Kornélia
-1 °C
15 °C

Elment a legpajkosabb legenda

063 1202136493
2021.02.12. 06:53
Armando Anthony Corea néven látta meg a napvilágot, ám szeretett nagynénikéje mindig is úgy becézte, hogy „cheeky” (huncut), a húsos kis pofija miatt – ebből lett a Chick Corea név, amelyet aztán az egész világ megismert.

Az amerikai zongorista-zeneszerző a dél-amerikai ritmusok és a flamencomuzsika tüzességét ötvözte a komolyzene és a jazz harmóniavilágával. Számtalan stílusban volt otthon, a barokktól egészen az experimentális avantgárdig. Minden hangot ismert a zongorán.

Chick Corea zenei védjegye az ellentétek vérmes harmóniája volt.

A közhelyes szépelgést kerülő, szűk felrakású akkordjainak zaklatottságát többnyire barátságos latin melódiák oldották fel – így ismerősnek hatott végül már a teljesen új is. 55 alkotói éven át tartó, vakmerő kötéltánc volt ez. Nem is pajkos, már-már zsivány inkább.

Magyarországon is többször koncertezett, ám nem ez az egyetlen kötődése hazánkhoz. 1984-ben megjelent, Children's Songs (Gyerekdalok) című lemezét

Bartók Béla Mikrokozmosza ihlette.

E hangulatfestő miniatűrök sorozata ugyanúgy a pentatóniára épül, mint Bartóknál, és az egyre fokozódó nehézségű tételek szerkesztési elve is közös. Különösen szép példa ez a komolyzene és a jazz találkozására, amiként az eltérő kultúrák termékeny kölcsönhatására is:

Corea szaggatottan peckes ritmusképletei a rock- és metalzenészek élvonalára is komoly hatással voltak. Jordan Rudess és Mike Portnoy a Dream Theaterből ugyanúgy inspirációként tekintett rájuk, mint Neal Schon a Journeyből vagy Vernon Reid a Living Colourből.

Mindez annyiban egyáltalán nem is meglepő, hogy

a csupa szív maestro számára nem léteztek műfaji határok.

Hangszeres rögtönzései közben zenei képzettársításai gyermeki élvezettel cikáztak, ujjai a billentyűkön pedig alig valamivel maradtak le mögöttük csupán.

Legismertebb szerzeménye a Spain című dal. Felsorolhatatlanul sok művész átiratában hallhattuk Stevie Wondertől Al Jarreau-ig. Az itt választott feldolgozásában nem is az a legérdekesebb, hogy pár évvel ezelőtt valósággal felrobbantotta az internetet, annyira pazarra sikeredett, hanem hogy világosan mutatja,

mennyi önfeledt életöröm is áradt Corea lelkéből.

E klasszikussá nemesült szamba pontosan ugyanolyan könnyed és lendületes, mint amilyen Chick Corea egész lénye s muzsikája volt.

(Borítókép: Chick Corea 2020. január 26-án. Fotó: Timothy Norris / Getty Images / AFP)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport