25 éves A dzsungel könyve, Dés László hozta a rappert

Az ősbemutató napján, 1996. január 28-án gondoltak arra, hogy A dzsungel könyve ekkora siker lesz?

Már korábban is éreztük, hogy nem lesz bukás. Bejártunk a próbákra, de még írtuk az új dalokat. Néztük, hogy dolgozik Imre Zoli, aki kiváló koreográfus volt, és nagyon tudta, hogyan kell prózai színészeket mozgatni a színpadon úgy, hogy a tánc illúzióját keltsék. Akkor már reméltük, hogy talán siker is lehet. Azt nem gondoltuk, hogy huszonöt év, meg azt sem, hogy ez 2021-re több mint ezerháromszáz előadást jelent.

Emlékszik a pillanatra, amikor felmerült, hogy zenés darabot kellene írni Rudyard Kipling könyvéből?

Igen. Hegedűs D. Géza ötlete volt. Akkoriban a Mauglit mesélte esténként a gyerekeinek. Ez tulajdonképpen egy novellafüzér, amiből Békés Pali írt egy nagyon jó szövegkönyvet. Azt volt a koncepciója, hogy Maugli a „belga” akit az emberek és az állatok is elüldöznek maguk közül. Minden szereplő az ő sorsának, történetének része.

Megvolt az ötlet, összeállt az ötletgazda, az író és a zeneszerző. Hogy került a csapatba Geszti Péter?

Volt már dalszövegíróm, Nemes István, akivel sokat dolgoztunk korábban. Együtt munkálkodtunk egy zenés tévésorozat dalain, a Valahol Európában című musicalben is ő írta a szövegeket, ami hatalmas munka volt. Még javában ügyködtünk a musical befejezésén, vártuk a bemutatót, amikor felhívtam, hogy lenne egy másik munka. Ez volt A dzsungel könyve. Eldobta a telefont, azt mondta, ennyit nem lehet dolgozni egyfolytában. Én valahogy másképp vagyok szocializálva, megszoktam, hogy ennyit dolgozom. Ő nem vállalta, én meg ott álltam dalszövegíró nélkül. Akkoriban tombolt a Rapülők-láz, és a lányaim is imádták a számaikat.

Felhívtam, örült neki, elvállalta.

Mikor közölte a többiekkel, hogy ki írja a dalszövegeket?

Rendszeresen tartottunk szöveg-előkészítő üléseket a Vígszínházban, Radnóti Zsuzsa dramaturg szobájában. Általában Hegedűs D. Géza, Békés Pali, Radnóti Zsuzsa, Marton László és én jelentem meg, hogy megvitassuk a szövegek aktuális állapotát. Egy ilyen alkalommal jelentettem be, hogy van szövegíróm. Mindenki felkapta a fejét, kíváncsian várták a nevet. El is mondtam: Geszti Péter.

Hogy reagáltak?

Elképesztő hatást váltottam ki, de nem pozitívan:

Péter dalszövegei más generációnak szóltak, és ezeket az embereket, a nagy, pesti, polgári színház mestereit nem volt könnyű meggyőzni arról, hogy jó ötlet. Amikor Péter elkészült Balu búcsújával, az Amíg őriz a szemed című dal szövegével, ők is belátták, hogy aki ilyet tud írni, az nem rontja el a darabot.

Ismerek felnőtteket, akik harminc felé közeledve ugyanúgy elsírják magukat ezen a dalon, mint amikor gyerekkorukban először látták A dzsungel könyvét.

Igen, ezt így raktuk össze. Ráadásul sokan, akik annak idején gyerekként látták a darabot, a saját gyerekükkel nézik meg újra.

Maugli története Indiában játszódik. Felmerült, hogy ez a zenében is megjelenjen?

Minden dramatikus feladatnál az az első döntés, hogy milyen zenei nyelvet használjak. A Pál utcai fiúk musicalnél például nagyon lassan jöttem rá, hogy a legegyszerűbb beatzenekari felállást kell használnom, hiszen egy csapat fiatal srácról szól a történet, amit nem szabad túlhangszerelni. De minden ilyen „egyszerű” gondolat mögött van legalább félévnyi vacakolás. A dzsungelnél valóban kézenfekvő lett volna – meg is fordult a fejemben –, hogy indiaira veszem a zenét, nyilván stilizálva. Szerencsére még a szövegkönyv-előkészítő fázisban valaki kiszúrta, talán Radnóti Zsuzsa, hogy Bécsben megy egy megzenésített Maugli-történet. Elmentünk és megnéztük. Indiai zenéket használtak, autentikus hangszereken. Az első dal még érdekes volt, a második jópofa, az ötödiknél pedig elkezdtem unatkozni.

