SZFE, Ódry Színpad: eltüntetik, mintha nem is létezett volna?

Korábban már írtunk arról, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vidnyánszky Attila által vezetett kuratóriuma a Magyar Református Egyháznak adná az Ódry Színpadot. 

Azt a színpadot, amely az elmúlt 62 évben az ország egyik legrégebbi és legfontosabb kulturális tereként működött, hiszen

Balázsovits Edit, a Vígszínház társulatának tagja 1997-ben szerzett diplomát, de azóta is többször járt vissza különböző eseményekre az Ódry Színpadra:

Két dolog ugrik be egyből. Amikor ott álltam a felvételin, és mikor nem is olyan régen elkísértem a papámat, amikor aranydiplomát kapott. Nagyon jó érzés volt újra ott lenni, ahol az egész kezdődött. A tudat, hogy az ember előtt kik álltak ott, pedig olyan érzést kelt, mintha az elődök szellemei ott lennének a falak között. Mintha a tér megjegyzett volna minden felhangzott mondatot, sírást, nevetést, színészi és nézői felismeréseket. Sok mindent élt meg az Ódry Színpad, egy új épületből ezek a dolgok értelemszerűen hiányozni fognak.

Az egyetem játszóhelyeként a színész és rendező szakos diákok itt tudták először megmutatni magukat a nagyközönség és a szakma előtt. Egy-egy jól sikerült előadás vagy szereplés akár szerződtetést is jelenthetett a hallgatónak.

A színpad másik különlegessége, hogy sok nagy színész az Ódry színpadán játszhatott együtt először, sokan pedig utoljára, hisz az egyetemi évek múltán a legtöbb végzett hallgató más-más színházakba került.

Zenés színész osztályba jártam, és az Ódry Színpadon már az első előadásunk nagyon nagy siker volt. Több mint harminc előadást játszottunk belőle. A darab Beatles-dalokra épített, asszociatív jelenetekből állt össze nagy revüvé. Sok időt töltöttünk ott, a színpad alatti öltözőkben, a szűk takarásokban, és amikor már mindenki különféle színházakban volt gyakorlaton az ország különböző pontjain, az osztály itt találkozott újra. Amikor később vissza-visszajártam az iskolába, mindig benéztem a függönyök mögé. Ikonikus hely. Volt...

– meséli Ódor Kristóf, a Centrál Színház társulatának tagja, aki 2013-ban kapott diplomát.

A Horthy-korszakban a főváros Vas utca 2/C alatti épülete a Keresztény Ifjúsági Egyesület (KIE) Nemzeti Szövetségének adott otthont, magába foglalva a protestáns helyőrségi templomot. Majd Budapest ostroma alatt a templom súlyos károkat szenvedett, 1950-ben pedig az egyesület feloszlatásával az ingatlanvagyon állami tulajdonba került.

Pár évvel később a Színház- és Filmművészeti Főiskolához (egyetemi címét 2000. január 1-jén kapta) került az épület, és a protestáns helyőrségi templom helyén megnyílt az Ódry Színpad: az imateremből nézőtér alakult, a KIE kisterméből büfé lett, a karzatra beköltözött a világítás, az ostrom alatt szinte megsemmisült orgona helyét pedig a színpad vette át.

Az egyetemi játszótér Ódry Árpádról, korának híres színházi emberéről, a harmincas évek legendás tanáráról kapta nevét.

Az egész színházszeretetem onnan jön, hogy egy gimnáziumba jártam Bóta Gáborral (újságíró, színikritikus), akit mi akkor csak úgy hívtunk, a Jegyüzér. Persze nem üzérkedett, közönségszervező volt, és mindig ő ajánlott jobbnál jobb előadásokat. Mivel a családunkkal szinte mind jártunk a nagy fővárosi színházakba, így Bóta az Ódry és a 25. Színház előadásait ajánlotta. Később néztem vizsgaelőadásokat is, volt, amiben barátaim is szerepeltek. Olyan darabokra is elmentem, amikre máshol nem ültem volna be, de mivel újító és izgalmas előadásokat játszottak, az mindig odavonzott. Úgy igazán a színházzal ott tudott találkozni a néző, mivel mindenből csak pár előadás ment, így az a kevés hatalmas energiákat mozgatott 

– idézi fel emlékeit Sylvia, aki azóta is rendszeres színházlátogató, az Ódry Színpadon legutóbb pár éve nézett előadást.

A Keresztény Ifjúsági Egyesület 1990 után újjáalakult, ám a rendszerváltást követően az államosított társadalmi szervezetek jogutódjai nem voltak jogosultak anyagi kártérítésre, a Vas utcai épület pedig  akkorra már annyira egybeivódott a magyar színház- és filmművészeti képzéssel, hogy szóba sem került, hogy elvegyék az iskolától.

Az Ódry Színpad volt a színtere a hallgatók első nagy bukásainak és sikereinek. Nincs olyan diák, aki ne kötődne hozzá, de ez igaz sok nézőre is. Az Ódry keretbe foglalta az ember egyetemen töltött idejét, hiszen ott zajlottak a felvételik és később a vizsgaelőadások. Egy első nagyszínpadi rendezés vér és veríték, viszont az emlékeimben a sajátom úgy él, mintha mindez valami védett helyszínen történt volna meg. Az Ódry Színpad lezárása olyan váratlan és erős gesztus az új vezetőség részéről, ami szembemegy azokkal az elvekkel, amiket a zászlajukra tűztek. Ez a színpad a magyar színháztörténet egyik legjelentősebb tere, hiszen a szakma nagyjai kerültek ki a falai közül 

– avat be Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház tagja, aki 2015-ben végzett rendező szakon.

Az Ódry Színpad elsősorban a főiskola játszótere volt, de befogadta más színházak előadásait is. Deszkáin a színházi világ ikonikus alakjai rendezték a szakma következő generációjának kiválóságait. Persze előfordult, hogy egyes diákok az egyetemi éveik után más szakmában teljesedtek ki, de arra is bőven van példa, hogy nagyon tehetséges színészek és rendezők kerültek úgy a művészeti pályára, hogy nem jártak a színművészetire.

Friss gondolkodást vitt a színház világába. Kísérletező jellege és hatalmas energiái a diákok kreativitásából táplálkoztak, akik készek voltak követni oktatóik tanításait, és nem féltek újítani és kísérletezni a maguk szájíze szerint.

Fekete Patrícia, az egyetem másodéves hallgatója soraival talán könnyebben megérthetjük, mit érezhet egy olyan hallgató, aki éveken keresztül vágyott rá, hogy a Vas utcában ne csak mások előadásait nézze, neki is megadathasson a lehetőség, hogy ott mutatkozhasson be mint színész.

Egyszer állhattam igazán ezen a színpadon, a harmadrostán, mint leendő színészhallgató. Mérhetetlen büszkeséggel és izgalommal töltött el, hogy ezeken a deszkákon mutatkozhatok be, amelyeken színészóriások és rendezők együtt nőttek fel. Arról álmodtunk közösen, hogy három év múlva olyan előadásokat hozunk majd itt létre, hogy a csillárról is lógni fognak a nézők. Utoljára az Ódry színpad úgy maradt meg a szívemben, hogy ideiglenesen, de szükségszerűen átalakult a demokrácia bázisává. Az közösségünk egy másik típusú centrumává vált, ahol megpróbáltuk megőrizni a szabad alkotás színterét és játszóhelyét. Ezt először lelakatolták, és most befalazzák. Eltüntetik, mintha nem is létezett volna. A szellemi értékét kell tovább őriznünk.