Egy magyar a mobilfotós verseny legjobbjai között

Szokták mondani, hogy a magyarok mindenhol ott vannak, de ez a történet most kivételesen nem sportról és nem is tudományról szól, hanem fényképészetről. Van egy verseny, a Mobile Photography & Art, amelyre kizárólag mobilfotókkal lehet nevezni. Erre a versenyre már négy éve egyfolytában nevez Keresnyei Vince, és már több fotójával is felkeltette a zsűri érdeklődését. Egy másik fotós pályázatra beküldött képét maga Tim Cook, az Apple vezérigazgatója is megosztotta közösségimédia-platformján.

A hét elején hirdették ki az MPA, azaz a Mobile Photography Awards díjait. A verseny egyetlen szabálya és kitétele, hogy arra csak és kizárólag mobillal készült képpel lehet nevezni, és a fotókat csakis mobilon vagy tableten lehet szerkeszteni.

Győztes kategóriánként csak egy lehet. A Grand Prize Winner kategóriákon kívül nyer, és ezért pénznyereményt is kap. Nincsen második és harmadik helyezett sem, csupán Honorable Mentions elismerés jár a további legjobbaknak.

Keresnyei Vincét látásmódjáról, módszereiről és a versenyről kérdeztem.

Mobillal vagy géppel szeret jobban képeket készíteni?

Kevéssé összehasonlítható. Bár az évek alatt nagyon sokat fejlődött a mobiltelefonok kamerája, ezek a készülékek munkára még nem alkalmasak. Dolgozni inkább nagy géppel szeretnék, egy egész napos fotózásnál ugyanis nagyon fontos, hogy a gép legyen megbízható, strapabíró – és fogásra is legyen kényelmes. A mobilfotózás a hobbim, és éppen a korlátozottsága miatt tetszik, így mindenki nagyjából hasonló esélyekkel indul.

Mióta foglalkozik fényképészettel?

Lassan harminckét évesen már mondhatom, hogy tizenhat éve készítek fotókat, de talán most mondhatom el először azt, hogy a munkáim kilencven százalékát már a fotózás teszi ki. A munkám több éve egy digitális reklámügynökséghez köt. Először javarészt grafikusként dolgoztam, de az évek alatt egyre több lett a fotós munka, és szerencsére a főnököm is támogatott abban, hogy a fotózást emeljük ki a munkaköreim közül.

Melyik áll közelebb önhöz: ha embereket fotóz, vagy tájat, épületet, járműveket, esetleg tárgyakat?

Sok mindenben kipróbáltam már magam, de a szívem csücske a szociofotó. Mobilfotózásban ezt talán az úgynevezett street photography kategóriába lehetne sorolni, amiben ugyan sok az épületfotó, de embereket fotózni sokkal nagyobb kihívást és egyben élvezet jelent. Minden fotográfus álma az, hogy az alkalmazott fotográfián kívül saját projekteken tudjon dolgozni. Én például szeretnék egy hospice-házban fotózni, végigkövetném az ott dolgozók napjait egy riportsorozatban. Ezáltal a figyelmet is felhívhatnám a munkájuk fontosságára, és egy picit oldhatnám a tabunak számító témákat is.

Miért jelentkezett a mobilfotós versenyre?

Megfogott a mobilfotózás nyers őszintesége. Damon Winters fotós képeiért egyenesen rajongok. Volt egy fotósorozata, amiben az Afganisztánban szolgáló amerikai katonákat örökítette meg – és mindezt egy telefonnal. Azzal ugyanis sokkal közelebb tudott kerülni a témához, észrevétlenebb tudott lenni, ami riportfotózásnál nem hátrány. Abban az időben nekem is ugyanolyan telefon volt a zsebemben, és az jutott az eszembe, hogy ha ő tud ilyen képeket csinálni, akkor – ha fejlesztem a tudásomat és a látásmódomat – talán nekem is sikerülne jó képeket készíteni.

A mobilfotók versenyén mennyire nehezíti meg a dolgát, hogy csak telefonon szerkesztheti a képeket?

Sokszor nem könnyű, mert hozzászoktam a számítógép programjaihoz, de szerencsére van mobilra is tervezett, kicsit ugyan lebutított képszerkesztő program, amelyikkel jól lehet dolgozni.

Idén milyen képekkel nevezett?

Az előző években csak három képet küldtem be, de idén már tizenöttel indultam. Az elmúlt év teljes anyagát átnézem, nem volt kis munka. A social mediában az emberek visszajelzései alapján is szelektálok, és úgy látom, a zsűri véleménye abszolút összecseng a nézők véleményével.

Ugyan idén sem nyert első díjat, ám ha jövőre az élen végezne, akkor is ugyanúgy minden évben pályázna?

Természetesen. Önmarcangoló típus vagyok, és folyamatosan felteszem magamban a kérdést, hogy jók-e a képeim, tényleg van-e keresnivalóm ezen a területen – és jót tud tenni az ember lelkének a szakmai visszaigazolás. És bármennyire banálisan hangzik is, sok év kellett ahhoz, mire megértettem, hogy a képeimen keresztül kommunikálni tudok a világgal, azok segítségével számomra fontosnak vélt üzeneteket közvetíthetek. Tavaly például az egyik barátom felkérésére jótékonysági fotózást és videózást csináltunk egy kutyamenhelyen, és a képeink/videóink által a kutyusok ma könnyebben találnak gazdára.