legfontosabb ebben a szakmában. Az volt a kérésem, hogy ezt az oktatás szintjén is vigyék be a rendszerbe, és az új vezetés ezen komolyan elkezdett dolgozni. Felajánlottam, hogy ehhez mindenféle segítséget megadunk, akár úgy is, hogy a mi szakembereink is rendelkezésre állnak. Az NFI-ben nagyon komoly szürkeállomány van: nemcsak a filmkészítés mindenféle ágában, kezdve a stúdiótól a laborig, de itt a filmarchívum is, ami a filmtörténetet és az oktatási vonalat támogatja.
Az SZFE körül sokkal több indulatot és frusztrációt látok, mint amekkorák a valódi gondok, pedig itt sokkal inkább szakmai megoldásokra és egymásra figyelésre van szükség.
Ezt mondja mindenki. Mi lehet a következő lépés?
Az új vezetés teljesen nyitott a fent említett folyamatokra és az átalakulási elképzeléseik támogatandóak.
Szerintem már a következő félévben, gyakorlatias, pozitív változásokkal fog előállni.
Nagyon fontosnak tartom az oktatást, mert onnan kapjuk az új energiát, az új ötleteket és nekik, az oktatásban részt vevő új generációnak adjuk majd tovább a stafétát. Említettem régi tanáraimat. Köztük volt Gazdag Gyula is, aki bennünket ezzel a szemlélettel oktatott. Ő volt Makk tanár úr segítője, aztán kiment Amerikába és nagyjából tőle tanult Hollywood mostani forgatókönyvíróinak nagy része. Megpróbálta ezt a tudást itthon is átadni, változtatni valamit a 90-es évek elején, aztán úgy fordult vissza Hollywoodba, hogy azt fájó volt nézni. Pedig nagyon nagy szükség lenne rá ma is. Próbálom hazacsalni, csak rengeteg elkötelezettsége van még. Most arról próbálom meggyőzni, hogy legalább a tanítványai közül küldjön valakit.
Tehát csak meg kell egyezni, és aztán minden mehet tovább?
Ha szakmai irányból közelítjük meg a feladatokat, akkor közösen véghez is tudjuk vinni a programot, amit elfogadunk. Szerintem erre kell koncentrálni, mert ez a megoldás. Más lehetőséget nem látok.
Nemcsak filmes, hanem a Müpa vezérigazgatója is, ahol szinte minden zenei műfaj megfordul, mindezek mellett opera-előadások rendezőjeként is ismert. Az előadóművészek is nagy bajban vannak.
Mi elég sok lehetőséget teremtettünk számukra a múlt évben. Elsők között kezdtünk koncerteket streamelni a Müpa Home sorozat részeként, és mindent megtettünk, hogy szigorú biztonsági intézkedések közepette, de minél több alkotó színpadra lépési lehetőséget kapjon. Előbb a Müpa autós koncertmozijában, később a koncerttermeinkben, kamerák előtt, élőben közvetített koncerteken. A közelmúlt legjelentősebb alkotói pályázata, a tizennégy kategóriában meghirdetett, és nagyon eredményes Müpa Zeneműpályázat szintén arról szólt, hogyan tudunk egyfajta védőhálót feszíteni az alkotók köré, perspektívát nyújtani a művészeinknek egy ilyen nehéz évben. Valójában ugyanazt szeretném elérni a mozgóképes ágazatban, amit a Müpában sikerült: egy fantasztikus szakmai csapattal elismert nemzetközi márkát építünk, értéket közvetítünk, elkötelezve a kiemelkedő minőség, a műfaji gazdagság és az innováció mellett.
Itt érdekes módon nincsenek politikai jellegű feszültségek, holott elég színes a kép. Ebből a szempontból a Müpának és a Filmintézetnek hasonló a filozófiája: minőséget támogatunk, és azon dolgozunk, hogy ez minél több emberhez eljusson. Ilyen egyszerű.
2020 márciusában lett 15 éves a Müpa, és ez alatt a másfél évtized alatt a semmiből sikerült olyan brandet előállítani, amit a világon mindenhol jegyeznek. Ez a rendkívüli magyar művészeknek, illetve a közös munkának köszönhető.
És a magyar közönségnek. Ha Müpában játszik egy nemzetközi hírű művész, tíz perc alatt elfogynak a jegyek.
Igen, erre nagyon büszkék vagyunk: a Müpában az elmúlt 15 év alatt a közönségből valódi közösség jött létre. Ez a közösség a nézők és az alkotók egysége, illetve azt se felejtsük el, hogy elképesztően jó szakembereink vannak a színfalak mögött is, akik világviszonylatban is kiemelkedőek.
Feladatai közé tartozik a Müpa épületegyüttesének bővítése is. Milyen fejlesztésről van szó?
A Müpa előtti felszíni parkoló helyére régóta terveznek egy kongresszusi központot, ahogy a körülöttünk lévő városrész, az úgynevezett Millenniumi Városközpont fejlesztése is hosszú évek óta létező elképzelés.
A mi javaslatunk az volt, hogy ne csak kongresszusi létesítmény legyen, hanem csatlakozzon a Müpához.
