Eltemették Sas Józsefet

STA5835
2021.01.22. 13:42
Családja, barátai és művésztársai búcsúztatták pénteken, a Kozma utcai izraelita temető művészparcellájában Sas Józsefet. A nyolcvankét éves korában elhunyt színészt, humoristát, rendezőt Kabos László, Szenes Iván és Kellér Dezső nyughelyének közelében helyezték végső nyugalomra.

Fröchlich Róbert főrabbi azt emelte ki, hogy Sas József egész életében büszkén vállalta zsidóságát.

A kollégák közül a megemlékezések sorát Selmeczi Tibor kezdte, aki azt mondta, Sas Józseffel meghalt a kabaré.

A gyűlölködőket is meg tudtad nevettetni, most elment a mosoly, a régi játszótársak megkeseredtek.

Gálvölgyi János a színpadon és barátként együtt töltött évtizedeket idézte fel. Majd Sas József utolsó két évéről beszélt, amikor barátja már nagyon beteg volt, de egy pillanatra sem adta fel. Heller Tamás színművész szintén csaknem negyven évig dolgozott Sas Józseffel, ő a turnékra emlékezett, amikor Sas a Mikroszkóp színpadon igazgató volt, ő pedig színész, de amikor vidéken turnéztak, a korábban kelő Sas ágyba hozta neki a feketekávét. Voltak vitáik, például arra vonatkozóan, hogyan kell elmondani egy poént, Sas felfelé, ő ejtve szerette befejezni.

Most nincs slusszpoén 

 – zárta beszédét.

Végül Beregi Péter színész búcsúzott, akivel évtizedekig közösen adták elő a Hacsek és Sajó-számokat. Művésztársa és barátja professzionalizmusát és emberségét emelte ki. 

Sas József negyven évig élt boldog házasságban. Felesége – született Komjáti Zsuzsanna – a művész hosszú betegsége alatt végig mellette volt. Végső búcsút vett Sas Józseftől két gyermeke, Tamás és Ágnes is.

A békéscsabai születésű Sas József, eredeti nevén Polacsek József, a nyilasok által elhurcolt édesapja művésznevét vette fel, amikor színészi pályára lépett.

A mesterség alapjait Imre öccsével együtt Rózsavölgyi Kálmán színiiskolájában sajátította el, ahol Hofi Géza és Sztankay István is tanult. Színészként dolgozott a Békés Megyei Jókai Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, tagja volt a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, a kecskeméti Katona József Színháznak, majd a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. 1973-ban lett a Mikroszkóp Színpad művésze, majd 1985-ben igazgatónak nevezték ki.

Hosszú pályafutása alatt színészként, humoristaként, szerzőként is állandó közreműködője volt a rádió- és televíziós kabaréknak, önálló esteket is adott, több nagylemeze és könyve jelent meg.

(Borítókép: Sóki Tamás / Index)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport