A 17 éves, Z generációs svájci bicska

Trunk Tamás egy 17 éves fiatal felnőtt. Generációjának szakértőjeként olyan rendezvényeken adott már elő, mint például a TEDx. Szorgalmasan és kitartóan építi síkarrierjét, 2019-ben például Magyarországot képviselte a téli ifjúsági olimpián.

Itthon YouTube-csatornájával mint sneakerhead lett ismert, ma már az ATV Spiriten fut saját rádió- és tévéműsora. Tavaly év végén jelent meg második könyve.

Három évvel ezelőtt már írt egyet. Profi sportolóként előfordul, hogy két hét alatt tízezer kilométert utazik autóban, és vannak napok, mikor síruhában, laptoppal az ölében szakít időt rá, hogy szezon közben se maradjon el egyéb teendőivel.

Kezdjük azzal, ami ismertté tett. Kiskamaszként YouTube-csatornát indítottál, és elkezdtél sneakerekkel, azaz gumitalpú sportcipőkkel foglalkozni. Honnan jött ez a szenvedély az életedbe?

Sokan kritizálják a hazai oktatási rendszert, nekem csak jó tapasztalataim, és olyan tanáraim voltak, akik megtanítottak a tanulás szeretetére. A német nyelv így hamar az életem részévé vált. Hat iskolai év után úgy döntöttem, akkor már tökéletes német nyelvtudással, hogy Ausztriában folytatom tanulmányaimat, ahol a síkarrieremre tudok fókuszálni. Ezért már alsósként a német popkultúrában szocializálódtam, ahol a sneakerek sokkal felkapottabbak voltak, mint itthon. Én pedig szinte egyből szerelembe estem ezekkel a cipőkkel, és főleg a mögöttük megbújó történetekkel. Miután könyvet írtam a témában, elindítottam YouTube-csatornámat.

A szüleid mit szóltak ehhez a nem épp költségkímélő hobbihoz?

Tavaly nyáron jelent meg egy dalom, amiben van is egy olyan sor, hogy: A szüleim hagyták, hogy szálljak. Szerencsére hihetetlenül támogatóak voltak, mert látták, hogy számomra ez sokkal többről szól, mint hogy cipőket vásároljak. Ez sok dologban nyilvánult meg, például amikor karácsonyra cipőket kértem, ők könyveket ajándékoztak, amik a cipőkről szóltak. Ebből is látszik, hogy értették a szenvedélyem okát, hátterét, és támogattak.

Ha valahol ki tud ütközni generációs különbség, akkor ez pont egy olyan szenvedély, ami szokatlan lehetett a szüleid számára.

Igen, ez így van, és a tudatuk mélyén biztos volt bennük egy gondolat, hogy mi értelme lehet ezeknek a cipőknek, de ezt sosem vetítették ki rám. Pedig akkoriban ez még szokatlanabb hobbi volt.

Z generációs szakértőként beszélnek rólad. Honnan veszed fel a titulushoz passzoló tudást?

Tizenhárom évesen töltöttem először Oxfordban a nyaram egy részét, ahol már az első évben a General Electrics vízióját és misszióját elemeztük. Ide a világ minden pontjáról jönnek fiatalok, akikkel két héten keresztül zseniális szaktekintélyektől tanulunk. Korán elhivatott szenvedélyemmé vált a márkák működésének és a generációkkal való összefüggésének a tanulmányozása. A szüleim a klasszikus értékrendek szerint neveltek, ennek köszönhetően rengeteget olvasok, és az elmúlt pár év is sokat tanított, minden vállalati prezentáció és beszélgetés pluszismeretekkel gazdagít. A külföldi szakmai történéseket is figyelemmel követem a mentoraimnak köszönhetően.

Nem lehet, hogy a sokat hangoztatott generációs különbségek csupán abból adódnak, hogy más korosztály testesíti meg a Z, Y, X generáció tagjait? Nyilván vannak korszakos jellemzők, de valószínűleg a mostani felnőtteket sok ugyanolyan dolog érdekelt, mint a mai fiatalokat.

Magam is úgy vélem, hogy a generációs különbségeket sokszor túlbecsülik. Attól függetlenül, hogy átfordul egy évszám a naptáron, nem változnak meg az alapösztönök, nem fordulnak emiatt ellentétes irányba az emberek, ahogy a DNS-re sincs hatással. Nem ez határozza meg az értékrendeket. Különbözőek vagyunk, mert különböző világban élünk, de a hasonlóságaink sokkal többek. Az embereket más hatások érik, ha most nem is érezzük annyira. Például ha tíz év múlva visszatekintünk a Covid-időszakra, talán látni fogjuk, milyen hatást gyakorolt ez a mostani fiatalokra. A legnagyobb ellenség az előítélet, amire az üzleti érdekek és a közösségi média erősítőként szolgál. A feladatunk, hogy kellő mennyiségű kommunikációval és empátiával ezeket áthidaljuk.

A most megjelent könyved címe Kintsugi, ami egy japán művészeti forma. Törött tárgyakat illesztenek össze úgy, hogy a réseket kitöltik arannyal. Leírod, hogy így látod a generációd, tökéletlenségével tökéletesnek. Ezt értem, de szerinted mi az, ami eltörött?

Minden generáció valamilyen szempontból szétesik. Ami nálunk újdonság, hogy a digitalizáció korában, internettel a zsebünkben már nemcsak a közvetlen környezetünkre van rálátásunk, hanem a világ másik felén élő fiatalok problémáira, örömeire, hétköznapjaira is. Így a töréseket is jobban látjuk, de pont ez a kiemelés az, ami össze is köt minket. Ez a Kintsugi. Lehet, hogy sok a hiba, de ha az összképet nézzük, a maga tökéletlenségében lesz tökéletes. Nem felejthetjük el, hogy a generációk egyénekből állnak, mindannyiunkat érnek törések, engem is, hiszen sok területen vagyok tevékeny.

Beszélsz arról is, hogy ez volt az első járvány a közösségi média korában. Miért olyan különleges ez szerinted?

Eddig nem láttunk rá példát, hogyan hat a közösségi média egy járvány menetére. Szerintem ez főleg az elején mutatkozott meg. Előtérbe kerültek olyan problémák, amik sok esetben a háttérben húzódnak, gondoljunk csak az ázsiai emberek felé irányuló rasszizmusra. Ezenkívül sokkal hangsúlyosabbá váltak az egyéni történetek, mindenki próbálta megosztani a saját tapasztalatait. A hírek hihetetlenül gyorsan futottak át a felületeken. Olyanokról nem is beszélve, hogy már odáig fejlődött a technika, hogy Google-keresések alapján is már meg lehet találni egy vírus gócpontjait, míg ezek nélkül az adatok nélkül napok eltéréseivel kaptak csak adatot a kutatók a járvány terjedéséről. Ez a pozitív oldala a félelmetesnek hangzó big datának. Az is érdekesen alakult tavasszal, hogy a felnőttek előjöttek bizonyos problémákra mindenféle digitális megoldással, és az a kivételes helyzet alakult ki, hogy mi kullogtunk utánuk.

A könyvednek két része van. Az első harmadban a gondolataidat mondod el a saját generációdról, a márkák szerepén keresztül. Ilyen nagy hatással van ez rátok?

A német nyelvterület legnagyobb ügynökségének, a Campaigning Bureau-nak dolgozom Z generációs szakértőként, és a svájci alapítású, nemzetközi Sneakerness kommunikációs csapatának vagyok a tagja, így nagy rálátásom van arra, hogy igazán megmozgatni a jó ügyek, a purpose jelenléte és a közös mozgalmak tudnak minket. Még akkor is, ha a lojalitásunkat fogyasztáson keresztül fejezzük ki. Tegyük fel, hogy van egy fiatal kosárlabdázó srác, aki bár tehetséges, vidéken él, és nincs annyi lehetősége kitörni, a közegéből is azt hallja, hogy ő sosem lesz Michael Jordan. Ez pedig erősíti benne a gondolatot, hogy lehetetlen misszióba kezdett. De ha ott van egy márka, mondjuk a Jordan Brand, amin keresztül ehhez a fiatal sráchoz eljut egy Jordan cipő, akkor az az álom már nem tűnik számára olyan elérhetetlennek. Így tudja egy márka közelebb hozni a célokat. Eljött az ideje, hogy a Z generáció már munkavállalóként is jelen van. Tehát cselekednünk nekünk kell, de esténként, miután dolgoztunk az álmainkért, csodás felnézni arra tárgyra, ami összeköt a példaképeinkkel.

Mégis arról írsz, hogy negatívan ítélik meg a márkákat a generációddal kapcsolatban.

A generációnkat félreértik. Ezért tartok előadásokat.
Paradox helyzet alakult ki. Amellett, hogy azt mondják az új generációra, hogy egyre zöldebben gondolkodunk, és nálunk került először fókuszba, hogy mentsük meg a bolygót, érnek minket túlfogyasztással kapcsolatos vádak is.

A könyv kétharmadában 19 országból mutatsz be inspiráló fiatalokat, ahol a kérdéseid által engeded be az olvasót az ő világukba. Honnan jött az ötlet, hogy ne csak a saját gondolataiddal töltsd meg a könyvet?

Tavasszal, amikor minden bezárt, haza kellett utaznom, pedig még nagyban zajlott a síszezon. Úgy éreztem, ahogyan a járvány átírta az életünket, a purpose generációról épp befejezendő könyvemet is emiatt újra kell gondolnom. Rájöttem, hogy meg kell változtatnom a könyv koncepcióját, és kiegészíteni olyan zseniális Z generációs fiatalokkal, akik hasonlóan, mégis a világ másik pontjain élik meg ezt a megváltozott helyzetet. Úgy gondolom, hogy a mai világban a legnagyobb hiba, amit az ember elkövethet, hogy csak a saját szemüvegén keresztül tekint egy adott dologra, problémára. Elkezdtem kutakodni, egyre több inspiráló emberrel vettem fel a kapcsolatot, akikkel Zoom-meetingeken találkoztunk, így lényegében abban az otthon töltött két hónapban, a kanapémon ülve bejártam majdnem az egész világot. De ez a hatás kölcsönös volt; az egyik megszólalónak, Khalidnak nemrég érkezett meg a példány, amit elpostáztam neki. Teljesen odavolt, nagyon várta, és rajta keresztül szaúdi oldalakon jelent meg a „tehetséges fiatalok története.” Ebből még sok dolog fog kialakulni, de a részletekről többet csak később árulok el.

(Borítókép: Trunk Tomi. Fotó: Michael Engele)