Lemondták a Coachella fesztivált is a járvány miatt

GettyImages-166547640
2021.01.31. 20:36

Kalifornia állam Riverside megyéjének tisztifőorvosa, Cameron Kaiser a Twitteren jelentette be, hogy elrendelte a minden évben Dél-Kaliforniában rendezett, a világ egyik leghíresebb zenei fesztiváljának, a Coachella lemondását.

A helyi egészségügyi hatóság szerint a fesztivál százezreket vonz a világ sok országából és ez hatalmas kockázatot jelent. A résztvevők köre és száma lehetetlenné tenné azoknak a nyomon követését, akik esetleg megfertőződnek. A Coachellának helyszínt adó Riverside megyében eddig 271 ezer koronavírusos esetet regisztráltak, az elhunytak száma 3091 mostanáig. Először tavaly áprilisban törölték az eseményt, az akkorra beharangozott fellépők között volt Travis Scott, Frank Ocean, a Rage Against the Machine. 2020 volt az első év 2000 óta, amikor a fesztivált nem tartották meg. Korábban az is szóba került, hogy idén októberre csúszik a rendezvény, a járványhelyzettől függően.

A múlt héten jelentették be, hogy idén is elmarad az angliaiGlastonbury fesztivál. A tavalyi fellépők között lett volna Paul McCartney, Kendrick Lamar és Taylor Swift.

Azt, hogy a magyar fesztiválokkal mi lesz idén nyáron még nem tudni. Fülöp Zoltán, a Sziget Zrt egyik fesztiváligazgatója az Indexnek elmondta, hogy több tervvel is készülnek, de ha a nagy nemzetközi fesztiválok sorra mondják le a rendezést, akkor az láncreakciót indíthat el, más fesztiválszervezők is követhetik a példát. A folyamat itt sajnos nem ér véget, mivel minél több esemény hiúsul meg, annál nagyobb lesz az esélye, hogy az ezekre szervezett zenekari turnék is elmaradnak, így tovább csökken az esély a fesztiválszezon megvalósulására. 

A nyári fesztiválok lemondása olyan súlyos csapás a fiatal művészek és előadók számára, aminek a következményei évekig érezhetők lesznek. Ezt abban a jelentésben fogalmazták meg, ami a 32 európai alkotói érdek képviseletet tömörítő szervezet megbízásából készült, Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene egyik legnagyobb egyénisége mutatta be az Európai Bizottságnak a múlt héten. Európa kulturális és kreatív szektorát a koronavírus-válság jobban sújtotta, mint minden más iparágat, a repülés kivételével – derül ki a jelentésből, amely jelentős állami és magánberuházásokra szólít fel a hosszú távú, helyrehozhatatlan károk elkerülése érdekében.

A kreatív iparon belül a legnagyobb vesztes az előadó-művészet és a zeneipar, bevételeik 90, illetve 76 százalékkal estek vissza.

A tanulmányból az is kiderül, hogy ha az élő produkciók és offline események nem indulhatnak be minél előbb, akkor az új projektek befektetései mind elszállhatnak. Ráadásul ha a helyszínek hamarosan újra meg is nyílnának, egy friss közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 46 százaléka még hónapokig nem érezné magát fesztelenül egy koncerten, 21 százalék szerint ez a bizonytalanság évekig is eltarthat.