Menő a maradi: újra hódít a handpoke tetoválás

A handpoke, másnéven stick-and-poke tetoválásokat gyakran hozzák összefüggésbe az underground mozgalmakkal és az alternatív stílusban nyomulókkal.

A handpoke-kal tetovált fiataloknak (vagy éppen az idősebb korosztálynak) szinte a lényük része egy-egy ilyen ábra. Az egyszerű, minimalista mintáktól elkezdve a cifrább képekig szinte bármi elkészíthető ezzel a technikával is, csak értsen hozzá az ember.

Néhány tetkós egyetlen pöttyöt, míg mások a profi, géppel dolgozó tetkósokat megszégyenítő alkotásokat szurkálnak az ember bőrébe. Mindegy is a külső, a belső (vagyis a minta mögötti tartalom) a lényeg – már ha van mögötte valami, hiszen a handpoke lényege sokszor a randomságában rejlik.

sok stick-and-poke művész a karrierje elején bármilyen bárgyú képecskét képes (akár magára is) felvarrni. Gyakorlásnak, mondjuk, jobb a banánhéj vagy egy bevállalós haver lábszára is. Csak ne legyen túl szőrös...

Egy életre szóló kapocs

Varga Virág másfél éve kezdett el handpoke tetoválásokat készíteni. Kliensei elsősorban a barátai és közeli ismerősei, hiszen a lány szerint ez a technika sokkal bensőségesebb, mint ha elektromos géppel tetoválna. 

Sokkal barátibb így a hangulat és a környezet. A haverok megbíznak bennem, ezáltal pedig sokkal intimebb élményben részesülnek. Szabadabb és felszabadultabb körülmények között dolgozom, mint egy nagyobb tetoválószalonban szokás.

Nem csak a körülmények, a végeredmény is egészen más ilyen „chill” hangulat után.

Egyszerűbb mintákkal is mély érzelmi köteléket tudok kifejezni. Ilyen például egy közös egyetemi órán firkált ábra, ami egészen más, mint ha Pinterestről szednék le egy fotót.

A technika kicsit eltér a gépi változattól, mégpedig abban, hogy a tetkók a nevükhöz hűen kézi erővel, nem pedig áramos készülékkel készülnek. A tetováló egy hosszú tűvel juttatja a festéket a bőrréteg alá, pontról pontra, szúrástól szúrásra.

Egy handpoke tetoválást a precizitás miatt általában időigényesebb elkészíteni, mint az azonos, géppel varrt társát. Sok művész szerint sokkal megnyugtatóbb ez a módszer, hiszen mind a tetováló, mind pedig a „páciens” ellazulhat a hangtalan folyamat közben, nincsen a bőrt feleslegesen irritáló gép elektromos berregésének idegőrlő hangja sem.

A technikát övező legnagyobb tévhit az eljárás sterilsége, pontosabban annak hiánya, azaz a megfelelő higiénia mellőzése. Ez azonban tévedés, egy tapasztalt handpoke művész ugyanazokat az óvintézkedéseket végzi, mint a gépes alkotók. A tetoválásnál használt tűk, kesztyűk és egyéb kellékek mind eldobhatók, nem kell tehát attól tartani, hogy kétszer ugyanazon a bőrön hasít végig a fémdarab. 

Fájni ugyanúgy fáj, mint a rendes tetoválás, persze minden ember más fájdalomküszöbbel rendelkezik. Egyesek jobban szeretik ezt a módszert, míg mások a gépi változat kíméletes fájdalmára esküsznek. A handpoke tetoválás lassabb, de kíméletesebb, míg az elektromos variáns gyorsabb, de egyszerre több tű táncol(hat) az ember bőrén, ami nem a legkellemesebb érzés... 

Szerintem sokkal kevésbé fájdalmas, mint a gépes tetkók, hiszen a bőr szerkezete lyukacsos, így a handpoke is sokkal szebben és gyorsabban gyógyul. Még az érzékenyebb bőrrészeken sem fáj annyira, mert a tű jobban illeszkedik a bőrhöz, nem húz vonalat bele – mondja Virág. 

Az is tévhit, hogy a handpoke tetoválás idővel eltűnik a bőrből. Ha jól készítik el (valamint kezelik), akkor egy kézi tetoválás is ugyanolyan szép és tartós maradhat, mint a gépi társaik. Hiába más az eljárás, a végeredmény ugyanaz – a festék tehát szinte teljesen biztos, hogy a bőr alatt marad. A minőségi handpoke tetkókat tehát ugyanúgy meg kell fizetni, ne higgyük azt, hogy olcsóbban megúszhatjuk, csak mert nem kell hozzá gép. Sok-sok gyakorlást és precizitást igénylő műfaj ez, amit nem szabad lenézni, sőt...

Végtére is, a tetkó örök életre szól. 

(Borítókép: Egy tetóváló az úgynevezett "stick-and-poke" eljárással készíti a tetoválást. Fotó:  Matthias Balk / picture alliance / Getty Images)