Intim téma: ha nem tabu, nem is ír róla

Egy darabig szakít a fikcióval, és valós (rém)történetekben teljesedik ki Lakatos Levente, korunk egyik influenszerként is népszerű írója. Az erotikus irodalmi vonalat csakúgy, mint az érzelmes szálakat képviselő szerző két legújabb írása a kirekesztett réteget szólítja meg.

Levente írói karrierje mindig is a tabutémák „megéneklésére” épült, legtöbb regénye ugyanis intim hangvételű, és a női lélek felfedezéséről szól. A rendkívül termékeny szerző évente egy-két könyvet publikál, de soha nem volt képes olyan témában alkotni, ami az érdeklődését nem keltette fel, vagy a fantáziáját nem mozgatta meg. Az unalmas történetek így tehát kimaradtak a repertoárból, a férfi a mai napig olyan regényeket vet papírra, amelyeket ő is szívesen olvasna.

2020-ban megjelent e-könyve, a Próbáltam mindezt elfelejteni felkavaró visszaemlékezés, amit egy huszonegy éves lány „mondott neki tollba”. A sztori valós, a fiatal főszereplő tényleg átélte a könyvben leírtakat. Lelki terror az anya felől, szexuális az apja irányából. Mérgező – közkedvelt mai szóval toxikus – és fájdalmas környezetben nőtt fel, mindezek ellenére sikerült túllépnie a szégyenérzetén. Leventéhez fordult, hogy az író a fiatal nő traumájából történetet faraghasson.

Mivel a lány mizériája nagyon is valós, lappangó, nehezen kiszűrhető és fenyegető probléma, nem lehet eleget beszélni róla. Habár Lakatos magától nem írt volna ilyen súlyos témáról, a figyelemfelkeltés miatt elfogadta a felkérést, és megszületett a kisregény, ami online formában olvasható. 

Olvasói főként nők, a fiatal lányt ért abuzív tapasztalatokat megörökítő történet után így egyre több hasonló üzenetet kapott,

Készülő történetében egy, a 2010-es évek emo-korszakában felnövő lány életét idézi fel, megjelenik majd benne a híres-hírhedt szubkultúra sötét oldala is. Mert bizony nemcsak a felszínen, hanem a felszín alatt is csúnya dolgok történtek. A nevek és a helyszín fiktív, minden más kőkemény valóság. Még a beszédes becenév is...

A nem sem mindegy 

Lakatos Levente neve összefonódott a Barbibébi (2010) sorozattal, amely szériát szavaival élve „élete végéig írni szeretne”. A kötetek ötévente követik egymást, a második regény, a Szeress jobban! 2015-ös, míg tavaly megjelent a Legszebb heged.

Aki olvasta a botrányhős főszereplőnő, Barbi sztoriját, az tisztában van azzal is, hogy az egyik főszereplő karakter homoszexuális férfi, Krisz. Az új részben egy transzszexuális karakter is bekerül a képbe, így tovább folytatódik a „másság” elfogadtatása az olvasók körében (is). Arra a kérdésre, hogy miként próbálja kikerülni a sztereotip ábrázolást (mármint hogy mégsem selypítő fiúkként ábrázolja a homoszexuálisokat), Levente válasza a következő: 

A Legszebb hegedben az elsődleges célom, hogy bemutassam, a homoszexuálisok nem feltétlenül affektáló különcök. Ebben a törekvésemben a már előbújt magyar hírességek által táplált sztereotípiák jócskán megnehezítik a dolgomat, de ők is csak azt bizonyítják – törvények ide vagy oda –, színes társadalomban élünk. Íróként izgalmas ezekkel a színekkel játszani, amiben sokat segít, hogy dráma tagozatos iskolába jártam, így ötvözöm az írást a színházzal.

Tanult egyet s mást a különböző emberi sorsokról...

Mivel fiatalként a színpadon mindenféle karakter bőrébe bújt, így hitelesen tudja megjeleníteni mind a női, mind a férfi karaktereket, életérzéseket és világnézetet is. A nőket megszólítani férfiként azért nehéz (még ennyi év után is), mert minden olvasó más, mégis meg kell találni a közös hangot mindegyikükkel.

Az olvasó igyekszik beleélni magát a romantikus szálba, így nem szabad mintapéldányt csinálni a hölgy karakteréből. A főszereplőnő nem lehet túl naiv, túl hisztis, túl magabiztos, de túl cicababa sem – a cél egy univerzálisan sokoldalú jellem létrehozása, akit inkább az izgalmas cselekményszálakkal, mintsem a saját személyiségével kell megszólaltatni. Persze fontos bemutatni a karakter személyiségét, sőt, a belső vívódásait is.