Itt is a szinergiák a fontosak: ha egy kongresszusra, konferenciára nagyon sokan érkeznek, akkor be lehet vonni a mi tereinket, amikor nincs kongresszus, ott is tarthatunk kulturális rendezvényeket. Egy háromezer-ötszáz ülőhelyes kongresszusi teremben az üléseket lesüllyesztve akár ötezer fős állókoncerteket is lehet tartani.
Az Arénával kelnek versenyre?
Nem, mert az Aréna ennél méretét tekintve nagyobb, viszont nem minden programtípushoz megfelelő az akusztikája. Mondok egy példát:
Stinget nem tudjuk meghívni egy jazzformációval a Müpába, mert ehhez még a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem is kicsi, az Arénába pedig ő ilyen típusú produkcióval nem megy, mert bizonyos projektjeiben kimondottan háklis a jó minőségű hangra. Ilyen programok esetében lenne jó egy jól variálható, új koncertterem, bár az üzleti felhasználás volna az elsődleges cél.
Dolga lett Fertődön is az Esterházy-kastéllyal. Ott mi a feladata?
Kevesen tudják, hogy Esterházy Fényes Miklós korában Fertőd volt az egyik legnagyszerűbb kulturális központ. Versailles után itt volt a második barokk kert Európában. Ez tehát egy európai színvonalú látványosság, ami nincs igazán kihasználva, ráadásul szenzációs helyen áll, a bécsi reptértől 70 kilométerre.
A tó túlpartján felépítettek egy elképesztő Haydn-kultuszt, miközben Haydn huszonkilenc évig gyakorlatilag ezen az oldalon élt.
Ez egy hosszabb távú projekt, ami a hely kulturális turisztikai hasznosítását tűzné ki célul, és összekapcsolná azt a zenetörténeti kutatásokkal. Az én feladatom a stratégiai, szakmai irányok meghatározása. A magyar kultúra elképesztő értékekben gazdag, több olyan alkotót említhetnénk, akiknek az életművét hatalmas nemzetközi elismerés és figyelem övezi, és ezen az úton haladva valódi kulturális világmárkákká tehetők. A magyar kulturális életben nem hangsúlyos tény, hogy a XVIII. század Haydn-központú zenetörténeti egység volt. A XIX. század Liszt-központú, a XX. század elsősorban Bartóké, és persze Kodályé is.
Lassan már a XXI. századot is végig kell gondolnunk.
Kurtág György és Eötvös Péter nemzetközileg is meghatározza, hogy mit jelent napjainkban a zeneművészet.
Fantasztikus belegondolni, hogy ennek a két elképesztő alkotónak a kortársai lehetünk, hogy egy korban és egy városban élhetünk ezzel a két zsenivel. Most nagyon boldog vagyok, mert Gyuri bácsival és Eötvös Péterrel is kapcsolatban állunk.
Eötvös Péter 2019/20-ban az évad művésze volt a Müpában, és ő az idén kiírt kortárs zeneműpályázatunk zsűrielnöke is. Nagyon élő a kapcsolat. Idén lesz Cziffra György születésének 100. évfordulója, amire Eötvös Péter ír egy zongoraversenyt a mi kérésünkre. Én rendezhettem meg 2018-ban Eötvös Senza Sangue című operáját, az Európai Koncertek Szövetségével közös projekt volt az orgonaversenye, amit a Concertgebouw-val együtt rendeltünk meg. Ezek nagyon fontos események, mert nemcsak Eötvös Péter életműve szempontjából meghatározóak, hanem a többi hazai előadóművészt is felemelik. Hasonló folyamat, mint a filmnél a koprodukció. Nagy és fontos eredménynek tartom, hogy a magyar művészeket a nemzetközi porondon elkezdtük hatékonyan támogatni.
NEFI, Müpa, Fertőd. Külön-külön is nagy feladatok, együtt nem túl sok egy ember számára?
Régóta foglalkozom velük, és összefüggenek egymással. Az én tudásomra és tapasztalatomra itt a stratégiai építkezésben van szükség, egyébként pedig nagyszerű szakemberekre, kollégákra számíthatok minden területen. Mindhárom esetben az a fontos, hogy ezeket az elképesztő értékeket megmutassuk... és egy sor filmes dologról még szó sem esett. Például a Magyar Mozgóképnek nincs egy méltó múzeuma. A magyar mozgókép története legalább olyan értékes, mint a zenéé, csak nem tudják az emberek. Majd egyszer arról is beszélünk, hogy hol lenne ez a legjobb helyen. Csak azt akarom ezzel megmutatni, hogy bárhol kapirgáljuk meg a kulturális kincseinket, mindenhol megcsillan az arany vagy a gyémánt.
Nekünk nincs kőolajunk, sem egyéb energiahordozóink, a mi kincsünk a kultúra, amit ugyanúgy ki kell bányászni, mint az olajat vagy a gyémántot. Mióta élek, ez érdekel.
Megfelelő ehhez a rendelkezésére álló szakmai, anyagi, politikai függetlensége, elegendő a játéktere?
Nem érzem, hogy ebben akadályoznának. Mindig is hittem a szakmai szempontok, az értő párbeszéd és a csapatmunka erejében. Világéletemben úgy gondoltam, hogy aki hisz a közös célokban, az jöjjön velünk.
(Borítókép: Káel Csaba. Fotó: NFI / Csibi Szilvi)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
