Géza
1 °C
16 °C

Terry Gilliam is a brexitről panaszkodott a magyar karmesternek

Gergey Madaras030
2021.02.09. 17:22 Módosítva: 2021.02.09. 18:53
Madaras Gergely karmester és családapa Liège-ben készítette a bolognait, dr. Győri Noémi fuvolista és családanya Londonban rollerezett közös gyerekeikkel. Én meg Budapesten ültem a gép előtt, és hármasban beszélgettünk. Pillanatnyilag a Győri–Madaras család Torinóban élvezi a napsütést. Kortárs fantázia Covidra, brexitre és tehetségre.

A fantázia egy klasszikus zenei műfaj, amely a romantikus korban összeforrt az improvizációval. Bach, Mozart, később Schumann és Chopin életművében is fontos helyet foglal el. A fuvolisták szívesen játsszák Georg Philipp Telemann fantáziáit.

Mindezt azért láttam fontosnak leszögezni, mert egy zeneileg igen képzett, rögtönzésben is kiváló házaspárral beszélgettem. Madaras Gergely karmester, aki már 22 éves korában is zenekart vezetett, jelenleg a belga Liège-i Királyi Filharmonikusok zeneigazgatója. Felesége, Győri Noémi a londoni Royal Academy of Music történetében az első fuvolista, aki előadóművészi PhD-fokozatot szerzett. 

Három bázisunk van – válaszolja a dirigens, amikor megkérdem, tulajdonképpen hol laknak.

Nyolc éve alapvetően Londonban élünk, nagyobbik lányunk, Miriam ott jár iskolába, kislányunk, Abigél már ott született, Noémi is ott doktorált.

A magyar fuvolistának zongoristákkal, hegedűsökkel, énekesekkel kellett versenyeznie a képzési felvételért. A nagy zeneszerzők ezekre a hangokra írták műveiket, a fuvolát marginális hangszernek tekintették. Nem csoda, hogy fuvolistaként eddig senki sem jutott be a doktori képzésbe. Noémi PhD-tézise pont ezen az előítéleten szeretne változtatni: a fuvola repertoárját a legnagyobb zeneszerzők műveinek átírásával, „zenei műfordításával” bővítette.

A másik bázisuk Budapest,

mindketten idevalósiak. A járvány előtt havonta jártak haza, sokat koncerteznek Magyarországon is.

A harmadik bázis pedig Liège.

Gergely 2019 szeptembere óta évente három, három és fél hónapot tölt ott. Akkor választották meg a legnagyobb belga szimfonikus zenekar zeneigazgatójának.

Mozgalmas a művészélet

Mindemellett folyamatosan járják a világot. A fiatal dirigens februárban két hétig Torinóban vezényel, ahová a családja is elkíséri. Aztán Köln következik, majd Budapest, ahol a Budapesti Fesztiválzenekarral koncertezik, onnan Birminghambe megy. Noémi márciusban a Zeneakadémia nagytermében mutatja be legújabb lemezét.

Nyár óta húszezer kilométert vezettem; az autó a legbiztonságosabb közlekedési eszköz a járvány idején. Szinte állandóan változnak a szabályok, ráadásul minden országban más van érvényben.

– meséli Gergely, és azt magyarázza, hogy Liège-ben úgy próbálnak, hogy a zenészek másfél-két méterre ülnek egymástól. Ez normálisan ötven-hatvan centi lenne, tehát hirtelen óriási lett a zenekar „kiterjedése”. Ez azt is eredményezi, hogy hirtelen minden zenész „szólista” lett, nehezebb a kommunikáció, sokkal jobban kell egymásra figyelni.

Óriási szerencse, hogy Európában a legtöbb zenekar nagyrészt állami, városi, tartományi támogatásból működik. A jegybevételek és magánszponzorok a befolyó pénzek kisebb részét teszik ki.

Amerikában viszont jegybevételekből és mecenatúrából élnek a zenekarok, így most gyakorlatilag meg is szűnt a klasszikus zenei élet. A New York-i Metropolitan Opera egyszerűen elküldte a zenészeit.

Noémi szerint az élet meglehetősen változatos.

Itt, Európában megtehettük, hogy jövünk-megyünk. Tavaly például, amikor Belgium már bezárt, Gergőt Angliába ugrasztották vezényelni, amikor pedig Angliában volt rosszabb a helyzet, engem Németországba és Magyarországra hívtak. Londonban most újra nagy lezárás van, de Magyarországon folytatódnak a koncertek – online közvetítéssel. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy meglepően sokat dolgozhattunk ebben az időszakban: ahol lehet játszani, ott azonnal hívnak, mi igyekszünk menni.

Nemcsak a járvány bonyolítja a zenész házaspár életét, hiszen érinti őket Nagy-Britannia Európai Unióból való kiválása is.

Gergely szerint a brexit most még főleg a hozzájuk közel álló emberek elkeseredésében érezhető. Azt még nem látni pontosan, miként lesznek a dolgok, milyen adminisztratív nehézségeket gördít majd elébük a kiválás.

