Csak a nők menthetik meg a világot a teljes pusztulástól

Soha nem volt még ilyen könnyű nőnek lenni, mint napjainkban. Ám akár tetszik, akár nem, férfinek lenni a világidők kezdete óta kifizetődőbb volt, mint nőnek születni.

hiszen nemcsak az életben, de a történelemkönyvekben sem övék volt a főszerep. A női lét kőkemény valóságával szembesíti olvasóit Budai Lotti írónő.

A szerző legújabb projektje, a Rizsporos hétköznapok című könyvsorozat – ahogyan a neve is mutatja – ablak a szépség, a kellem, a harmónia és a báj birodalmába. A széria első része a 18–19. századi női divat- és hálószobatitkokat mutatja be, a folytatás pedig az elkerülhetetlen és megmásíthatatlan női életutakat, az egykoron élt hölgyek mindennapjait fedezi fel.

A szöveg mellett kiemelt, már-már vezető szerepet kapnak a csodálatos festmények, a szebbnél szebb grafikák és archív fényképek, melyek tükröt tartanak a letűnt korok lányainak és asszonyainak.  

Jogászból lett divatmániás írónő

Lotti végzettségére nézve jogász, ám sohasem praktizált. Azért hasznára vált jogot tanulni, hiszen a precíz és alapos fogalmazást és íráskészséget – ami a történelmi ihletésű regényeinek alapja – ezen a szakon sajátította el. Később bútorokat restaurált, majd a munka mellett művészettörténetet kezdett tanulni, sőt, még kosztümtervezőnek is el akart szegődni (ebben egyedül a rajztehetség hiánya akadályozta).   

Az írással 2015-ben próbálkozott meg, ekkor indította útjára a Rizsporos hétköznapok című blogját, ahol divat- és hétköznaptörténet témakörben publikálta bejegyzéseit. A blog később Facebook-csoporttá nőtte ki magát, és egyre több olvasója vált elkötelezett támogatóvá.   

Lottit mindig is érdekelték a régi korok eszméi, különösen a nőjogi kérdések. Foglalkoztatta továbbá az is, hogyan utaztak vagy kommunikáltak az emberek, miként öltözködtek vagy néztek ki. Nem hivatásos divatszakértő vagy divattörténész, ezért ír inkább történelmi ihletésű regényeket történelmi lexikonok vagy szakirodalom helyett. A blog bejegyzéseiből és a saját kutatásaiból aztán összeállt egy-, majd kétkötetnyi anyag, az írónő (hiszen Lotti manapság szinte kizárólag az írásnak él) pedig kiadatta az ismeretterjesztő könyveket. 

Nőnek lenni jó – manapság talán

Mivel minden művészet, csakúgy, mint a trend és a stílus is a kor filozófiáján alapult, Lotti divatról szóló könyvéből kiolvasható, hogy az emberek elsősorban az irodalmi, filozofikus és orvosi eszmékkel igyekezték magyarázni a habosbabos ruhák vagy a fűzők felépítését, kialakítását, szükségszerűségét. 

A viktoriánus korban azt hitték az emberek, hogy a nő támogatni való, gyenge lélek, akit meg kell védeni mindentől, ezért voltak divatosak a krinolinos vagy abroncsos szoknyák.

Vitathatatlan, hogy a könyveket olvasva már az első lapokon szembejön az emberrel a régi nő megpecsételt sorsa. A lány kisbabák megölése az ókorban, a kereszténység évszázadainak rejtett lánygyermekgyilkosságai, a fiú-lány testvérek esetén az előbbivel való kivételezés. A női felfogóképesség lekicsinylése, leszólása és megalázása további példák erre.

A  kollektív női tudattalan talán azt sugallná, hogy haragudni kellene a modern nőnek, amiért így elbánt az élet a korabeli sorstársakkal. A gyűlölet azonban nem megoldás, sőt félreértésekhez is vezethet. A feminizmus fogalma sajnos napjainkban egyre inkább átalakul a férfigyűlölet szinonimájává, holott a szó mögött rejlő eszme lényege éppen a nemek közötti egyenlőség lenne. Az írónő missziójának érzi, hogy megmutassa, mi az, ami a régi szokásokból a mai napig fennmaradt. Támogatja a nők fejlődését és lehetőségeit, szerinte még bőven van hová fejlődnie mindkét nemnek.   

Lehet, hogy kicsit erősen fog hangozni, de csak a nők menthetik meg a világot a teljes pusztulástól. Minden rossz a világtörténelemben a férfiakhoz köthető – háború, erőszak, empátiahiány. Egy nőnek soha nem volt lehetősége kibontakozni, és hiába van meg egy férfiban az alkotói szellem, egy idő után ez a bennük élő kényszer és férfienergia elsavasodik. Most kell megrázni a nőket, hogy még van tennivaló bőven. Rengeteg mindent elértünk, ezt értékelni kell, de nincs vége, menni kell előre

– vélekedik a szerző.

Mi tagadás, a XXI. században már könnyű – pontosabban könnyebb – nőnek születni, ám éppen a hirtelen a lány nyakába szakadó szabadság az, ami megnehezíti a dolgát. A szabadság ugyanis óriási felelősséggel jár. Nincs meg a kijelölt életút, a környezet  inkább  elvárja, hogy egy nő is tudja, mit akar az életével kezdeni. (Az esetleges anyai szerepe mellett vagy helyett.) A kettős mérce megmaradt, a házvezetés terhe a legtöbb esetben így is a feleségre hárul. Talán ebből a szempontból tényleg lenne még hová fejlődni a világnak...