Egy forradalmár felesége lerántja a leplet a magyar történelem eddig félreismert évtizedeirőlNehezen éli meg Bodrogi Gyula, hogy a koronavírus-járvány miatt nem játszhat nézők előtt, de fontosnak tartja, hogy az ember tevékeny legyen, ezért továbbra is dolgozik. Úgy mondja, „átmenetileg jól van”, és mindig jót tesz, ha az ember dolgozni tud – pláne, ha ezzel megszakadnak a borzalmas karanténidőszakok. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész az InfoRádiónak adott interjút.
A színház úgy létezik, ha van színész és van közönség. Ez rendkívül fontos, mert amikor készülünk, tulajdonképpen nekik csináljuk, velük akarunk játszani, azért próbálunk hónapokon keresztül, hogy aztán velük eljátszhassuk ezt a darabot
– foglalta össze, hogy mit jelent neki a közönség, miért fáj a szíve, hogy nem adhat elő nézők előtt. Arra a kérdésre, hogy bírja szusszal, egyszerűen úgy felelt: ha végiggondolja ezt a hatvanvalahány évet, neki még nem volt soha fárasztó játszani. Bodrogi Gyulát a csodák létezéséről és a hitéről is kérdezték. Mint mondta, Istenben lehet hinni, de a csodában nem tudja, hogy lehet-e. Hogy azt csodának tartja-e, hogy a második világháború vagy az 1956-os forradalom alatt nem esett bántódása, úgy fogalmazott: lehet, hogy van egy őrangyala.
Még személyesen nem találkoztam vele, de úgy érzem, hogy van. Ha körülnézünk a világban, és látjuk, hogy az emberek ilyenek, meg olyanok, meg amolyanok, akkor valahol csak fölmerül az emberben, hogy nem lehet ez a világ teteje, ennél kell valami jobb is legyen, kell valami több is legyen. Én Istennek nevezem, de mindenkinek a saját dolga, hogy miben hisz.
Törőcsik Marival kilenc évig voltak házasok, sosem irigykedtek egymásra. Bodrogi Gyula azt mondta: ez egy nagyon jó tulajdonságuk – a mai napig is, ha a színésznő egy picikét jobban van, már örül. Ha egy filmes sikere volt, már örült. A mai napig tartják a kapcsolatot.
Legutóbb elég jól volt a hangjából ítélve. A nap 24 órájában mindig valaki vigyáz rá, de most mintha egy kicsikét javult volna. Érződik a beszédén, a fogalmazásán, a lendületén, ha jobban van
– mondta Bodrogi Gyula. Arra, hogy mi lett volna, ha ez vagy az másként történik az életében, a színész úgy felelt:
a színház egy olyan szerkezet, ahol nincs „volna”. A színházban egészen a kezdéstől az előadás végéig „van”, és ha vége az előadásnak, akkor az elmúlt. Ott már nincs olyan, hogy mi lett volna.
Elárulta, hogy jelen sincs, mert amikor azt mondja, hogy jel, a j betű már a múlt, úgyhogy csak múlt van, meg jövő.
A múlt egyre gyarapszik, a jövő meg, az én koromban már mondhatom, egyre szűkül
– mondta. Arra a kérdésre, hogy mit üzenne a fiataloknak, Bodrogi Gyula úgy felelt:
szeressenek játszani, szeressenek élni, szeressék egymást, és legyenek boldogok, és mindent tegyenek meg azért, hogy egészségesek legyenek, mert az egy nagyon jó dolog.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