Ezzel el is dőlt, hogy valami mást kell kitalálnia?

Okultam a tapasztalatból, és úgy döntöttem, hogy nem törekszem egységes zenei megfogalmazásra, hanem az éppen a dalban ábrázolandó szereplő jelleméből, habitusából, alkatából és a szituációból indulok ki. Ká dala volt az első, amit megírtam, az speciel keleties hangulatú. Csil, a keselyű dalához, aki egy magát reklámozó temetkezési vállalkozó, ironikus, szatirikus, amerikai show-zenét találtam ki.

Először a zene készült el a dalokhoz, és ezekre írt szöveget Geszti Péter?

Nálam mindig ez a sorrend. Eleve dramatikusan írok. Ká dalánál a zene alatt prózában folytatódik a jelenet, majd visszatér a dallam. Csilnél a dal közepén egy táncbetétnek csináltam helyet, és persze a dal dinamikája, hangszerelése folyamatosan emelkedik. Sokat tanulmányoztam a műfajt, közvetlen előtte írtam meg a Valahol Európában zenéjét, előtte is dolgoztam zenés darabokban, tehát volt már némi tapasztalatom.

Konkrét jelenetben gondolkodik zeneírás közben?

Igen, mindig kitalálom, hogy az adott jelenetben nagyjából mi játszódik le, mert az a jó dal, ami a történetet is segíti, tehát akár kiválthat prózai szövegeket is. Léteznek jó zárt dalok is persze, de ezeknek általában más funkciója van a darabon belül.

Ez a színész jutalomjátéka.

Igen, de alapvetően szituációba kell helyezni a dalokat. A dalszövegírónak már az adott helyzethez, szerkezetre és a dallamra kell megírnia a szöveget. Sir Kánnak úgy lett rockos hangvételű zenéje, hogy Mussolinire gondoltam, aki az erkélyéről győzi meg a tömeget, hogy válasszák a fasizmust.

A nyitány szinte teljesen vokális mű, a basszustól a szopránig mindent emberi hangok adnak elő. Ma is jó darabnak tartom. Ez a sokszínűség magában hordozta annak a veszélyét is, hogy valami túlságosan eklektikus, csiricsáré dolog születik belőle, de szerencsére nem így történt.

Nagyon egymásra találtak Gesztivel, olyannyira, hogy folytatták is a Pál utcai fiúk musicallel.

Húsz évvel később. Volt egy kis szünet. A Pál utcai fiúk írásakor már jóval tapasztaltabb volt, én is csináltam közben ezt-azt, de a húsz évvel korábbi frissessége, fiatalossága megmaradt, ami a dalszövegeiben is megjelent.

Ahogy A dzsungel könyve sem lett poros, öregecske.

Most az az érzésem, hogy ezt a darabot legföljebb egy világháború tudná kirobbantani a színházakból. Többgenerációs előadássá vált, a szülő elviszi rá a gyereket, a gyerek az unokát, és az unoka a nagyszülőt, és ma is működik. Vidéken is sokat játsszák, többször is bemutatják, új rendezésben is előveszik.

Több színész is van a Pesti Színházban, akik a premier óta játszanak a darabban.

Ketten csinálták meg mind az ezerháromszázat: Méhes Laci mint Ká, és Borbiczki Ferenc Akela szerepében. Nyolcszázat, ezret többen is játszottak.

Reviczky Gábor is sokadik Balu-jelmezét koptatja már.

Ő is a kezdetektől játszik, egyszer maradt ki pár hónapra, amikor beteg volt. Amikor jobban lett, természetesen folytatta. Azt mondta, hogy ő már Baluként akar nyugdíjba menni.

(Borítókép: A dzsungel könyve című színdarab. Fotó: Gordon Eszter / Vígszínház)