Mindketten magyar állampolgárok, ami egyúttal EU-s állampolgárságot is jelent. Gergely ráadásul minden szempontból magyar fennhatóságú művész, hivatalosan itthonról dolgozik, az adminisztratív bázisa Budapest, munkaügyben jár külföldön. Noémi viszont – ilyen szempontból – angol fennhatóság alá tartozik.

A világjáró dirigens szerint még bizonytalan, hogyan befolyásolja munkájukat a brexit:

Egyelőre mindenki találgat, a rendeletek és szabályok most formálódnak, próbálunk ezekkel kapcsolatban naprakészek lenni. Nem szeretünk kiskapukat keresni, ezért számunkra is fontos, hogy a gyakorlatban is minél hamarabb tisztázódjanak a játékszabályok. Jelen pillanatban inkább előny, mint hátrány a kétlakiság. 

Londonban a szokatlan a normális

– Mivel sokat vagyok egyedül a gyerekekkel, gyakran kérdezik tőlem, miért nem költözünk haza, hiszen otthon minden sokkal olcsóbb, jobb az idő, ott vannak a nagyszülők stb. – veszi át a szót Noémi. – Nagyon megszerettük Londont, rengeteg barátunk lett itt, fantasztikus emberekkel ismerkedtünk össze, és csodálatos szakmai kapcsolatokat alakíthattunk ki.

Gergő korábban az Angol Nemzeti Operában dolgozott, ahol például Simon McBurney és Jonathan Miller rendezővel, vagy a koreográfus Carolyn Choával, az Angol beteg Oscar-díjas rendezőjének özvegyével működött együtt. Ott ismerkedett meg Terry Gilliammel is. A Monty Python-legenda, aki nem mellékesen A halászkirály legendája, a Brazil és a Félelem és reszketés Las Vegasban című klasszikusok rendezője, mostanában főleg színházi és operarendezéssel foglalkozik.

Teljesen rosszul volt ő is ettől a Covid–brexit kombótól. Minnesotában született, de a Bush elleni tiltakozásul lemondott amerikai állampolgárságáról. Évtizedek óta Londonban él, angol a felesége. Filmesként könnyebb dolga lenne, ám egy ideje inkább operát rendez, így a brexit átrendezi saját rendezési terveit is 

– idézi fel Terry Gilliam gondjait a karmester.

Noémi és Gergely nagyon szereti, hogy londoni lakhelyük környékén rengeteg különlegesen motivált ember él, szokatlan életúttal.

– Errefelé egyáltalán nem számít különösnek egy magyar zenész házaspár, akik két kisgyerekkel ugrálnak ide-oda a világban, és három városban élnek. Itt a szokatlan a normális, ami nagyon felszabadító. Ebben a közegben a minket körülvevő emberek könnyedén tudnak kapcsolódni az életformánkhoz – folytatja Gergely –, ezért is érzem hozzám olyan közel állónak Londont. Nemcsak a szakmánk révén, hanem mindennapi helyzetekben is érdekes emberekkel találkozunk.

Madaras Gergely
Madaras Gergely
Fotó: Carole Parodi

Amikor Mimi óvodába járt, megismerkedtünk a legjobb barátnője szüleivel – akik azóta a legközelebbi barátaink közé tartoznak. Az apuka szintén zenész, csak más vonalon. Rocksztár volt, aki mostanában inkább dalszerző.

Megkérdeztem, kiknek írt számokat, erre óvatosan visszakérdezett, mert tudta rólunk, hogy klasszikus zenészek vagyunk, hogy ismerjük-e Shakirát vagy Beyoncét?

És nem az következett, hogy hűha, hanem megkértük, hogy meséljen, milyen volt Shakira szigetén dolgozni, és mit szólt hozzá a felesége, aki szintén nagyon csinos. Vagy például tegnap, amikor Noémi a gyerekekkel sétált a környéken, baroness Kennedyvel, a brit felsőház tagjával és John Snow-val beszélgetett, aki egy ismert tévés személyiség. Mindketten a közelünkben laknak Londonban, mint Lady Valery Solti is, akihez rendszeresen járok Solti György régi partitúráit tanulmányozni, vagy Daniela Baron Cohen is, Sacha anyukája, akivel szintén nagyon jóban lettünk, miután hallotta Noémi egyik koncertjét. 

A végkövetkeztetést Noémi fogalmazza meg: – Felemelő, hogy tőlünk karnyújtásnyira élnek azok az emberek, akiknek sikerült, amiről a legtöbben álmodoznak. Közelről látszik, hogy nincs nagy „titok”, mindannyian nagyon keményen dolgoznak, kreatívak, kitartóak. Ez minket is folyamatosan arra motivál, hogy tenni kell a dolgunkat, hinnünk kell magunkban, és aztán majd csak kialakul valami.

(Borítókép: Madaras Gergely. Fotó: Marco Borggreve )